Rádió

Turkáló – Rendszerváltó hírek az InfoRádióban

Interaktív

Megvan a veszélye a múltba révedésnek: egyrészt elég hamar elhiteti, hogy van a jelennek (sőt a jövőnek) alternatívája, másrészt, mert a sok andalgás közben hajlamosak lehetünk megfeledkezni a tényről, hogy a múlt mint olyan nem létezik, folyton létre kell hozni, rákérdezéssel, vitával, újragondolással, máskülönben valaki más fogja helyettünk, nekünk megcsinálni a múltat, és abban nincs sok köszönet.

A közszolgálati televízió külön csatornával kedveskedik a letűnt időkbe visszavágyóknak, igaz, amint hírlik, nem túl heves közönségérdeklődés mellett. Az InfoRádió ennél finomabb és szofisztikáltabb módszert választott a nosztalgiázásra. Naponta jelentkező, nyúlfarknyi magazinnal (adásonként mintegy három perc az egész) próbálja megválaszolni az önmagának feltett kérdést: mi történt 25 éve ezen a napon? Elvileg a 25 évvel ezelőtt szikárabb típusú hírválogatás lenne, fókuszban a nemzetközi eseményekkel és belpolitikai alakulásokkal, alkalmanként mindezt egy csipetnyi bulvárral meghintve. Nem is rossz ez a recept, de többnapi hallgatás után azért egyre inkább a hiányok kezdenek feltűnni belőle. Mert félreértés ne essék, szinte minden alkalommal elgondolkodtató hírmorzsákat kapunk, melyek még ráadásul szórakoztatóak is a maguk nemében, ám jóllakni nemigen lehet velük.

A cél ugyebár a rendszerváltás évének nyomon követése lenne napról napra a sajtóhírek felidézése által, de kérdéses, hogy a hírek puszta beolvasása kommentár vagy értelmezés nélkül adhat-e többet egy-egy aha-élménynél, s a napi három-négy hír együtt kirajzol-e egy valós képet az adott huszonöt évvel azelőtti napról, vagy az egész megmarad szimpla hangulatfestő szemezgetésnek. Kétségtelenül izgalmas, hogy negyedszázada épp július 14-én temették el Kádár Jánost a Mező Imre úti temetőben (mai nevén: Fiumei úti sírkert - bár ez az adásból nem derül ki) százezres tömeg kíséretében, és jellemzőek a Grósz Károly és Nyers Rezső búcsúbeszédeiből vett idézetek is, de azért mégis nagyobb horderejű ez a dolog annál, mint hogy rögtön továbblépjünk. Nyilván badarság volna egy pár perces hírműsor szerkezetén számon kérni, hogy miért nincsen benne több elemzés, mégis valami elégedetlenség motoszkál bennünk, mert így meg, ahogy tálalják, a semmiben lóg az egész. De az is lehet végső soron, hogy azért érezzük mindezt ennyire zavarónak, mert nem derül ki, hogy ki vagy kik, milyen alapelvek szerint és honnan (ez például különösen érdekes lenne egy híradásszerűség kapcsán) válogatták össze a hallottakat. Mert valóban jellegzetes, mondjuk, a július 15-i adás három híre (még mindig Kádár temetése, aztán a párizsi G7-csúcs, végül a Budapesti NSZK-követségen táborozó NDK-s menedékkérők ügye) egymás mellett, de valahogy ez így mégsem elég. Talán, ha több hír beleférne egy kissé kibővített műsoridőbe, vagy ha valóban híradószerűbb, strukturáltabb lenne az adás, jobban működne ez a turkálójelleg is. Arról nem beszélve, hogy a szintén névtelen hírolvasó is nehezen birkózik meg ilyen rövid, de zaklatott struktúrában a különböző regiszterek kihívásával. Ennyire szorosan egymás mellett nem igazán fér meg a komolyabb hangon felolvasott hír a rossz körülmények között, elkeseredetten várakozó keletnémetekről, illetve az ironikusan elővezetett másik hír arról, hogy Kádár sírjánál még a temetés másnapján is tömegek jelentek meg, mert sok vidéki egyszerűen nem ért oda hamarabb.

Szerdán is hasonló a helyzet: az, hogy Bush elnök megfontolt, fokozatos haladást javasol, egész groteszk színezetet ölt az utána következő hírrel együtt, mely szerint az Országos Kereskedelmi és Piaci Főfelügyelőség felmérése azt állapította meg, hogy minden negyedik-ötödik vásárlót átverik a magyar boltosok. Ám nem egyértelmű, hogy ez a groteszk hangulat szándékos-e, az meg még kevésbé, hogy ha igen, akkor mi célt szolgál.

Pedig van érdekes, erős anyag minden adásban (igaz, ez inkább a 89-es évet, és nem a műsorkészítőket dicséri). A csütörtöki szelekció például - a Ceaușescu ballisztikus rakétaterveire reagáló Horn Gyulával, illetve a Pozsgay Imre reformkommunista feje búbját megsimogató Brent Scowcrofttal - túlzás nélkül megérdemelne egy külön műsorórát. De nyilván nem kap, ami nagy kár, mert érdemes lenne ezeket a kis híreket is megfontoltabban kezelni, s már nem is a múlt, sokkal inkább a jövő érdekében. Hiszen rövidesen ismét mindent el kell mondani újra, ezeket a napokat is, amiket most írunk. És lesz bőven miért magyarázkodnunk.

25 évvel ezelőtt, InfoRádió, július 14-17.

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.