"Így nem vagyok hajlandó élni" - Barnás Ferenc író

Könyv

A szép és a groteszk közelségének jellemzően kelet-európai hagyományát ünnepelte a The Times, mikor A kilencedik című regénye megjelent angolul. Új könyve kapcsán a személyességről, a személyiségről és az öngyilkosságról kérdeztük a rendkívül ritkán nyilatkozó írót.


Fotó: Sióréti Gábor

Magyar Narancs: A Másik halál a negyedik regényed, mely a fülszöveg szerint egy regényciklus befejezése. De lezárható-e a ciklus, ha ez a te eddigi teljes életművedet jelenti?

Barnás Ferenc: A lezárást szabadon kell értelmezni. Amikor egy éve befejeztem a könyvet, úgy gondoltam, le tudom zárni mind tematikájában, mind nyelvi megoldásaiban ezt a viszonylag homogén mezőt körüljáró ciklust. De valóban: van, amit egyszerűen nem lehet lezárni, olyan kérdések, amiket újra meg újra kénytelen vagyok feltenni magamnak. De a Másik halálban mindhárom eddigi kötetemre találhatók direkt és indirekt utalások, tematikus kapcsolódási pontok, bizonyos dolgok kifordítása, továbbépítése vagy visszavonása - tehát valamiféle összefoglalás ez. Nem árulok el nagy titkot, hogy ebben többféleképpen lennék személyesen is érintett, miközben én természetesen az önéletrajzi olvasattól azért igyekszem távol tartani magamat.

MN: Az új regény mentalitásában, világképében folytatja az eddigieket, miközben mintha még kíméletlenebb lenne, még szárazabb és kérlelhetetlenebb a bomlás, a neurózis ábrázolásában. Mintha már nem is küzdene ezekkel, hanem csak konstatálná a pusztulás és a magány legyőzhetetlenségét.

BF: Nem is annyira a konstatálás a lényeges, mint inkább a jelenség szakszerű feldolgozása. Szakszerűn az irodalmit értem, nem annyira a pszichiátriai-neurobiológiai feltárást, holott azt is gondolom, hogy az ilyen tudományos megközelítésre is nagyobb szükség lenne, mint ahogy szerencsésebb országokban erről egyre több szó esik. Én arra törekszem, hogy az olvasó minél jobban bele tudjon helyezkedni ezekbe a pozíciókba, ehhez pedig érzésem szerint a nagyobb távolságtartás kellő segítséget tud nyújtani. Mintha ebben a távolságban a személyesség is átélhetőbb lenne. Nyelvi szinten pedig az érdekelt, hogy ha most ennek ismét nekifutok, hogyan tudom az eddigieket folytatva az eddigieknél jobban megírni ezeket a kríziseket.

MN: A személyiség nálad mindig nagyon különösen épül fel, mintha folyton a pusztulás felől lenne csak megragadható.

BF: Az ember számára - különösen ötven felett - az a kérdés, hogy mitől személyiség a személyiség, és ez hogyan ragadható meg irodalmilag is érdekesen. Közben minél élesebb helyzetekbe kerül az ember, annál különösebb elmozdulásokat képes produkálni. A személyiség megtörése, az egyenes vonalúság felbomlása meggyőződésem szerint nem feltétlenül összeomlás, hanem a személyiség épülésének lehetősége is, ami mindenképpen változást jelent, mindenképpen küzdelmet jelent, és azokkal a kérdésekkel való szembenézést, amikre senkinek nincsenek válaszai, még az irodalomnak sem. Ha egy psziché vert helyzetben van, akkor - én ezt tapasztaltam - az orvosok nem nagyon tudnak segíteni, viszont ha az alábukás helyett mégis megpróbál az adott személyiség felfelé törni, ráadásul egy olyan közegben, ahol a pusztulásnak, a betegségnek van valami mítosza, akkor ebből a dinamikából kialakulhat valami egészen egyéni jellem. Ezt a dinamikát persze az írónak kell megadnia.

MN: Van az alakjaidban valami érdekes kettősség, nem hajlandók betagozódni, ugyanakkor szenvednek is ettől.

BF: Igen, én azt mondanám, hogy egyszerűen gerincük van - és közben persze valami megátalkodottság is bujkál bennük. Itt egyfelől szabadon működő hősök vannak, másfelől meg erősen konstruált alakok, olyan emberek, akik még legyőzöttségükben is szabadok tudnak lenni. Persze egyikük megőrül, másikuk öngyilkos lesz, ennek ellenére van egy olyan ethoszuk, ami miatt valódi, mély figurákká tudnak válni.

MN: De közben mintha az öngyilkosság lehetősége folyton ott lebegne körülöttük.

BF: A regénynek ez fontos kompozitorikus eleme, ami bizonyos ritmust ad az eseményeknek. Több öngyilkossággal is találkozunk, de van a háttérben egy jellegzetes figura, akinek az öngyilkosság teszi lehetővé, hogy nagyon erős kérdéseket tegyen fel. Ezek a kérdések mindig bennünk motoszkálnak, de nem minden helyzetben vagyunk képesek feltenni őket. Mit kezdhetünk, mondjuk, a tömegmészárlások tényével, legyen az a holokauszt vagy a boszniai népirtás? Ráadásul ebben a regényalakban van valami gyermeki egzaltáltság, hogy úgy szeretne élni, akár a legtisztább gondolat. Hozzá kell tenni, hogy ennek a hősömnek az öngyilkosságát megelőzi egy korábbi ideg-összeroppanás, aminek az alapja egy kis epizód a dél-afrikai apartheid rendszerből.

MN: Ez a regény egyik kulcsepizódja, ráadásul ezzel kapcsolatban említődik meg Kurt Tucholsky is, aki miután emigrált a náci Németországból, úgy aposztrofálta magát, mint "abbahagyott német", illetve "abbahagyott író", később pedig szintén öngyilkos lett. A német figurád dél-afrikai traumája is olyan pillanat, ami után a személyiség nem folytatható.

BF: Ezek szörnyű intellektuális választások, amikor azt mondom, én így nem akarok sikeres lenni, én így nem akarok karriert, családot építeni. Az más kérdés, hogy ezek az emberek nemcsak ráfáznak, de az életük is rámegy. Ugyanakkor ezek azért átgondolt etikai, esztétikai, morális őrlődések utáni döntések, amik oda vezetnek, hogy kijelentsem: én így nem vagyok hajlandó élni, még a legjobban működő társadalomban sem.


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. Szerzői jogi okokból ez a terv nem valósulhatott meg, külön-külön azonban mindhárom dráma megjelent. A most kiadott gyűjteményes kötetben az Asztalizene és a Jeremiás… mellett két későbbi dráma, az Epifánia királynő (2017) és a szerző halála előtt nem sokkal született címadó mű, a Szodomában kövérebb a fű (2019) olvasható.

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. Nem azok a győzedelmes, sorsunkat magabiztosan irányítani kész harcosok vagyunk, akiknek látni szeretnénk magunkat, hanem végtelenül sérülékeny, esendő lények. Korunk talán leginkább rettegett betegsége, a sztrók életerős embereket fokoz le magatehetetlen csomaggá, kiváló intellektusú, kreatív elmékből csinál kommunikációra képtelen bábut, valóban egész családok életét képes tönkretenni órák leforgása alatt. Magyarországon félóránként hal meg ebben valaki, de ez a film Dániában játszódik, ahol a túlélés esélye lényegesen nagyobb, a rehabilitációról nem is beszélve.

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.