László Ferenc

A 2015. február 6-i G-nap köztudomásúlag sok mindent megváltoztatott Magyarhonban, ékes jelenkori bizonyságául annak, hogy a kimondott szó, az Ige (még ha éppenséggel négybetűs főnév is az istenadta) történelemformáló erővel bír.

Megannyi hozzáértő jól megalapozott ítélete szerint ugyan Mozart zenéje is komoly figyelmet érdemel tőlünk, de azért, mi tagadás, az élete és a személyisége körül még így is tartósan (fel)fokozottabb az érdeklődés.

A műfaji határok elmosódása, sőt e határok következetes fölszámolása ugyan korántsem a legújabb idők fejleménye és persze nem is a tévé saját leleménye, ám az nehezen vitatható, hogy napjaink televíziózása érzékletes példák sorát tárja elénk e jelenség illusztrálására.

A progresszió vagy a destrukció élcsapata, a tüdővésznek, netán a „vörös pestisnek” vagy inkább a „Láznak ifju serege”; igazából mi is volt a máig gyakran emlegetett Galilei Kör?

Informális politikai tanácskozások és színházalapítás, kártyabotrányok és farba rúgások – az események korántsem csak a gyógyulás és a pihenés körül forogtak.

„Kössenek életbiztosítást az iszlám terroristák?”, „Ájultra erőszakolta a migráns a fiatal lányt”, „Gyerekei előtt ölt meg egy nőt a Lidl előtt egy migráns Bajorországban”, „Terroristákat támogattak a gyerekek gyógyszereire gyűjtött pénzből”, „Ezért nem tudják a németek visszaküldeni hozzánk a migránsokat” – sorjáznak múlt vasárnap délután a friss hírek a nemzeti bulvár zászlós- és ezüsthajója, a Ripost internetes oldalán, miközben „a nagy újságok magazinja”, vagyis a lap tévés kiadása megkezdi heti adását.

Ötven évvel a halála után kissé tétován méregetjük Kodály Zoltán szoboralakját. A történeti személyiség, a körülötte életében kialakult kultusz, de az életmű is talányosabbnak tűnik a múló idővel. És talán izgalmasabbnak is.