Rádió

Megtalált élet

Hrutka János a Klubrádióban

Interaktív

Azt, hogy a populáris kultúra hogyan öregszik, nehéz belőni.

Van olyan szelete, amely különös összeállások miatt az örökkévalóságban rögzül, más része pedig elvész a pillanattal, akár már másnap a feledés homályába (vagy épp verőfényébe) vész. És sokszor generációs kérdés is, mi marad meg a közös emlékezetben. Nekünk például a Ha én ezt a Klubban elmesélem…! című műsorát hallgatva lövésünk sem volt a Nem kell mindig kaviár című, 1977-es NSZK-tévéfilmsorozatról (rendező: Thomas Engel), s ennek megfelelően a sorozat egyes epizódjait lezáró, szállóigévé vált felkiáltásról – „Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem!” – sem. Most már van, és ennek őszintén örülünk.

A Gaál Ildi és Warholik Zoltán váltott műsorvezetésével péntek esténként jelentkező szériában a házigazdák „ismert emberekkel beszélgetnek azokról a meghatározó kulturális élményeikről, amelyek különösen nagy hatással voltak a szemléletükre, a személyiségük alakulására”. Minderről úgy, „mintha egy kávéházi asztalnál társalognának egy latte vagy egy pohár bor mellett”. Ez némiképp túlzásnak tűnik, különösen, hogy az egyes adások a YouTube-ra is felkerülnek, így elég könnyen megállapítható, hogy itt nincs se kávé, se bor, vannak viszont irritálóan semmilyen stúdióbútorok, meg arcba tolt mikrofonok, amitől rögtön feszengős, de legalábbis fegyelmezett lesz az eszmecsere – de hát rádióműsor lévén ez nem is feltétlenül nagy gond.

Az általunk elkapott legutóbbi epizódban Hrutka János volt Warholik Zoltán vendége. A korábbi válogatott focista (az az 1999-es szabadrúgásgól David Seaman kapujába még ma is világszínvonal lenne) talán az egyetlen a maga nemében, aki egykor a pályán és ma egy kulturális magazinban ugyanannyira megnyerő, rácáfolva arra az elitista vélekedésre, hogy egy (volt) focista nem lehet egyben kifinomult kultúrember is. (Mondjuk nincs erre a szerepre nagy tolongás.) A kérdező Warholik komolyan veszi a műsor alapvetését, és elsősorban a kulturális fogyasztási szokásairól kérdezi meghívottját. Ám még így is jut drámai kijelentés, nem is egy, a nagyjából ötvenperces műsoridőre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.