Rádió

Mint a moziban

Filmes podcast 2024-ről

Kritika

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Bár az agyzsibbasztó év végi listázások és szubjektív összefoglalók szezonja lejárt, azért egypár összegző műsor átevickélt az új évbe. Így történt ez a Filmhu nevű magyar portál Filmhu podcast műsorával is. És elmondható: a januári uborkaszezonban ennél jobb beszélgetést aligha találhattunk volna a magyar filmgyártás elmúlt évéről. Pozsonyi Janka, a 104. részénél tartó podcastfolyam házigazdája rögtön belecsap a lecsóba: úgy tűnik – mondja –, végképp kettészakadt a magyar filmes közeg, 13 államilag támogatott és 10 független film készült 2024-ben, valamint 40 tévéfilm. Ez utóbbiakról aztán nem esik szó a maratoni, két és fél órás műsorban, ami kár, mert több rendezőnek jelent ma is menekülő utat a visszadobált mozifilmes pályázatok között.

Az óévben összesen 1 164 321 néző volt kíváncsi magyar filmekre a magyar mozikban, ami „durva szám”, ahogy Pozsonyi fogalmaz. Mármint durván magas, ha jól értjük. A műsor további része aztán nagyban árnyalja ezt a „durva számot”, annál is inkább, mert nagyjából négy film hozta össze ennek jó részét, s azok közül tulajdonképpen csak egy volt valóban független, vagyis a régi terminológia szerint: művészfilm.

A beszélgetés résztvevői rögtön az adás elején tesznek egy kísérletet arra, hogy a független és a nem független film kategóriáját a hazai kontextusban tisztázzák. Magyarországon 2024-ben független az a film, amelyet a Nemzeti Filmintézet nem támogat. Így lehetséges, hogy az év legnépszerűbb mozija, Herendi Gábor Futni mentem című filmje is függetlennek minősül. (Minden egyéb nézőpontból nem kellene annak látnunk.) Ez van, itt élünk. Az egyik beszélgető, Schwechtje Mihály rendező meg is jegyzi, hogy a Futni mentem simán lehetett volna NFI-s film is, mint ahogy az év második legnépszerűbb filmje, Orosz Dénes Demjén Ferenc-slágerekre felhúzott Hogyan tudnék élni nélküled? című limonádéja sem azért rossz, mert az NFI egymilliárd forintot tolt bele. Amúgy a beszélgetés résztvevői nem is mondják ki róla, hogy rossz, ezt mi mondjuk, ők egyszerűen nem nagyon beszélnek róla.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.