A zenetörténészek ma már inkább 1824. március 3-ára teszik az ajándékozás pillanatát, ami logikusabb, hisz egyfelől az 1824-es évszám szerepel a papiroson, másfelől meg ugyan miért ajándékozgatott volna bármit is karácsonykor egy idős ortodox zsidó asszony? Lényeg a lényeg, az ifjú Mendelssohn hozzájutott a kottához, amit barátjával, a színész-énekes Eduard Devrient-nel átnézett, áténekelt, majd néhány év múlva jelentős közönség (többek között Heine, Hegel és Paganini) előtt el is vezényelt, kétségtelenül történelmi sikerrel.
Hogy miért érdekes mindez? Csak azért, mert a rendkívül fárasztó húsvét körüli marhaságok legfelemelőbb pillanata éppen a Máté-passió előadása volt a Művészetek Palotájában, amit a Bartók rádió jóvoltából a karos-, hinta- vagy konyhaszékből éppúgy élveznünk adatott, mint egy tejszállító kamion vezetőüléséből, már ha dolgozott épp Bach-rajongó kamionsofőr péntek este az ország útjain.
A húsvét a közrádióban egyébként nem mutatott túl vegyes képet, sok szó esett az ünnep egyházi gyökereiről, viszonylag kevés újdonsággal és alacsony érdekességfaktorral (attól tartunk, néhány ismétléssel is, de teljesen igaz: minek minden évben elmondani ugyanazt, ha egyszer már fel lett véve). Ugyanígy számtalan alkalommal interjúvoltak meg tojásfestő népművészeket és vízzel locsolkodó hagyományőrzőket, de hallhattunk sokat a nyúltartásról és a kisállat-ajándékozás veszélyeiről is. Az állatkertet ugyancsak többször kapcsolták kedélyesen, miközben a locsolóversíró-verseny felhívását is többször beolvasták, azzal a fontos rendőrségi felhívással egyetemben, hogy a szabálysértőket büntetéssel, a szabálytartókat csokitojással lepi meg a napokban sűrűbben ellenőrző szolgáló és védő szerv. Ám még így is akadt némi hiányérzetünk a tájékoztatást illetően, hiszen a vidéki vándorvidámparkok dodzsemhelyzetéről senki sem beszélt, mint ahogy az aktuális körhintajegy-árfolyamokról sem értesülhettünk sehonnan, de jövőre bizonyára ez is jobban megy majd, mint minden, mindig.
Az általános kölni-, sonka- és pálinkaszagú idiotizmus elől tehát Bach zenéjén keresztül nyílt a legkellemesebb és egyben legmagasztosabb menekülő út. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet talán nem is véletlen, hogy a borsos árú belépő ellenére is csurig töltötte a nagyérdemű a genti Collegium Vocale koncertjére. A zsúfoltság és a várakozás a rádióközvetítés hullámain keresztül is pontosan érezhető volt, egyrészt a háttér titokzatos morajlásából, másrészt a rádiós műsorvezető lefojtott hangú kommentárjaiból. Bősze Ádám különben remek arányérzékkel adagolta a koncert előtt és közben a háttér-információkat: egyfelől sztorizott, ami a laikus hallgatók figyelmének megragadását tette lehetővé, másfelől szakmai kommentárokat fűzött mind a műhöz és annak újrafelfedezéséhez, mind az aktuális előadáshoz, amivel a vájt fülűek számára is érdekesebbé válhattak a koncert előtti és a szünetbeli csendes percek. Nem volt könnyű dolga, tegyük hozzá, különösen a szünetben nem, amikor a Philippe Herreweghe által vezényelt zenekar és a nagyszerű szólisták után volt kénytelen valamit mondani – nem is bírt egy kis szubjektív értékelésről lemondani: „Egy műsorvezetőnek nem tiszte véleményt mondani egy előadásról, de azt gondolom, megrázó erejű interpretáció tanúi lehetünk itt ma, pénteken.” És ebben teljesen igaza is volt, mint ahogy a műsorkészítőknek is, hogy a szünetre egy versösszeállítással készültek. Babits, Nagy László, de különösen Pilinszky, a Pilinszkyt szavaló Latinovits és Weöres Sándor nemcsak szépen illeszkedett a koncert ívébe, hanem még hozzá is tettek valamit. A zene mellé pedig jó volt odaképzelni a Bősze által felidézett fiatal Mendelssohn-Bartholdyt és Devrient-t, amint kék zakóból, fehér mellényből, fekete nyakkendőből és nadrágból, illetve sárga bőrkesztyűből álló egyenruhájukban próbálják felhajtani a berlini arisztokrácia támogatását. Ahogy így elnézzük őket, mi sem mondhatunk mást, mint Devrient memoárja szerint egy ízben Mendelssohn: „Mégiscsak csodálatos véletlen, hogy egy komédiásnak és egy zsidó fiúnak köszönhető, hogy az emberek visszakapták a legnagyobb keresztény muzsikát.”
MR3-Bartók rádió, március 29.
