Rádió

Megtalált élet

Hrutka János a Klubrádióban

Interaktív

Azt, hogy a populáris kultúra hogyan öregszik, nehéz belőni.

Van olyan szelete, amely különös összeállások miatt az örökkévalóságban rögzül, más része pedig elvész a pillanattal, akár már másnap a feledés homályába (vagy épp verőfényébe) vész. És sokszor generációs kérdés is, mi marad meg a közös emlékezetben. Nekünk például a Ha én ezt a Klubban elmesélem…! című műsorát hallgatva lövésünk sem volt a Nem kell mindig kaviár című, 1977-es NSZK-tévéfilmsorozatról (rendező: Thomas Engel), s ennek megfelelően a sorozat egyes epizódjait lezáró, szállóigévé vált felkiáltásról – „Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem!” – sem. Most már van, és ennek őszintén örülünk.

A Gaál Ildi és Warholik Zoltán váltott műsorvezetésével péntek esténként jelentkező szériában a házigazdák „ismert emberekkel beszélgetnek azokról a meghatározó kulturális élményeikről, amelyek különösen nagy hatással voltak a szemléletükre, a személyiségük alakulására”. Minderről úgy, „mintha egy kávéházi asztalnál társalognának egy latte vagy egy pohár bor mellett”. Ez némiképp túlzásnak tűnik, különösen, hogy az egyes adások a YouTube-ra is felkerülnek, így elég könnyen megállapítható, hogy itt nincs se kávé, se bor, vannak viszont irritálóan semmilyen stúdióbútorok, meg arcba tolt mikrofonok, amitől rögtön feszengős, de legalábbis fegyelmezett lesz az eszmecsere – de hát rádióműsor lévén ez nem is feltétlenül nagy gond.

Az általunk elkapott legutóbbi epizódban Hrutka János volt Warholik Zoltán vendége. A korábbi válogatott focista (az az 1999-es szabadrúgásgól David Seaman kapujába még ma is világszínvonal lenne) talán az egyetlen a maga nemében, aki egykor a pályán és ma egy kulturális magazinban ugyanannyira megnyerő, rácáfolva arra az elitista vélekedésre, hogy egy (volt) focista nem lehet egyben kifinomult kultúrember is. (Mondjuk nincs erre a szerepre nagy tolongás.) A kérdező Warholik komolyan veszi a műsor alapvetését, és elsősorban a kulturális fogyasztási szokásairól kérdezi meghívottját. Ám még így is jut drámai kijelentés, nem is egy, a nagyjából ötvenperces műsoridőre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).