Hogyan is lenne már ház körüli munka a kérők lemészárlása, amit a Louvre-ból vett görög vázakép reprodukcióján látunk? De ha jobban belegondolunk, végül is miért ne lenne az? Nem csak a ház, a házkörüliség vagy a munka fogalmát feszítik-tágítják ki ezek a költemények, de a saját versbeszédük által behatárolható terület korlátait is folyamatosan kifelé lökdösik, miközben magára a lírára mint eszközre és mint hagyományra is frissen és szellemesen reflektálnak.
A kép, a cím és a beltartalom e költészetben mindig is sajátos korrelációban állt egymással. Afféle védjegyként is értelmezhető ez, és a gyakorlott Gál Ferenc-olvasó eleve valamiféle pozitív, játékos gyanakvással közelít a címeihez, gondoljunk Az élet sűrűjében, az Ódák és más tagadások, illetve az Újabb jelenetek a bábuk életéből című korábbi munkáira. Ám hiába gyanakvás, tapasztalat, asszociációs felkészültség, nem olyan feladványok ezek, amelyeknek lenne egyértelmű megfejtésük. Pontosabban nem az a lényeges kérdés, hogy akkor most végül is mit jelent ez az egész. Az a fontos, hogyan szólalnak meg a versek, hogyan járják körül a maguk sajátos témáit, és hogyan lépnek úgy párbeszédbe az olvasóval az egyes szövegek, hogy közben nem válnak sem túl enigmatikussá, sem csont nélkül értelmezhetővé.
A legújabb kötetben további címek (sem az egyes verseknek, sem a ciklusoknak nincsenek címei) nem segítik az orientációt. Az első vers például ezzel indít: „Ahelyett hogy magára maradna / a démonokkal. Nekiállna / ablakot pucolni, főzni / vagy a mandragóra sikolyától / rettegni tévéfotelban, / eljöhetne sárga busszal hozzám.” Nagyon szorosan, szinte szétfeszegethetetlenül vannak egymásra préselve a különböző rétegek. De hát Gál Ferenc költészetének korábban sem a különféle komponensek szétválaszthatóságának, és ilyeténképpen megvizsgálható viszonyának a kérdése volt a tét, hanem az összkép vagy összhangzat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
