Rádió

Turkáló – Rendszerváltó hírek az InfoRádióban

Interaktív

Megvan a veszélye a múltba révedésnek: egyrészt elég hamar elhiteti, hogy van a jelennek (sőt a jövőnek) alternatívája, másrészt, mert a sok andalgás közben hajlamosak lehetünk megfeledkezni a tényről, hogy a múlt mint olyan nem létezik, folyton létre kell hozni, rákérdezéssel, vitával, újragondolással, máskülönben valaki más fogja helyettünk, nekünk megcsinálni a múltat, és abban nincs sok köszönet.

A közszolgálati televízió külön csatornával kedveskedik a letűnt időkbe visszavágyóknak, igaz, amint hírlik, nem túl heves közönségérdeklődés mellett. Az InfoRádió ennél finomabb és szofisztikáltabb módszert választott a nosztalgiázásra. Naponta jelentkező, nyúlfarknyi magazinnal (adásonként mintegy három perc az egész) próbálja megválaszolni az önmagának feltett kérdést: mi történt 25 éve ezen a napon? Elvileg a 25 évvel ezelőtt szikárabb típusú hírválogatás lenne, fókuszban a nemzetközi eseményekkel és belpolitikai alakulásokkal, alkalmanként mindezt egy csipetnyi bulvárral meghintve. Nem is rossz ez a recept, de többnapi hallgatás után azért egyre inkább a hiányok kezdenek feltűnni belőle. Mert félreértés ne essék, szinte minden alkalommal elgondolkodtató hírmorzsákat kapunk, melyek még ráadásul szórakoztatóak is a maguk nemében, ám jóllakni nemigen lehet velük.

A cél ugyebár a rendszerváltás évének nyomon követése lenne napról napra a sajtóhírek felidézése által, de kérdéses, hogy a hírek puszta beolvasása kommentár vagy értelmezés nélkül adhat-e többet egy-egy aha-élménynél, s a napi három-négy hír együtt kirajzol-e egy valós képet az adott huszonöt évvel azelőtti napról, vagy az egész megmarad szimpla hangulatfestő szemezgetésnek. Kétségtelenül izgalmas, hogy negyedszázada épp július 14-én temették el Kádár Jánost a Mező Imre úti temetőben (mai nevén: Fiumei úti sírkert - bár ez az adásból nem derül ki) százezres tömeg kíséretében, és jellemzőek a Grósz Károly és Nyers Rezső búcsúbeszédeiből vett idézetek is, de azért mégis nagyobb horderejű ez a dolog annál, mint hogy rögtön továbblépjünk. Nyilván badarság volna egy pár perces hírműsor szerkezetén számon kérni, hogy miért nincsen benne több elemzés, mégis valami elégedetlenség motoszkál bennünk, mert így meg, ahogy tálalják, a semmiben lóg az egész. De az is lehet végső soron, hogy azért érezzük mindezt ennyire zavarónak, mert nem derül ki, hogy ki vagy kik, milyen alapelvek szerint és honnan (ez például különösen érdekes lenne egy híradásszerűség kapcsán) válogatták össze a hallottakat. Mert valóban jellegzetes, mondjuk, a július 15-i adás három híre (még mindig Kádár temetése, aztán a párizsi G7-csúcs, végül a Budapesti NSZK-követségen táborozó NDK-s menedékkérők ügye) egymás mellett, de valahogy ez így mégsem elég. Talán, ha több hír beleférne egy kissé kibővített műsoridőbe, vagy ha valóban híradószerűbb, strukturáltabb lenne az adás, jobban működne ez a turkálójelleg is. Arról nem beszélve, hogy a szintén névtelen hírolvasó is nehezen birkózik meg ilyen rövid, de zaklatott struktúrában a különböző regiszterek kihívásával. Ennyire szorosan egymás mellett nem igazán fér meg a komolyabb hangon felolvasott hír a rossz körülmények között, elkeseredetten várakozó keletnémetekről, illetve az ironikusan elővezetett másik hír arról, hogy Kádár sírjánál még a temetés másnapján is tömegek jelentek meg, mert sok vidéki egyszerűen nem ért oda hamarabb.

Szerdán is hasonló a helyzet: az, hogy Bush elnök megfontolt, fokozatos haladást javasol, egész groteszk színezetet ölt az utána következő hírrel együtt, mely szerint az Országos Kereskedelmi és Piaci Főfelügyelőség felmérése azt állapította meg, hogy minden negyedik-ötödik vásárlót átverik a magyar boltosok. Ám nem egyértelmű, hogy ez a groteszk hangulat szándékos-e, az meg még kevésbé, hogy ha igen, akkor mi célt szolgál.

Pedig van érdekes, erős anyag minden adásban (igaz, ez inkább a 89-es évet, és nem a műsorkészítőket dicséri). A csütörtöki szelekció például - a Ceaușescu ballisztikus rakétaterveire reagáló Horn Gyulával, illetve a Pozsgay Imre reformkommunista feje búbját megsimogató Brent Scowcrofttal - túlzás nélkül megérdemelne egy külön műsorórát. De nyilván nem kap, ami nagy kár, mert érdemes lenne ezeket a kis híreket is megfontoltabban kezelni, s már nem is a múlt, sokkal inkább a jövő érdekében. Hiszen rövidesen ismét mindent el kell mondani újra, ezeket a napokat is, amiket most írunk. És lesz bőven miért magyarázkodnunk.

25 évvel ezelőtt, InfoRádió, július 14-17.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.