„Nem szabad fel­ülni a riogatásnak”

Szenes Zoltán professor emeritus, nyugállományú vezérezredes, volt vezérkari főnök a világhelyzetről

Trump fellépése után Európának új védelmi korszakra kell felkészülnie, de a kínai elnök is aggódhat az amerikai–orosz közeledés miatt. A Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnökét, a NATO déli parancsnokság volt logisztikai főnökét kérdeztük az európai védelmi politika lehetséges irányairól.

Magyar Narancs: Donald Trump és más amerikai politikusok is több olyan célzást tettek, amelyekből a NATO szövetségesi rendszerének a meggyengülése következhet. Felmerült az Egyesült Államok kilépése is, ami miatt sokan már a szövetség szétesésétől tartanak, Európa vezetői pedig lázas kiútkeresésbe kezdtek. Valóban ennyire rossz a helyzet?

Szenes Zoltán: Azt, hogy az Egyesült Államoknak ki kellene lépnie a NATO-ból, én egyetlen felelős amerikai politikustól sem hallottam. Egy szélsőséges nézeteiről ismert republikánus szenátor, Mike Lee tett erről egy bejegyzést az X-en, hozzácsapva még az ENSZ-t is, és erre Elon Musk egyetértőleg reagált – ennél több egyelőre nem történt. Az viszont, hogy meggyengült a szövetségi rendszer kohéziója, elsősorban az új amerikai vezetés Ukrajnával kapcsolatos politikája miatt, jogosan vethető fel. Érezhető a belső bizalmatlanság, a feszültség, a korábbi döntések negligálása. Ám a NATO most már lassan 76 éves történetében mindig volt egyfajta hullámzás, fönt és lent a transzatlanti kapcsolatokban. A 2003-as iraki háború előtt – én ekkor még hivatalban voltam – a nyugat-európaiak ellenálltak, az amerikaiak mégis keresztülvitték a saját elképzelésüket. Aztán kiderült, hogy mégsem voltak tömegpusztító fegyverek Irakban. Ezután jó kétéves mosolyszünet állt be a NATO-ban is, csak 2005-ben, az újraválasztása után jött el Európába Bush elnök amolyan Canossa-járásra. Attól meg végképp távolabb vagyunk, ahol 1966-ban tartott a NATO, amikor De Gaulle bejelentette, hogy Franciaország kilép a szövetség katonai szervezetéből, mert nem értett egyet a javasolt amerikai nukleáris döntéshozatali renddel, és más politikai kérdésekben is áthidalhatatlan nézetkülönbségek alakultak ki. De Gaulle ezt megelégelte, és azt mondta, kedves NATO, van fél évetek, hogy elmenjetek. Pedig akkor minden fontos szerv, a NATO-központ, a szövetséges európai parancsnokság, a szervezeti egységek Párizsban és környékén működtek.

Kétségtelen, hogy ismét súlyos, feszültségterhes korszakában van a szövetség. Ugyanakkor azt látom most, hogy meghallgatásra talált Trump elnök nyilatkozata a tagállami szintű védelmi kiadások legalább a GDP 3,5–5 százalékra emeléséről. Az Európai Bizottság elnöke, Von der Leyen asszony bejelentette, hogy az újrafegyverkezési stratégia részeként 3–3,5 százalék lesz az EU-ban az új védelmi kiadási elvárás. Ha a legközelebbi, június végi hágai NATO-csúcsig ezt az európaiak elfogadják, akkor nagyot lépünk az Európa és az Egyesült Államok közötti feszültség csökkentése terén. Az orosz–ukrán háború megoldása, a fegyverszünet vagy a békekötés viszont túlmutat a NATO-n. Ez alapvetően az érintett nagyhatalmak felelőssége, és a megoldás keresése sem a NATO keretein belül zajlik. Közvetetten persze a katonai szövetségre is nagy hatással van, ami Ukrajnában vagy Ukrajnával történik, de közvetlenül nem okoz problémát a szövetségnek – itt elsősorban Európa áll nagy nyomás alatt. Egyszóval én ezeket a negatív forgatókönyveket – hogy megszűnik vagy szétesik a NATO – teljesen valószínűtlennek tartom.

MN: Még ha az uniós országok elfogadják is a megemelt katonai költségvetést, nem biztos, hogy minden ország ezt majd be is tartja. Korábban is volt hasonló kezdeményezés, de sem Németország, sem Olaszország nem érte el a vállalt szintet. Az olaszok ma is csupán a GDP 1,7 százalékát költik védelmi célokra. Miért vennék most komolyabban a fegyverkezést?

SZZ: Ezt előre nem lehet megmondani. De tény, hogy miután 2014-ben megszületett a döntés a 2 százalékhoz közelítésről, ezt mostanra 23, sőt talán 28 ország el is érte. Egyes országok lemaradtak, de az olaszok például ezt a célt eleve 2028-ra lőtték be, és most előbbre is hozták ehhez képest. Németország vagy az új tag Svédország pedig már teljesíti a 2 százalékot, az orosz–ukrán háborúhoz közel fekvő ún. frontországokról nem is beszélve. Lengyelország áll az élen, ahol a védelmi kiadások a GDP 4,7–4,8 százalékát is elérik, a baltiak is közel vannak a 4 százalékhoz, Románia 3 százalék körül áll. Az EU-nak pedig 800 milliárd eurós programja indult Európa felfegyverzésére, ez a REARM; ráadásul a maastrichti makrogazdasági követelmények nem lesznek érvényesek, a tagállamok felvehetnek hiteleket. Mindez fel fogja gyorsítani a folyamatot.

 

Fotó: Palágyi Barbara