A magyarok hangja

Új műsor a szinkronról

Film

Előfordul olykor, hogy az ember valamit nem szeret, mégis érdeklődéssel hallgatja, ha szóba kerül. Vegyük például a szinkronizálást.

Félretéve az önös szempontokat, sőt sértettséget, amiért számtalan moziélményt tett tönkre eddigi életünkben egy-egy oda nem illő magyar hang, infantilisra vagy csak szimplán együgyűre fordított szöveg; s arról sem szólva, hogy mennyi poén vérzett ki vergődve a magyar tolmácsolás mészárszékén, mennyi nyelvi játék bicsaklott egyszerű tahóskodásba - tehát mindezeken túl még attól is tartanunk kell, hogy a magyar szinkronmánia a mindenkori jövő generáció kárára lehet. És láss csodát, mindenféle aggályunk ellenére a Magyar változat mégiscsak egész kellemes műsorórát kerekített e kellemetlenkedő téma köré.

Habár nem tehetjük ki egyértelműen az egyenlőségjelet a magyarság idegen nyelvek iránti passzivitása és a szinkronizálás oly sokat dicsőített hagyománya közé, azért azt sem állíthatjuk, hogy a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz. Persze nem azt mondom, hogy Magyarországon kívül nyelvhúsból van a kerítés - elég, ha csak szegény lengyelek alámondási megszállottságára gondolunk, ami valószínűleg mindennek a legalja, semmi pénzért nem cserélnénk velük -, de azért jó lenne ezeket a kérdéseket is felvetni néhanap, ha már úgyis a fél ország elkívánkozik innen. A műsorvezetők (Kovács Gellért és Gyulai Gábor) azonban inkább az érem másik oldalát vizsgálgatják kétheti adásaik alkalmával, s ezt is meg lehet érteni, hiszen egyfelől szórakozni és szórakoztatni akarnak, másfelől meg arról sem ők, sem a meghívott színészek nem igazán tehetnek, hogy ilyen a hagyomány meg a rendszer, ők valószínűleg megpróbálják a legjobb tudásuk szerint elvégezni a megrendelő által rájuk testált munkát.

A televízióban, mondjuk, nehezebb (habár nem egészen ördögtől való) elképzelni a szinkron nélküli világot, mint a moziban - ennek megfelelően rögtön egy tévésorozat bejátszásával indul az adás. A Szívek szállodája című habcsókból hallunk kis részletet, s a műsor vendégét - a sorozatbeli dögös anyukát szinkronizáló - Pápai Erikát csak ezután mutatják be vendéglátói. Innentől kezdve a beszélgetés a kölcsönös lelkesedés vájatában halad előre (Pápai: nagyon szerettük ezt a sorozatot, műsorvezetők: mi is nagyon), de szerencsére az idő múlásával az irónia is egyre gyakrabban buzog fel, így a második félóra már tényleg meglehetősen érdekesen alakul. Bár bizonyos szakmai kérdések nagyjából minden adásban felmerülnek, éppen azért megunhatatlanok, mert a választ magában a színész karakterében kell keresni. Miért sikerült Pápainak minden idegenkedés ellenére jól megoldania mondjuk a Született feleségekből Eva Longoriát, s miért nem az előbbinél jóval izgalmasabb Meryl Streepet? Vagy miért vált Nicole Kidman (aki a szarkasztikus Kovács Gellért szerint "nagyon nagy sztár, és nagyon szereti a botoxot") állandó hangjává úgy, hogy igazán nem szerette meg a színésznő játékstílusát? Talán közrejátszhat, hogy a szerepet játszó másik szerepét és a szerep mögött meghúzódó sztár imázsát egyszerre kell reprodukálnia egy szinkronszínésznek, s ez igencsak egyedi és csavaros helyzet.

És még ha csak ez lenne, de a technikától is nagyban függ minden. Pályakezdése környékéről hozza erre példaként a Kevin Costner fémjelezte Robin Hood szinkronját Pápai. Ez volt élete egyik első ilyen munkája, ennek megfelelően nagyon jól szerette volna csinálni, és azt is hitte, sikerült. Csakhogy a moziban az ő szövegeit alig lehetett hallani, annyira suttogott. Több mint egy évtizednek kellett elmúlnia, míg enyhült a kudarcélmény, és ismét bele mert nézni a filmbe, ezúttal DVD-n. Legnagyobb megdöbbenésére tökéletesen és hangosan beszélt - nyilván a lemezkiadáshoz újrakeverték a sávokat.

Mindezek után se cinikus, se ünneprontó nem szeretnék lenni, mégis azt javaslom, ha legközelebb valaki beteszi otthon a Robin Hoodot DVD-n, azért fontolja meg a feliratos lejátszást.

Magyar változat, MR1-Kossuth rádió, január 28.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?