A szerk.
Az olvasóhoz
Mára az Orbán-rezsim kimerítette minden intellektuális erőforrását, kifogyott minden ötletből. Ha hozzányúl valamihez, az azért romlik el, ha nem nyúl hozzá, azért.
MaNcs 37. évf. 12. sz. (2025-03-19)
Mára az Orbán-rezsim kimerítette minden intellektuális erőforrását, kifogyott minden ötletből. Ha hozzányúl valamihez, az azért romlik el, ha nem nyúl hozzá, azért.
Múlt szombaton, március 15-én Magyarország az 1848-as forradalmának és szabadságharcának 177. évfordulóját ünnepelte meg. Ez az egyik legnagyobb ünnepe Magyarországnak. Kitüntetett időpillanat, amelyben mindenki büszke lehet magára, arra, hogy milyen nagyszerű elődei voltak, s hogy milyen példa szerint élheti az életét, építheti a hazáját.
Óriási, rá és a hatalmára nézve talán végzetes politikai hibát követett el Orbán Viktor azzal, hogy a politikai ellenfeleit, valamint tőle független közéleti és hivatali szervezeteket és azok tagjait el- és kitakarítandó, azaz kiirtandó poloskának nevezte március 15-én. Az elhangzottak kimondatlanul is sugallják azt, hogy valójában az ország minden olyan állampolgárát poloskának tekinti, aki őt a hatalomból leváltani kívánja.
Március idusára készülve az Alaptörvény 15. módosításának tervével lepte meg a Fidesz Magyarországot. A csomag első ránézésére átlagos salátatörvénynek tűnhet, s számos eleme borítékolhatóan borzolni fogja az európai alkotmányos szereplők, így a Velencei Bizottság, az Európai Bizottság, valamit az európai bíróságok érzékenységét.
Varga Mihály frissen kinevezett jegybankelnök a transzparencia felkent papjának és a jegybanki százmilliárdok bősz őrének mutatja magát, amikor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványaiba tolt forintok nyomába ered.
Mit tartsunk a bevándorlókról? – merül fel a kérdés Németországban is. Olyan-e a migráns, hogy egész nap a lábát lógatja a dolgos németek millióinak pénzén, és azon tűnődik, miként szerezhetne kábítószert, vagy inkább megmenteni igyekszik serény munkájával az öregedő németséget a demográfiai válság következményeitől?
Kevin H. White Boston ír politikai elitjébe született bele.
Kettős állampolgárként különösen érzékenyen érintette, hogy a kormány felvetette, akár őt is elűzhetik az országból, vagy az újabb változat szerint felfüggeszthetik a magyar állampolgárságát. Erről, a társadalmat megvezető álkérdésekről és álmegoldásokról is beszélgettünk az Università di Firenze docensével.
Több év tétlenség után a kormány karhatalmi eszközökkel fékezné meg a dizájnerdrogok terjedését a kistelepüléseken és a szegregátumokban. De amíg tömeges a mélyszegénység, a prevenció nélküli „zéró tolerancia” önmagában nem fogja eltüntetni a problémát.
Alföldi gazdák egy körlevél nyomán olyan zsilipeket fotóznak, amelyeket le kéne zárni, vagy ki kellene nyitni a víz megtartása érdekében. Mások ugyanezért eltömik a belvízcsatornát. Ám még a harmadik száraz évre is maradt eltékozolni való: most is leárkolnak vizes élőhelyeket azért, hogy legyen hely napelemparknak.
Furcsa összefonódások, gyorsan változó érdekszövetségek, az önkormányzatiságot csak most tanuló nagy frakció: nehéz kibogozni, ki kivel van a fővárosi Városházán. Két dolog viszont biztos: Vitézy Dávid vezetői ambíciója és a Fidesz ottani jelentéktelensége.
Február végén, életének 88. évében elhunyt Borisz Szpasszkij, a sakktörténet 10. világbajnoka, vagyis a „sakk királya”, ahogy a trónon ülő aktuális bajnokot már több mint száz éve nevezik.
Az I. világháború előtti ötven év nem csak Magyarország, de az egész világ számára páratlan javulást és gyarapodást hozott.
Eva (Szitás Barbara) visszavonultan élő érett szépasszony, akit csak látszólag elégít ki, hogy a közeli botanikus kertbe jár virágokat festeni, a szíve mélyén férfitársaságra vágyik.
A kezdetben monokróm festményeket készítő művész a kilencvenes évek végén radikális fordulattal olyan fotókat kezdett készíteni, amelyek a tömegmédia által megjelenített eseményeket „ábrázolják”.
A gazdag értelmiségiek napszítta tengerparti nyaralói rendszerint az erkölcsök lazulásának, sötét titkok napvilágra kerülésének, legrosszabb esetben családok széthullásának színterei.
Philip Barantini a technika ördöge, nyilván. Egysnittes rendező.
Superman a legamerikaibb képregényhős. Olyan, amilyennek az Egyesült Államok látni szeretné magát: erős és segítőkész, igazságosztó és főként legyőzhetetlen.
A CQ CQ, Is Anyone There? című szám úgy indul, hogy Martin Myhre Olsen tenorszaxofonos kiáll szólózni a zenekar elé...
Sós Bálint Dániel megjelenésünk napján bemutatott Minden rendben című filmjében játssza a főszerepet, egy apát, aki tanúja lesz a kisfia okozta súlyos balesetnek, s döntenie kell, hogy az igazság mellé áll-e vagy a családját védelmezi. Interjúnkban a hazugságok természetéről, megalkuvásról és meg nem alkuvásról, valamint a változó nemi szerepekről is beszélgettünk.
„Meg vagyok róla győződve, hogy a művészet bölcsője a vallás” – idézhetjük Szofija Gubajdulinát, ha a zenéje lényegét akarjuk megragadni.
Hajdu Szabolcs apafiguráját nem lehet fehéren-feketén megítélni.
Két éve járt először Panda Bear (Noah Benjamin Lennox) Budapesten, akkor Sonic Boommal közös nagylemezüket mutatták be a Magyar Zene Házában.
Mindig meglep, milyen sokan vesznek részt a kreatívírás-kurzusokon, azaz hogy mennyien szeretnének íróvá válni még ma is, amikor az olvasók száma látványosan fogy.
Pong Dzsun Ho dél-koreai rendező az Élősködőkkel ült fel a filmvilág tetejére, öt évvel később pedig egy nagy költségvetésű, szatirikus emberiség- és kapitalizmuskritikával tért vissza.
A szabadidejét maszkos igazságosztással töltő ügyvéd, Matt Murdock (Charlie Cox) más kulturális miliőbe tért vissza, mint első netflixes megjelenése idején.
A magyar történelem kiemelkedően hatásvadász jelenete játszódott le 1741. szeptember 11-én Pozsonyban, a rendi országgyűlésen.