A kulturális színtér legtöbb szereplőjét meglepetésként érte, hogy hosszas, meglehetősen kaotikus rákészülés után a kormányzat egy szinte átláthatatlanul nagy és széttartó salátatörvénybe burkolva tolt át számos, a területet alapvetően befolyásoló intézkedést 2024 utolsó parlamenti ülésnapján. A szakmai szervezetek közül minderre legelőször – és elfogadása óta mind ez idáig egyetlenként – a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) reagált a közösségi oldalán. Ők január 14-én azt írták: „A törvényjavaslat eredeti szövegében, de még az úgynevezett részletes vitát lefolytató Kulturális Bizottság ülésén sem szerepeltek, vagy csak kismértékben a fent említett jogszabályokat érintő változtatások. A szöveg módosítására a végszavazás előtt, a Törvényalkotási Bizottság ülésén került sor. Az eredeti salátatörvény-tervezetet 150 ponton változtatták meg. Ez olyan nagymértékű módosítás, hogy az Országgyűlésnek a zárószavazás előtt külön kellett arról döntenie, hogy az eredeti szöveghez képest engedélyez-e ilyen mértékű túlterjeszkedést.”
A törvényjavaslatot nem a minisztérium, hanem a Fidesz-frakció képviselői terjesztették be, így ebben a formában nem kellett társadalmi vitára bocsátani az anyagot (az csak akkor kötelező, ha a kormány vagy a minisztérium a benyújtó). A SzíDoSz szerint emiatt maradhatott el az egyeztetés is, a törvénymódosításban érintett szakmai szervezeteknek mindenesetre nem volt lehetőségük arra, hogy megismerjék a jogszabályváltozásokat, és kifejtsék előzetes álláspontjukat. Igaz, valójában semmi meglepő nincs abban, hogy ez így történt.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter alighanem elődje, Csák János balul sikerült törvényalkotási stratégiáját szerette volna elkerülni a szakmai közeg és a nyilvánosság kirekesztésével. Csák miniszter nagyszabású álmát a központosított kultúrairányításról tavaly márciusban ismerhette meg a szélesebb közvélemény afféle kiszivárogtatásként. Az Index.hu előbb március végén, majd április elején írta meg, hogy birtokába jutott előbb a vázlatos, utóbb a véglegesnek szánt törvénytervezet. Akármilyen csatornán keresztül jutott is a kormányközeli sajtó megfelelő szerkesztőségéhez a dokumentum, rögtön élesen bírálta a kulturális élet és a nyilvánosság jelentős része Csák totális központosításra játszó átalakítási tervét. Nem véletlenül, hiszen olyan elképesztő dolgok szerepeltek benne, mint például a kulturális intézmények számára előírt jóváhagyási kötelezettség – ágazattól függően például a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Nemzeti Színház, illetve a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) felé. Ezek a „fejintézmények” közvetlenül bele tudtak volna szólni abba, hogy mit terveznek például a városi és megyei hatókörű színházak, múzeumok, néptánccsoportok, könyvtárak. Ha a törvénytervezet úgy valósul meg, ahogyan azt Csák megálmodta, lényegében maradék önállóságát is elveszítette volna a kulturális intézményi szféra. Hasonlóképp totális minisztériumi ellenőrzés alá került volna a már addig is sokszor kézi vezérlésre állított Nemzeti Kulturális Alap (NKA), az egyes intézményvezetők kinevezéséhez megszűnt volna a pályázati kötelezettség (magyarul a miniszter „hívhatta” volna meg például a Nemzeti Színház vagy az Operaház igazgatóját), és még egy homályos Nemzeti Könyvkultúra-kuratóriumot is felállítottak volna – tulajdonképpen a könyvtárak állománybővítésének a felügyeletére. Mindez még a kormányhoz közel álló, ám a csáki szisztémában alárendelt szerepbe kényszerülő intézményvezetőket is kiakasztotta. A nagy átfogó kulturális stratégia a függetlenekről gyakorlatilag egyáltalán nem vett tudomást.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
