Rádió

Régen minden jobb volt

Lánczi András az InfoRádióban

Interaktív

Rádiók jönnek-mennek, az utóbbi időben főleg mennek, de az InfoRádió még mindig sugároz.

Könnyen lehet, hogy a rádió egészének fennmaradása egyetlen napi beszélgetős szériának, az Arénának köszönhető. Sőt, mintha az összes többi műsor sem szolgálna más célt, mint hogy ezt az egyet körbe lehessen vattázni velük. Túlzás lenne ez? Bizonyára voltak emlékezetes pillanatai a kézilabda-szövetség támogatta Hetesnek vagy a Kopp Mária Intézet bábáskodásával világra jövő Családi hétnek, vagy akár a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkárságának égisze alatt készülő Katedrának is – csak ezekről mi valami balszerencse folytán lecsúsztunk.

Az azonban tény, hogy hivatkozási alappá, branddé csupán az Aréna vált, pedig nincsen semmi extra: valaki kérdez valakit valami aktuális téma kapcsán. Lehet, hogy csupán ennyi a műsor sikerének kulcsa? Vagy inkább az, hogy a rádió virágzó korszakában a csatorna gazdáinak sikerült úgy hangolniuk a műsort, hogy abban ellenzéki és kormánypárti politikusok is hajlandók legyenek megszólalni, éppúgy, ahogy sportvezetők, tudósok és az úgynevezett szakértők?

Legutóbb kicsit több mint tíz éve kerítettünk szót a műsorra (lásd: Kemény, puha, okos, Magyar Narancs, 2013. február 24.), akkor ezt írtuk: „Az Aréna azon ritka beszélgetős műsorok közé tartozik, ahol gazdasági, politikai és tudományos szakembereket hallgathatunk nap mint nap, s annak ellenére, hogy a műsor se zenével, se bejátszásokkal nincs »elkönnyítve«, mégsem válik unalmassá.” Ennyi idő után ismét belehallgatva csak azt tudjuk mondani: az Aréna nem sokat változott az évtized alatt, ami kétélű bók is lehetne akár, de továbbra sem tűnik unalmasnak a napi disputa. Pontosabban sok mindennek tűnik, de unalmasnak pont nem.

Az aktuális adás Lánczi Andrást állítja a középpontba új könyvének, a Politikai megváltás. Lehetséges-e a racionális politika? megjelenésének kapcsán. Ez már maga roppant izgalmas, hát még Exterde Tibor felvezető kérdésével megfűszerezve: egyet tud-e érteni Lánczi a tekintetben Elon Muskkal, hogy Soros György lenne a mi valóságunk Magnetója (gyengébbek kedvéért a főgonosz az X-Menből). Érezhető a filozófus hangjában is némi zavar, de szépen kivágja magát: miért kéne neki bárkivel is egyetértenie egyetlen mondat alapján, pláne, hogy Musk és Soros is amerikaiak (no lám, ezen mondjuk el lehetne vitázni), ő ellenben európai, hadd legyen meg a saját véleménye. Micsoda válasz!

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.