Interjú

„A kulturális elzártság már a múlté”

Vida Gábor író

Könyv

Májusban jelent meg új regénye, a Senkiháza, Erdélyi lektűr alcímmel. Miért lektűr, és mit jelent az erdélyi magyar tapasztalat ma és a történelem távlatában? Egyebek közt erről is kérdeztük a szerzőt.

Magyar Narancs: A regény egyik beszélgetésében hangzik el a címbe emelt szó. Miért pont ezt választottad?

Vida Gábor: Egy házról van szó abban a bizonyos beszélgetésben, hogy kié is ez a ház pontosan, ott mondja a regény főszereplője, hogy a ház román földalapé, mire a másik hozzáteszi, hogy ezek szerint tehát senkié. Ebben a világban folyton birtokviszony-problémákba ütközünk, a kérdés, hogy kié az ország, kié a haza, a város, a falu, ki itt a gazda, a tulajdonos, de sosem lehet egészen pontosan tudni, hiszen folyton változik.

MN: Ez a korszak bizonytalansága, vagy általában is egyfajta létbizonytalanság? 1936-ban vesszük fel a történet fonalát, kevesebb, mint két évtizeddel Trianon után.

VG: Ez az egész 20. század bizonytalansága, az első világháború kitörésével minden addig megingathatatlannak tűnő viszony, körülmény, felfogás elkezdett hirtelen képlékennyé válni. Trianon után pedig érthető okokból Erdélyben totális tulajdon- és jogbizonytalanság állt be, ami az élet minden szegletében tetten érhető volt.

MN: A történet 1945/46 fordulóján ér véget, majd egy nyúlfarknyi kitekintés jön a jövőre. Alig tíz év, tele elképesztően sok történelmi léptékű eseménnyel.

VG: Azért döntöttem a ’36-os kezdésnél, mert innentől kezdve jól meg lehetett fogni a korszakot, akkor kezdett el ugyanis határozottan kiépülni a román királyi diktatúra, ami aztán eltartott a 40-es évek elejéig. Utóhatásait tekintve az 1930-ban hazatérő II. Károly király diktatórikus rendszere egyfajta mintát jelentett a későbbi Ceaușescu-rendszer számára is. S abban az évben augusztus 1-je valóban szombatra esett, aminek a regénybeli vásár körül kialakult vita szempontjából volt némi jelentősége.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.