Vinkó József gasztronómiai sorozatát (Szellem a fazékból) alapvetően még kedvelnénk is, minden modorosságával együtt, azt viszont kevéssé tudtuk méltányolni, ahogy a műsorvezető szerzői mivoltában megnyilatkozott a műsorával azonos című könyvének megjelenése kapcsán a pénteki Belépőben. Vinkó itt azt találta mondani, hogy "ha állandóan hamburgert eszel vagy Coca-Colát iszol, akkor az leszel". Ám ezzel még nem ért véget a futam, sőt, innen jött a lényeg: "ha ezeket a divatos, globalizált, trendi ételeket felkínálják, és a mama, nagymama madárteje helyett háromperces muffint vagy brownie-t kell ennem, akkor én veszítek az identitásomból, akkor én sérülök". Már megint ez a kell, miért kell? Minket nem kényszerített még senki muffinzabálásra, de lehet, hogy csak nem jártunk a megfelelő helyeken; és ha egy brownie-tól szétesik az identitásunk, az talán nem a süti hibája. Vinkó lényegi válasza azonban egy fokkal még absztraktabbra sikerült: az a baj, hogy "túlságosan nagy szerepet adtunk itthon a Michelin-csillagoknak, túl sokat beszélünk az ínyenc éttermekről, és nem beszélünk arról, hogy a legtöbb helyen már egy tojásos nokedlit sem tudnak elkészíteni". Tehát az uniformizált muffin és a hiperindividualista gourmand-vonal együtt tehet a nokedli vesztéről. Mohács és Trianon a kockás abroszon.
| ||
Mindezek után izgatottan vártuk, hogy a vasárnapi Korkóstolót (szerkesztő-műsorvezető: Kumin Viktória) is megérintette-e a konzervatív ízmentési hullám szele. De szerencsére nem - gondoltuk húsz percen keresztül, aztán mégis megéreztük a huzatot. Erről a műsorról majd két éve írtunk már egyszer, és akkori nagyjából pozitív véleményünk ma sem változott. Van benne valami nagyvilágiság, ami egyre ritkább hordalék a Kossuth éteri hullámain. Most is mivel kezdünk: Bolyki Péter, a Corinthia Hotel séfje dob össze előttünk egy serpenyőben sült halibutfilét, violette burgonya pürével, édesköménnyel, kalamata olívával és vajmártással. Aztán a soproni kékfrankosról értekezik Harsányi Dávid, akitől azt is megtudjuk, hogy a fajta azért jó csapatjátékos, mert nem túl vastagok a tanninjai. Na, ugye. 't követi Gabnai Csaba egykori kommandós-ketrecharcos-terrorelhárító, nem mellesleg Louisiana állam díszpolgára, hogy beavasson a káposztás csíkhal készítésének rejtelmeibe. Többek között abba, hogy kapros-citromos pontykolbásszal és húsos malaccsászárral tálalják. Egészen megkapó közben az a pillanat, amikor a marcona férfi - aki a főzésbe nem kontárkodik bele, mint mondja, ez nem János bácsi kifőzdéje, hogy mindenki beleízesítsen - elárulja, hogy az étterem megnyitásával végre megtalálta a helyét a világban.
Már-már el is andalodnánk, ha nem rántana vissza a zsíros rögvalóba a műsor végén Jókai Anna kis- és nagy-Kossuth-díjas írónő. Ő a kakukktojás a Korkóstolóban, és szerepeltetése kicsit az EU-parlamentben ülő EU-szkeptikusokéra hasonlít - azért jön vendégségbe, hogy elrontsa a bulit. Azt mondja például, hogy "enni imád, viszont sajnálja a főzésre az időt", mert az étel nem marad meg, ellenben egy novellával, mondjuk, amin érdemes hónapokig is dolgozni. Minden bizonnyal igaza lehet. Ugyanakkor a kulináris kalandozás sem a dilije: "nem szeretek megismerni új ízeket, ha valamit megszoktam, azt akár hat napig is bírom enni", ráadásul "a keleti fűszerekkel a világból ki lehet űzni". Végül a nagy vallomás: "én egyáltalán nem eszek salátát, zöldséget nekem ne tessék adni, nem eszek semmi biót, semmi egészségeset, adjanak nekem egy jó erős marhapörköltet nokedlivel, természetesen, finom húsleveseket, szóval abszolút magyaros ízeket". A vinkói gasztrokígyó a saját farkába harap, a gonosz kis globalizált muffintól visszajutottunk a jó öreg paprikaporos, rántásszagú Kádár-konyháig. De vajon miért volt erre a riportra szükség annyi érdekes bejátszás után? Rejtély. Mintha a legfelszabadultabb műsornak is teljesítenie kellene egy kötelező ókonzervatív kvótát.
Belépő, április 25.; Korkóstoló, április 27.
