Rádió

Turkáló – Rendszerváltó hírek az InfoRádióban

Interaktív

Megvan a veszélye a múltba révedésnek: egyrészt elég hamar elhiteti, hogy van a jelennek (sőt a jövőnek) alternatívája, másrészt, mert a sok andalgás közben hajlamosak lehetünk megfeledkezni a tényről, hogy a múlt mint olyan nem létezik, folyton létre kell hozni, rákérdezéssel, vitával, újragondolással, máskülönben valaki más fogja helyettünk, nekünk megcsinálni a múltat, és abban nincs sok köszönet.

A közszolgálati televízió külön csatornával kedveskedik a letűnt időkbe visszavágyóknak, igaz, amint hírlik, nem túl heves közönségérdeklődés mellett. Az InfoRádió ennél finomabb és szofisztikáltabb módszert választott a nosztalgiázásra. Naponta jelentkező, nyúlfarknyi magazinnal (adásonként mintegy három perc az egész) próbálja megválaszolni az önmagának feltett kérdést: mi történt 25 éve ezen a napon? Elvileg a 25 évvel ezelőtt szikárabb típusú hírválogatás lenne, fókuszban a nemzetközi eseményekkel és belpolitikai alakulásokkal, alkalmanként mindezt egy csipetnyi bulvárral meghintve. Nem is rossz ez a recept, de többnapi hallgatás után azért egyre inkább a hiányok kezdenek feltűnni belőle. Mert félreértés ne essék, szinte minden alkalommal elgondolkodtató hírmorzsákat kapunk, melyek még ráadásul szórakoztatóak is a maguk nemében, ám jóllakni nemigen lehet velük.

A cél ugyebár a rendszerváltás évének nyomon követése lenne napról napra a sajtóhírek felidézése által, de kérdéses, hogy a hírek puszta beolvasása kommentár vagy értelmezés nélkül adhat-e többet egy-egy aha-élménynél, s a napi három-négy hír együtt kirajzol-e egy valós képet az adott huszonöt évvel azelőtti napról, vagy az egész megmarad szimpla hangulatfestő szemezgetésnek. Kétségtelenül izgalmas, hogy negyedszázada épp július 14-én temették el Kádár Jánost a Mező Imre úti temetőben (mai nevén: Fiumei úti sírkert - bár ez az adásból nem derül ki) százezres tömeg kíséretében, és jellemzőek a Grósz Károly és Nyers Rezső búcsúbeszédeiből vett idézetek is, de azért mégis nagyobb horderejű ez a dolog annál, mint hogy rögtön továbblépjünk. Nyilván badarság volna egy pár perces hírműsor szerkezetén számon kérni, hogy miért nincsen benne több elemzés, mégis valami elégedetlenség motoszkál bennünk, mert így meg, ahogy tálalják, a semmiben lóg az egész. De az is lehet végső soron, hogy azért érezzük mindezt ennyire zavarónak, mert nem derül ki, hogy ki vagy kik, milyen alapelvek szerint és honnan (ez például különösen érdekes lenne egy híradásszerűség kapcsán) válogatták össze a hallottakat. Mert valóban jellegzetes, mondjuk, a július 15-i adás három híre (még mindig Kádár temetése, aztán a párizsi G7-csúcs, végül a Budapesti NSZK-követségen táborozó NDK-s menedékkérők ügye) egymás mellett, de valahogy ez így mégsem elég. Talán, ha több hír beleférne egy kissé kibővített műsoridőbe, vagy ha valóban híradószerűbb, strukturáltabb lenne az adás, jobban működne ez a turkálójelleg is. Arról nem beszélve, hogy a szintén névtelen hírolvasó is nehezen birkózik meg ilyen rövid, de zaklatott struktúrában a különböző regiszterek kihívásával. Ennyire szorosan egymás mellett nem igazán fér meg a komolyabb hangon felolvasott hír a rossz körülmények között, elkeseredetten várakozó keletnémetekről, illetve az ironikusan elővezetett másik hír arról, hogy Kádár sírjánál még a temetés másnapján is tömegek jelentek meg, mert sok vidéki egyszerűen nem ért oda hamarabb.

Szerdán is hasonló a helyzet: az, hogy Bush elnök megfontolt, fokozatos haladást javasol, egész groteszk színezetet ölt az utána következő hírrel együtt, mely szerint az Országos Kereskedelmi és Piaci Főfelügyelőség felmérése azt állapította meg, hogy minden negyedik-ötödik vásárlót átverik a magyar boltosok. Ám nem egyértelmű, hogy ez a groteszk hangulat szándékos-e, az meg még kevésbé, hogy ha igen, akkor mi célt szolgál.

Pedig van érdekes, erős anyag minden adásban (igaz, ez inkább a 89-es évet, és nem a műsorkészítőket dicséri). A csütörtöki szelekció például - a Ceaușescu ballisztikus rakétaterveire reagáló Horn Gyulával, illetve a Pozsgay Imre reformkommunista feje búbját megsimogató Brent Scowcrofttal - túlzás nélkül megérdemelne egy külön műsorórát. De nyilván nem kap, ami nagy kár, mert érdemes lenne ezeket a kis híreket is megfontoltabban kezelni, s már nem is a múlt, sokkal inkább a jövő érdekében. Hiszen rövidesen ismét mindent el kell mondani újra, ezeket a napokat is, amiket most írunk. És lesz bőven miért magyarázkodnunk.

25 évvel ezelőtt, InfoRádió, július 14-17.

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.