Újságíró
2007-óta ír a Magyar Narancsba, 2012-óta kéthetente jelennek meg rádiókritikái, egyébként költő, író, műfordító is.
Némiképp zavarba ejtő, hogy a magyar nép egyik örök sorskérdését (vagy kedvenc gumicsontját), hogy mi a különbség város és vidék, népi és urbánus, vagy mondjuk polgár és paraszt (ma már nem létező kategóriák, tegyük hozzá gyorsan) között, éppen egy (újabb) kétharmaddal megnyert választás hozta ismét divatba.
Elképesztő belegondolni, hogy mennyire más volt a világ a legutóbbi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idején. Több mint három év eltelt, mialatt ránk telepedett a járvány, kitört a háború, nyomában az élet szinte minden vonatkozását érintő válsággal.
A figyelem fegyver, alighanem ez lehet az immár fél éve zajló ukrajnai háború egyik fontos, ha nem is nagyon váratlan tanulsága. A figyelemért, a közvélemény együttérzéséért és egyetértéséért, a globális empátiáért folytatott küzdelemben úgy tűnik, eddig a megtámadott ukrán félnek sikerült fontos győzelmeket aratnia, ám ahhoz, hogy ez továbbra is így maradjon, szükséges, hogy ezt a figyelmet folyamatosan fenntartsák. Mert lankad, s nem lehet egy pontra célozni vele a végtelenségig.
Az Olvasni muszáj legfrisebb részében Krusovszky Dénes ír az Alföld folyóirat augusztusi, világirodalmi számáról.
A spanyolviaszt, amitől egy irodalmi szövegen alapuló hangzó anyag élvezetessé válik, nemigen kell feltalálni, hiszen receptje nagyjából a rádiózással egyidős. Mégis: a kurrens kínálatot elnézve, a műsorkészítők (itt és ott) mintha elfeledkeztek volna róla. A hangjátékok fényes korának leáldoztával az „egy könyv – egy hang” hangoskönyv-koncepció mintha leradírozta volna a cizelláltabb műsorkészítést.
A turisták becsábítására is kitűnő választás Ballen: világsztár és megkérdőjelezhetetlenül jelentős alkotó, és emellett nem egy nagyon bonyolult művész.
Az idei nyár a kiszáradó tavakról és folyókról szól, Debrecen is nemrégiben veszítette el kedvenc tavát. A Vekeri-tó kiszáradásáról kérdeztük, de egy sokkal komplexebb problémáig jutottunk Lukács Balázs Andrással, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársával.
Huszonhat év után tért vissza Budapestre a rocktörténet egyik legnagyobb hatású és legstabilabb csapata. Mindenki tudatában volt, hogy a negyed század sok idő, mégis magától értetődő módon szétszedték az arénát.
Könnyen hihetnénk, hogy Nagy Feró be-, illetve visszatérése a Petőfi rádióba a könnyűzene társadalmasítása jegyében történt, de nem.
