A fólia csak átmenet volt, a valódi tiltás most kezdődik el

Publicisztika

Orbán Balázs Tusnádfürdőn egy fél mondattal taccsra tette a magyar könyves szakmát.

Aligha lehet annál világosabban és egyértelműbben fogalmazni, mint ahogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a minap a Telex riporterének Tusnádfürdőn eldadogta, hogy mi várható a könyvesboltokban. Márpedig, ha ő mondja, aki egyebek mellett az állami, azaz adófizetői százmilliárdokkal kitömött kormányközeli káderképző, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) alapítvány kuratóriumi elnöke – s mint ilyen, a nemrég bekebelezett Libri tulajdonosa is egyben, érdemes rá odafigyelni, akármilyen kellemetlen is ez.

Érdekesen skizofrén helyzetből kellene Orbán Balázsnak ezügyben nyilatkoznia – hiszen egyfelől a hatalom képviselője, másfelől a Libri tulajdonosaként a korlátozások elszenvedője is elvileg –, ám tudathasadásnak nyoma sincs (ahhoz tudat is kéne), helyette vegytiszta cinizmus csilingel a politikus szavaiban. Azt állítja Orbán egyfelől, hogy a törvény világosan fogalmaz, másfelől, hogy mindenkinek kötelessége azt betartani. Aztán pislant még néhányat ártatlanul a trendérzékenyen retrográd szemüvege mögött.

Na már most a Libri ugyanezekben a percekben arról nyilatkozik, hogy egyelőre nem világos számukra, mit is követel meg pontosan a törvény, illetve, hogy ezt a valóságban nekik hogyan kellene megoldaniuk, ezért további egyeztetéseket indítványoznak a kormány megfelelő képviselőivel. De hát a kormány erre legmegfelelőbb képviselője éppen maga a Libri tulajdonosa, vagyis Orbán Balázs. Vele meg nem is kell külön egyeztetni, hiszen már megmondta, ahogy az előbb idéztük, hogy azt és úgy kell betartani, ami le van írva.

Mindeközben harmadik szólamként az is újra és újra felhangzik (hol a Libri, hol az MCC részéről), hogy semmi nem fog változni. De persze máris minden a feje tetejére állt.

Ha ez nem változás, akkor nem tudjuk, mi az. Különös logikai-retorikai kardnyelés ennek a változatlanságnak a mantrázása.

A Telex nemrég egy olyan listát is nyilvánosságra hozott, amelyben azok a Libri-boltok vannak felsorolva, amelyek 200 méternél közelebb állnak valamilyen vallási vagy oktatási intézményhez. Amennyiben Orbán Balázs szavait komolyan kell venni azt illetően, hogy a törvény betartása kötelező, a szabályok pedig világosak, ezekből a boltokból teljes egészében száműzni lesz kénytelen a Libri (azaz Orbán) azokat a könyveket, amelyek nem felelnek meg a gyermekvédelminek csúfolt homofób törvény kívánalmainak. Hogy a Libriben ezt tudják, erre készülnek, annál is egyértelműbb, hiszen máris belistázták a boltokat eszerint – hogy közben megint felmondják a kötelező „nem fog itt változni semmi”-dumát, lényegtelen.

Egyelőre 30 boltról van szó tehát, de ez csupán a Libri hálózatát jelenti (a hivatalosan 56 boltból álló üzletlánc több mint fele tehát kapásból beleesik a no-go kategóriába), ha Orbán szavai szerint mindenki másnak is ugyanígy ki kell mérni a távolságot (márpedig ezt mondja a törvény, meg Balázs főigazgató úr is), akkor a Líra boltok is készülhetnek, illetve a függetlenek is – hiszen miért pont ők maradnának ki?

A magyar könyvterjesztői struktúra nagyobb részében, és egyáltalán nem csak a vidéki kisboltokban, ez a 200 méteres szabály egyszerűen betiltottá fogja tenni a törvény szerint gyanús könyveket. A fóliázás, áthelyezgetés okafogyottá válik immár.

Sokkal könnyebb így tiltani, mintha mondjuk már a megjelenésüket is megpróbálná megakadályozni a hatalom. Nálunk semmi sincs tiltva – mondhatják majd, és fogják is, sőt, máris dünnyögik –, az más kérdés, hogy nem lehet majd hozzájutni az efféle irodalomhoz, legfeljebb pult alól, illegális utcai árusoknál, zárt klubokban. De ezeken a helyeken is majd csak egy darabig – hiszen az eladhatóságukban akadályozott könyvek mögül a még oly lelkes – ám, az MCC-vel, és rajta keresztül a Librivel ellentétben valóban a piacról megélni kénytelen – kiadók is ki fognak hátrálni.

Oké, valóban tiszta sor – igaza van a miniszter úrnak – hogy mit követel a rendelet 200 méterre vonatkozó része, csak akkora őrültség az egész, hogy eddig senki (még az MCC-Libri se) vette komolyan. De most már értjük, hogy tényleg ez van. Még ha nem is hiszünk a szemünknek.

Jut eszünkbe, a könyvtárakkal mi a helyzet?

Ám van egy másik érdekes kitétel is a törvényben, illetve a végrehajtási rendeletében, mégpedig az, hogy milyen könyvek is esnek a – már látjuk, országos méretű – korlátozás alá? Ezt is több szakértő felvetette már, de válasz egyelőre nincs: tehát, hogy a szexualitás öncélú ábrázolását hogyan kell érteni? Mert ha tényleg úgy, ahogy írva van, és Orbán Balázs erre utalt, akkor itt megy a levesbe minden Janus Pannonius epigrammáitól Kovács Ákos novelláiig. Vagy abban nem basznak? Akkor pardon.

Ugyanígy kérdés (volt), hogy a homoszexualitás ábrázolása pontosan honnan számít bajosnak. Mert hát azt mondja a törvény, hogy már a megjelenítés is tilos, Balázs politikai főigazgató szerint pedig a törvény egyértelmű – ha ezt komolyan vesszük, akkor innentől kezdve szinte bármit ki lehet ebrudalni a boltokból. Ad absurdum a mandineres Szilvay Gergely professzor nagyívű főművét – A gender-elmélet kritikája – Töprengések az antropológiai forradalomról a feminizmustól a transzneműségig – se árulhatják tovább az ország boltjainak jó részében. Tömegek fognak beleőrülni a hiányába! Ez amolyan bekalkulált veszteség lehet Orbán Balázséknak, illetve a kormánynak. Majd máshol és más formában megvigasztalják Szilvayt és a hozzá hasonlókat. Értsd meg Gergő, ezt kéri a párt, a nagyobb ügyért ennyi áldozatot vállalnod kell! Megérti, vállalja.

Abban a hátborzongató pillanatban tehát, amikor a Libri tulajdonosa (stb.) megmondta Tusnádfürdőn, hogy úgy és azt kell végrehajtani a boltokban, amit és ahogy a törvény parancsol, végső soron azt jelentette be, hogy bárkit és bármit ki fognak tudni baszni, és ki is basznak (illetve baszatnak) a boltokból. Mert ezt a vizes lepedőt (szex és ábrázolás) akármire rá lehet húzni. Egyszóval csicska gyerekek – fogalmazott, ha más szavakkal is, Orbán –, innentől mi döntjük el, mi és hol lesz árulható. Ha jól viselkedtek, nincs bünti, ha szarakodtok, van. Nem egy szabályrendszert állítunk fel – ismerte el végső soron, nem minden büszkeség nélkül a magyar könyvpiac újdonsült ura –

hiszen mi magunk vagyunk a rendszer, nem a szabályokhoz kell igazodnotok, hanem a mi kedélyünkhöz.

Ha valaki még mindig azt hiszi, hogy ez az egész az LMBTQ-könyvekről, pláne a gyermekvédelemről szól, annak további kellemes álmodozást kívánunk. Az ébredés nagyon keserű lesz.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.