Rádió

Megtalált élet

Hrutka János a Klubrádióban

Interaktív

Azt, hogy a populáris kultúra hogyan öregszik, nehéz belőni.

Van olyan szelete, amely különös összeállások miatt az örökkévalóságban rögzül, más része pedig elvész a pillanattal, akár már másnap a feledés homályába (vagy épp verőfényébe) vész. És sokszor generációs kérdés is, mi marad meg a közös emlékezetben. Nekünk például a Ha én ezt a Klubban elmesélem…! című műsorát hallgatva lövésünk sem volt a Nem kell mindig kaviár című, 1977-es NSZK-tévéfilmsorozatról (rendező: Thomas Engel), s ennek megfelelően a sorozat egyes epizódjait lezáró, szállóigévé vált felkiáltásról – „Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem!” – sem. Most már van, és ennek őszintén örülünk.

A Gaál Ildi és Warholik Zoltán váltott műsorvezetésével péntek esténként jelentkező szériában a házigazdák „ismert emberekkel beszélgetnek azokról a meghatározó kulturális élményeikről, amelyek különösen nagy hatással voltak a szemléletükre, a személyiségük alakulására”. Minderről úgy, „mintha egy kávéházi asztalnál társalognának egy latte vagy egy pohár bor mellett”. Ez némiképp túlzásnak tűnik, különösen, hogy az egyes adások a YouTube-ra is felkerülnek, így elég könnyen megállapítható, hogy itt nincs se kávé, se bor, vannak viszont irritálóan semmilyen stúdióbútorok, meg arcba tolt mikrofonok, amitől rögtön feszengős, de legalábbis fegyelmezett lesz az eszmecsere – de hát rádióműsor lévén ez nem is feltétlenül nagy gond.

Az általunk elkapott legutóbbi epizódban Hrutka János volt Warholik Zoltán vendége. A korábbi válogatott focista (az az 1999-es szabadrúgásgól David Seaman kapujába még ma is világszínvonal lenne) talán az egyetlen a maga nemében, aki egykor a pályán és ma egy kulturális magazinban ugyanannyira megnyerő, rácáfolva arra az elitista vélekedésre, hogy egy (volt) focista nem lehet egyben kifinomult kultúrember is. (Mondjuk nincs erre a szerepre nagy tolongás.) A kérdező Warholik komolyan veszi a műsor alapvetését, és elsősorban a kulturális fogyasztási szokásairól kérdezi meghívottját. Ám még így is jut drámai kijelentés, nem is egy, a nagyjából ötvenperces műsoridőre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.