Rádió

Beleborzongtak

Rendszerváltók - 1989

Interaktív

Be kell vallanunk, eddig azt hittük, hogy a magyar szabadság napját június 19-én ünnepli az ország azon része, amelyiknek egyáltalán eszébe jut a dolog (azaz a távozó Viktor Silov altábornagy gondterhelt arckifejezése), és amelyik ezentúl szívesen hallgat zenitjükön jócskán túl vegetáló pop- és rockzenészeket a Felvonulási tér repedezett aszfaltján.

Zenélt már ezen a jeles ünnepen a Pet Shop Boys, Elton John és Sting is, amiből rögtön lemérhető az esemény tradícióteremtő ereje. Idén azonban valami változott, alig lehet észrevenni, pár nap mindössze: a magyar szabadság napja ebben az évben 19-e helyett 16-ra esett.

Van a Kossuthnak egy fontos és rossz műsora, a Rendszerváltók - 1989, aminek ünnepi adásában ugyan szóba sem hozták a tényt, hogy eleddig három nappal később ünnepeltük hazánk szabadságát, ám ennek ellenére is sok kérdésünkre választ kaptunk a röpke huszonöt perces adásidő alatt - a sorok között persze. A műsor archív felvétellel indult, s ha valaki nem ismerte volna fel azonnal a beszélőt, Berényi Zsuzsa műsorvezető bejátszás utáni kommentárjával gyorsan a bizonytalankodók segítségére sietett: "Orbán Viktort hallották, azt a huszonhat éves fiatalembert, akinek Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédébe beleborzongtak a kommunisták és az ellenzékiek". Vagyis mindenki, ha jól értjük. A Rendszerváltók ezen a délutánon a Nagy Imre-újratemetésről szólt, hiszen a műsor hétről hétre követi a 89-es történéseket. Van némi zavar a dologban, mintha gondot okozna az esemény méltó megünneplése, s az is, hogy milyen üzenetet tulajdonítsunk neki. Elvileg ez a megbékélés napja lenne, de erről idén sem esett egy árva szó sem. Egy másik verzió szerint az újratemetés évfordulója a független Magyarország napja, ez már közelebb áll az idei verzióhoz, mégsem egyezik meg vele. Ami tény: a szovjet csapatok kivonulásának felszabadult örömünnepe (búcsú, ugye) helyett a szabadság dátuma innentől kezdve Nagy Imréék komor gyászszertartásához lesz hozzárendelve. Nem egészen érteni, hogy miért.

Illetve mégis. A műsor felidézi a jeles nap eseményeit, majd rövidre zárja ezek elemzését: "A megemlékezésen felszólalt többek között Mécs Imre és Király Béla is, de a legemlékezetesebb beszédet az akkor huszonhat éves Orbán Viktor mondta." Itt egy újabb részlet következik az Orbán-beszédből, majd az ideológiai hátteret festi fel röviden a meghívott szakértő, Hankiss Ágnes, a Hamvas Intézet igazgatója (szabad idejében fideszes EP-képviselő): "Az volt az MSZMP fő célja, hogy az egész maradjon meg kegyeleti aktusnak, és ne tartalmazzon nyílt különbségtételt gyilkos és áldozat között, ne kérdőjelezze meg a szovjet függést, és ne tartalmazzon nyílt rendszerellenességet." Csakhogy mindezt egyetlen beszéd romba döntötte, s ha elfelejtettük volna az utolsó említése óta elmúlt mintegy öt percben, a készséges műsorvezető megismétli: a fiatal egyetemista Orbán Viktor legendássá vált szavai, mert ezt csak ő merte így kimondani.

Félreértés ne essék, Orbán retorikai teljesítménye valóban jelentős volt, és bizonyára hozzájárult a pártállami rendszer lebontásához. Csakhogy a Rendszerváltók - 1989 állítása ennél tovább megy: ez a beszéd volt maga a rendszerváltás, lényegében fontosabb, mint az újratemetés teátrálisan elvont aktusa, és biztosan fontosabb, mint a tény, hogy két évvel később június 19-én a tányérsapkás altábornagy átslattyogott a határ túlfelére.

A műsor díszvendége, a történelmi beszéd társszövegírója, Kövér László is ezt a tézist támasztja alá, amikor (nem is annyira) finoman oldalba rúgja a demokratikus ellenzéket: "nemcsak a pártállami oldalról vettek részt a másnapi sajtóhadjáratban, de olyan értelmiségiek is megengedték maguknak, hogy leszedjék rólunk a keresztvizet, akik névleg maguk is az Ellenzéki Kerekasztalhoz tartoztak". Látható: ők találták fel 89-et. Innen nézve már az is érthető, hogy más nézőpontú, ne adj' isten másképp emlékező meghívottak ezúttal sem jutnak szóhoz. Pedig fontos lenne a rendszerváltás éveit alaposan, hétről hétre kibeszélni, de így nincs értelme. Még annyi sem, mint meleg dobozos sört kortyolva hallgatni egy nyugdíjas haknizenekart.

MR1-Kossuth rádió, június 16.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.