Rádió

Mint a moziban

Filmes podcast 2024-ről

Kritika

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Bár az agyzsibbasztó év végi listázások és szubjektív összefoglalók szezonja lejárt, azért egypár összegző műsor átevickélt az új évbe. Így történt ez a Filmhu nevű magyar portál Filmhu podcast műsorával is. És elmondható: a januári uborkaszezonban ennél jobb beszélgetést aligha találhattunk volna a magyar filmgyártás elmúlt évéről. Pozsonyi Janka, a 104. részénél tartó podcastfolyam házigazdája rögtön belecsap a lecsóba: úgy tűnik – mondja –, végképp kettészakadt a magyar filmes közeg, 13 államilag támogatott és 10 független film készült 2024-ben, valamint 40 tévéfilm. Ez utóbbiakról aztán nem esik szó a maratoni, két és fél órás műsorban, ami kár, mert több rendezőnek jelent ma is menekülő utat a visszadobált mozifilmes pályázatok között.

Az óévben összesen 1 164 321 néző volt kíváncsi magyar filmekre a magyar mozikban, ami „durva szám”, ahogy Pozsonyi fogalmaz. Mármint durván magas, ha jól értjük. A műsor további része aztán nagyban árnyalja ezt a „durva számot”, annál is inkább, mert nagyjából négy film hozta össze ennek jó részét, s azok közül tulajdonképpen csak egy volt valóban független, vagyis a régi terminológia szerint: művészfilm.

A beszélgetés résztvevői rögtön az adás elején tesznek egy kísérletet arra, hogy a független és a nem független film kategóriáját a hazai kontextusban tisztázzák. Magyarországon 2024-ben független az a film, amelyet a Nemzeti Filmintézet nem támogat. Így lehetséges, hogy az év legnépszerűbb mozija, Herendi Gábor Futni mentem című filmje is függetlennek minősül. (Minden egyéb nézőpontból nem kellene annak látnunk.) Ez van, itt élünk. Az egyik beszélgető, Schwechtje Mihály rendező meg is jegyzi, hogy a Futni mentem simán lehetett volna NFI-s film is, mint ahogy az év második legnépszerűbb filmje, Orosz Dénes Demjén Ferenc-slágerekre felhúzott Hogyan tudnék élni nélküled? című limonádéja sem azért rossz, mert az NFI egymilliárd forintot tolt bele. Amúgy a beszélgetés résztvevői nem is mondják ki róla, hogy rossz, ezt mi mondjuk, ők egyszerűen nem nagyon beszélnek róla.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.