Krusovszky Dénes

Nem mondhatja senki, hogy nem szóltak előre szakértők, társadalomtudósok, építészek és tulajdonképpen bárki, akinek csak egy csöppnyi józan esze is volt, amikor a tervpályázatot kiírták (lásd a tervekről szóló cikkünket: Szomorú Kert-Magyarország, Magyar Narancs, 2012. február 2.).

Egy Kornis Mihályhoz címzett, nemrég a Literán közzétett levelében írja Tandori Dezső: "Így dolgozom, olykor 2 hónapig gyötrődöm egy szón, és irtózom a kész 'művet' összehozni." Talán éppen ennek az irtózásnak a mégiscsak összehozott műve a kötet, mely ugyan évszámmegjelölése szerint 1961 és 2012 között keletkezett szövegeket hoz, kétségtelenül a mai nézőpont dominál benne - erős szerkesztettsége és jól kitapintható szelekciós elvei is mintha ezt támasztanák alá.

Van az a pillanat, amikor hirtelen felriadunk, néhány percig csak meredünk magunk elé, vagy forgatjuk a fejünket, azt se tudjuk, hol vagyunk, aztán lassan megnyugszunk: hogy meztelenül kizártuk magunkat a forgalmas utcára, felgyújtottuk az óvodai karácsonyfát, vagy túl hosszú gumikötéllel ugrottunk le a Lágymányosi (akarom mondani, Rákóczi) híd tetejéről, álom volt csupán, visszafekhetünk.

A közkeletű legenda szerint Bella Salomon, a nagymama 1823 karácsonyára adta ajándékba tizenkilenc éves Felix unokájának azt a kézzel másolt partitúrát, amely aztán néhány évvel később Bach reneszánszát előidézte. De ezzel a legendával sok minden nem stimmel.

Habár az idei nemzeti ünnep valószínűleg nem annak a szélnek a megidézésétől lesz emlékezetes, melyet az egykori márciusi ifjak keltettek, sokkal inkább attól a konkrét vihartól, amely rendkívül udvariatlanul beterítette hóval a fél országot, és türelmetlenségében annyit se várt, hogy a belügyminisztérium döntéshozói alaposan végiggondolhassák, mit kéne ilyen kínos helyzetben tenni.

A szép és a groteszk közelségének jellemzően kelet-európai hagyományát ünnepelte a The Times, mikor A kilencedik című regénye megjelent angolul. Új könyve kapcsán a személyességről, a személyiségről és az öngyilkosságról kérdeztük a rendkívül ritkán nyilatkozó írót.

Hollywoodban az a jó - mint ahogy az álomgyár címke is mutatja -, hogy produkciói finoman szólva sincsenek erős kapcsolatban a rögvalósággal.

A "házasság hete" bölcsője Anglia, egy praktikus ország, ahonnan a gőzgép meg a vérpuding is származik.

Előfordul olykor, hogy az ember valamit nem szeret, mégis érdeklődéssel hallgatja, ha szóba kerül. Vegyük például a szinkronizálást.

Úgy tűnik, hogy a nemzetközi diplomácia manapság legdivatosabb szakszavai tulajdonképpen ugyanattól az embertől származnak. Joseph Nye, a Harvard Egyetem professzora, nemzetközi hírű politikai elemző definiálta ugyanis a hard power, soft power és smart power fogalmait, azaz a kemény, a puha és az okos erőt. Hogy mindez mit jelent, azt az InfoRádió hallgatói, ha máshonnan nem, egy vasárnap délutáni beszélgetésből biztosan megtudhatták.

Nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, de mivel éppen elég sírnivalónk volt mostanában, ezúttal inkább az utóbbit választanánk. A Vasárnapi újság ehhez jó alap, talán túl jó is, de azért nem őrültünk meg teljesen, hogy a hét utolsó reggeléből (és ki tudja, talán egyben a világ egyik utolsó reggeléből is) két és fél órát rááldozzunk, inkább az éjszakai válogatást hallgatjuk végig. Abban is éppen elég a cifraság.