Rádió

Lajos bácsinak jár a dicséret

Képtelen Krónika podcast

Kritika

A Képtelen Krónikára más, általunk hallgatott podcastokban többször hivatkoztak ugyan, de mi magunk sokáig nem mentünk utána, noha a történelmi podcast műfaja – amiként a KK is definiálja magát – közel áll a szívünkhöz.

A podcasthallgatásnak van egy elég erős lutri faktora: véletlenszerű, hogy éppen mire kattintunk és mire nem, kevéssé következik egyik műsor hallgatásából a másik, sőt még a kereshetőség sem olyan problémátlan ügy, mint ahogy azt a mesterséges intelligencia korának küszöbén toporogva gondolnánk. Egyszóval: elég használhatatlanok a podcastmegosztó platformok.

Ám ha hamarabb is kezdhettük volna az ismerkedést a Képtelen Krónikával, a suttogó propaganda által magasra srófolt várakozásainkat sajnálatos módon a hallottak nem teljesítették be hiánytalanul. Pedig a 46. epizódjánál tartó sorozatnak, ha nem is nagy, de elég lelkes rajongótábora van a különböző online közösségi oldalakon. És az ajánlót is mintha nekünk írták volna: „Ha érdekel a történelem vagy csak a jó sztorik, neked ajánljuk a KK-t, csak mindvégig tartsd fejben mottónkat: »Ez nem shaming, ez történelem.«” Igaz, ezt a mottót nem teljesen értjük. Mindezek után úgy festett a legutóbbi adás, hogy a műsor egyik házigazdája, Stöki, behozott egy könyvet a stúdióba, felolvasott belőle különböző részeket, majd a két másik házigazda, bizonyos Grath és Mazur az elhangzottakra reagált néhány szóban, azokat is sajnálatosan sok szóviccel fűszerezve.

Mindez teljesen rendben van, végül is azt tesz fel az ember „a zinternetre”, amit akar, de ismeretterjesztésnek nevezni ezt a produkciót kicsit erős, mint ahogy a szórakoztatásnak is el tudjuk képzelni ennél szofisztikáltabb formáit. A könyv, amely a műsor alapját, gerincét és hangzó anyagának jelentős részét adta, Gróf Lázár Kálmánnak az eredetileg 1867-ben kiadott Körút az állatkertekben c. munkája volt. Persze nagyszerű dolog újra felfedezni a kulturális emlékezetből kihullott írásokat, és felfedezésünket a köz elé tárni, csak hát, ha ez a „felfedezés” csak úgy lóg a levegőben, akkor annak a hatása is elmarad majd. Például ez a 19. századi könyv még csak igazi kuriózumnak sem számít, mivel 2014-ben a Fővárosi Állat- és Növénykert reprint kiadásban ismét hozzáférhetővé tette. A szerző életrajzának felgöngyölítéséhez forrásként citált két online cikk is arról árulkodik, hogy nagy kutatómunka nem előzte meg a stúdiózást. Lehet ezt így is persze, de akkor magában a műsorban kellene valamiképp ellensúlyozni a mélység, illetve a felkészültség hiányát. Például azzal, hogy szórakoztatóan beszélünk a megidézett műről. Ellenben az, hogy gépiesen beolvassuk (alighanem monitorról) a szerzői életrajzot, minden, csak nem szórakoztató. Aztán meg a műsor nagyobb részét kitevő szótári kalandozás is erősen megúszós tartalomkészítésnek hat. Volt idő, amikor hasonló témákkal kapcsolatban például hozzáértő szakembereket is megkerestek. Ezek az idők nyilvánvalóan elmúltak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.