Rádió

Beleborzongtak

Rendszerváltók - 1989

Interaktív

Be kell vallanunk, eddig azt hittük, hogy a magyar szabadság napját június 19-én ünnepli az ország azon része, amelyiknek egyáltalán eszébe jut a dolog (azaz a távozó Viktor Silov altábornagy gondterhelt arckifejezése), és amelyik ezentúl szívesen hallgat zenitjükön jócskán túl vegetáló pop- és rockzenészeket a Felvonulási tér repedezett aszfaltján.

Zenélt már ezen a jeles ünnepen a Pet Shop Boys, Elton John és Sting is, amiből rögtön lemérhető az esemény tradícióteremtő ereje. Idén azonban valami változott, alig lehet észrevenni, pár nap mindössze: a magyar szabadság napja ebben az évben 19-e helyett 16-ra esett.

Van a Kossuthnak egy fontos és rossz műsora, a Rendszerváltók - 1989, aminek ünnepi adásában ugyan szóba sem hozták a tényt, hogy eleddig három nappal később ünnepeltük hazánk szabadságát, ám ennek ellenére is sok kérdésünkre választ kaptunk a röpke huszonöt perces adásidő alatt - a sorok között persze. A műsor archív felvétellel indult, s ha valaki nem ismerte volna fel azonnal a beszélőt, Berényi Zsuzsa műsorvezető bejátszás utáni kommentárjával gyorsan a bizonytalankodók segítségére sietett: "Orbán Viktort hallották, azt a huszonhat éves fiatalembert, akinek Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédébe beleborzongtak a kommunisták és az ellenzékiek". Vagyis mindenki, ha jól értjük. A Rendszerváltók ezen a délutánon a Nagy Imre-újratemetésről szólt, hiszen a műsor hétről hétre követi a 89-es történéseket. Van némi zavar a dologban, mintha gondot okozna az esemény méltó megünneplése, s az is, hogy milyen üzenetet tulajdonítsunk neki. Elvileg ez a megbékélés napja lenne, de erről idén sem esett egy árva szó sem. Egy másik verzió szerint az újratemetés évfordulója a független Magyarország napja, ez már közelebb áll az idei verzióhoz, mégsem egyezik meg vele. Ami tény: a szovjet csapatok kivonulásának felszabadult örömünnepe (búcsú, ugye) helyett a szabadság dátuma innentől kezdve Nagy Imréék komor gyászszertartásához lesz hozzárendelve. Nem egészen érteni, hogy miért.

Illetve mégis. A műsor felidézi a jeles nap eseményeit, majd rövidre zárja ezek elemzését: "A megemlékezésen felszólalt többek között Mécs Imre és Király Béla is, de a legemlékezetesebb beszédet az akkor huszonhat éves Orbán Viktor mondta." Itt egy újabb részlet következik az Orbán-beszédből, majd az ideológiai hátteret festi fel röviden a meghívott szakértő, Hankiss Ágnes, a Hamvas Intézet igazgatója (szabad idejében fideszes EP-képviselő): "Az volt az MSZMP fő célja, hogy az egész maradjon meg kegyeleti aktusnak, és ne tartalmazzon nyílt különbségtételt gyilkos és áldozat között, ne kérdőjelezze meg a szovjet függést, és ne tartalmazzon nyílt rendszerellenességet." Csakhogy mindezt egyetlen beszéd romba döntötte, s ha elfelejtettük volna az utolsó említése óta elmúlt mintegy öt percben, a készséges műsorvezető megismétli: a fiatal egyetemista Orbán Viktor legendássá vált szavai, mert ezt csak ő merte így kimondani.

Félreértés ne essék, Orbán retorikai teljesítménye valóban jelentős volt, és bizonyára hozzájárult a pártállami rendszer lebontásához. Csakhogy a Rendszerváltók - 1989 állítása ennél tovább megy: ez a beszéd volt maga a rendszerváltás, lényegében fontosabb, mint az újratemetés teátrálisan elvont aktusa, és biztosan fontosabb, mint a tény, hogy két évvel később június 19-én a tányérsapkás altábornagy átslattyogott a határ túlfelére.

A műsor díszvendége, a történelmi beszéd társszövegírója, Kövér László is ezt a tézist támasztja alá, amikor (nem is annyira) finoman oldalba rúgja a demokratikus ellenzéket: "nemcsak a pártállami oldalról vettek részt a másnapi sajtóhadjáratban, de olyan értelmiségiek is megengedték maguknak, hogy leszedjék rólunk a keresztvizet, akik névleg maguk is az Ellenzéki Kerekasztalhoz tartoztak". Látható: ők találták fel 89-et. Innen nézve már az is érthető, hogy más nézőpontú, ne adj' isten másképp emlékező meghívottak ezúttal sem jutnak szóhoz. Pedig fontos lenne a rendszerváltás éveit alaposan, hétről hétre kibeszélni, de így nincs értelme. Még annyi sem, mint meleg dobozos sört kortyolva hallgatni egy nyugdíjas haknizenekart.

MR1-Kossuth rádió, június 16.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.