Rádió

Mint a moziban

Filmes podcast 2024-ről

Kritika

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Bár az agyzsibbasztó év végi listázások és szubjektív összefoglalók szezonja lejárt, azért egypár összegző műsor átevickélt az új évbe. Így történt ez a Filmhu nevű magyar portál Filmhu podcast műsorával is. És elmondható: a januári uborkaszezonban ennél jobb beszélgetést aligha találhattunk volna a magyar filmgyártás elmúlt évéről. Pozsonyi Janka, a 104. részénél tartó podcastfolyam házigazdája rögtön belecsap a lecsóba: úgy tűnik – mondja –, végképp kettészakadt a magyar filmes közeg, 13 államilag támogatott és 10 független film készült 2024-ben, valamint 40 tévéfilm. Ez utóbbiakról aztán nem esik szó a maratoni, két és fél órás műsorban, ami kár, mert több rendezőnek jelent ma is menekülő utat a visszadobált mozifilmes pályázatok között.

Az óévben összesen 1 164 321 néző volt kíváncsi magyar filmekre a magyar mozikban, ami „durva szám”, ahogy Pozsonyi fogalmaz. Mármint durván magas, ha jól értjük. A műsor további része aztán nagyban árnyalja ezt a „durva számot”, annál is inkább, mert nagyjából négy film hozta össze ennek jó részét, s azok közül tulajdonképpen csak egy volt valóban független, vagyis a régi terminológia szerint: művészfilm.

A beszélgetés résztvevői rögtön az adás elején tesznek egy kísérletet arra, hogy a független és a nem független film kategóriáját a hazai kontextusban tisztázzák. Magyarországon 2024-ben független az a film, amelyet a Nemzeti Filmintézet nem támogat. Így lehetséges, hogy az év legnépszerűbb mozija, Herendi Gábor Futni mentem című filmje is függetlennek minősül. (Minden egyéb nézőpontból nem kellene annak látnunk.) Ez van, itt élünk. Az egyik beszélgető, Schwechtje Mihály rendező meg is jegyzi, hogy a Futni mentem simán lehetett volna NFI-s film is, mint ahogy az év második legnépszerűbb filmje, Orosz Dénes Demjén Ferenc-slágerekre felhúzott Hogyan tudnék élni nélküled? című limonádéja sem azért rossz, mert az NFI egymilliárd forintot tolt bele. Amúgy a beszélgetés résztvevői nem is mondják ki róla, hogy rossz, ezt mi mondjuk, ők egyszerűen nem nagyon beszélnek róla.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.