A forradalom szele

Március 15. a rádióban

Interaktív

Habár az idei nemzeti ünnep valószínűleg nem annak a szélnek a megidézésétől lesz emlékezetes, melyet az egykori márciusi ifjak keltettek, sokkal inkább attól a konkrét vihartól, amely rendkívül udvariatlanul beterítette hóval a fél országot, és türelmetlenségében annyit se várt, hogy a belügyminisztérium döntéshozói alaposan végiggondolhassák, mit kéne ilyen kínos helyzetben tenni.

Habár az idei nemzeti ünnephez a rendszerváltozás óta elkövetett legnagyobb alkotmányos aljasság és egy (jóindulattal) megroppant vagy (kevesebb jóindulattal) gyáva közjogi méltóság mentegetőzése szolgáltatta a háttérzenét. Habár a miniszter a félkész Erkel Színházban ép ésszel felfoghatatlan módon állami díjakkal legitimálta a rasszizmust, irredentizmust, homofóbiát, antiszemitizmust és ufófigyelést, miközben a művészeti díjak szakmai konszenzusát (illetve utolsó utáni, halvány esélyét) ismét csak olyan alaposan tökön rúgták, hogy az már nemigen áll fel többet. Habár mindezek mellett józanul elmenni képtelenség, mi - ugyan mostanában már csak puszta önmulattató dacból - azért még mindig nem adtuk fel teljesen az értelmes közélet és kulturális diskurzus iránti olthatatlan, romantikus vágyat, ezért a fentiekre nem vesztegetünk többet maradék leütéseinkből, hanem rövid pillantást igyekszünk vetni magára a szerencsétlen, meghurcolt nemzeti ünnepünkre.

Tehát azt kérdezzük Rangos Katalin műsorvezetővel együtt: valójában mi volt a jelentőségük a március 15-i eseményeknek? Mindezt tesszük a Szabad sávban, a Klubrádión, s várjuk Gerő András történészprofesszor válaszát. Amin aztán nem is lepődünk meg: inkább szimbolikusan, mint reáltörténésekben ragadható meg ez a jelentőség, elég csak a politikai státusfoglyok kiszabadítására gondolni: egyrészt mindössze ketten voltak, másrészt Táncsics rabtársát, szegény Eftimie Murgut ki sem engedték (majd csak áprilisban, a román diákok tüntetése után). De egyébként - teszi hozzá viccelődve Gerő - Petőfi Sándornak mindenképpen nagy nap lehetett, ha ugyanis kiszámoljuk, épp kilenc hónapra rá született Zoltán fia.

Az adás különben a magyar polgárosodásról szól, vagyis nem csak vagy nem konkrétan a forradalomról. Ami egyfelől segít elkerülni, hogy a milliószor hallott forgatókönyvet ismét végigvegyük kávéházi márványasztaltól lépcsőn szavaláson át nyomdafoglalásig, másfelől a kontextus felfestése az egyes események értékelésében is hozzásegíti a laikus rádiózót a tisztánlátáshoz. Mivel a történelemben viszonylag ritkák az előzmény vagy következmény nélküli események, a forradalommal sem kezdődött el és nem is ért véget semmi, de fontos állomás volt egy nagyobb folyamatban. Tekinthetjük a reformkor és az 1831-es koleralázadás alkalmával nyilvánvalóvá vált ingatag társadalmi szituáció betetőzésének, ami ugyan politikai és nemzeti vereségben kulminálódott, de annyit mégis elért, hogy bizonyos tendenciák visszafordíthatatlanná váltak. Mindenekelőtt a civilizatorikus mozzanatok, mondja a végig élvezetesen és gördülékenyen beszélő Gerő. Az, hogy az infrastruktúra - javarészt Széchenyi révén - fejlődött, a higiénia is jobb lett (szintén a nagy gróf hozta divatba a dézsában mosdást), a város elkezdte definiálni és újraértelmezni önmagát, ahogy a nemzet is. Aztán ezeket az abszolutizmus már nemigen tudja eltörölni, a dualizmus meg még fel is pörgeti. Létrejön a nemzeti kultúra és annak műveltségi sztenderdjei: hogy Jókait és Mikszáthot kell olvasni, díszkiadásban lehetőleg (közben Jókairól valamiért az is szóba kerül, hogy pornográf verseket írt, pedig ez mintha nem tartozna szorosan a tárgyhoz).

A nézőpontok alakulására szép anekdota - anélkül, hogy a megjegyzés igazságtartalmát vizsgálnánk -, amikor Gerőt megkérdezte Habsburg Ottó, hogy miért szeretik a magyarok Kossuthot, és miért nem annyira Ferenc Józsefet. Az aradi vértanúk miatt, válaszolja a történész, mire a másik csak annyit felel: jó-jó, de Kossuth csak beszélt, Ferenc József meg csinált is valamit. És hogy mi volt az, amit a Monarchia "csinált"? Kiszámíthatóság, stabil pénz, iskolarendszer, jogbiztonság. De hogy ezekhez eljussunk, a forradalom és szabadságharc felkavaró fuvallatára is elengedhetetlen szükség volt. Ugyan megfogadtuk, hogy nem beszélünk a máról többet, de egyszerűen nem lehet megúszni: hát nem ugyanezeket a fogalmakat kérnénk számon nap mint nap most is?

Szabad sáv, Klubrádió, március 14.

Neked ajánljuk