Leendő bolsevik vezérek keltetője vagy a szabadgondolkodás meghitt otthona – vagy éppenséggel mind a kettő? A válaszok láthatóan igencsak különfélék lehetnek, attól függően, hogy mit is tartunk a múlt század első két évtizedének magyar történelméről, az akkor fennállt politikai és társadalmi rendszerről, no és persze – talán mindenekelőtt – a korszakvég őszirózsás forradalmáról, kommünjéről és ellenforradalmáról. S persze értékelésünk attól is függhet, hogy vannak-e valódi ismereteink erről a korszakról és benne a Galilei Kör működéséről, vagy inkább csak sommás előítéleteket és már eredendően is propagandisztikus célzatú tételmondatokat ismételgetünk – legfeljebb csak egyre újabb és újabb megtévesztő, jelenkori áthallásokat és párhuzamokat sejdítve a régi beállítások mögött.
Nem vitás, e mozgalmas, sőt helyenként viharos működésű (és még mozgalmasabb, sőt viharosabb utóéletű) diákegyesület megérdemelt már egy elfogulatlan közelítésű monografikus feltárást, és éppen erre vállalkozott Csunderlik Péter, amikor doktori disszertációját megírta. Most kötetben is kiadott munkája jószerivel a legtöbb, amit egy fiatal kutató letehet a történettudomány és az olvasó asztalára: széles áttekintésű, imponálóan nagy forrásanyagot és szakirodalmat megmozgató, új megközelítésekkel élő, ráadásul személyes jegyű történeti mű. És mint ilyen, Csunderlik feldolgozása nemcsak okos, de izgalmas is, méghozzá olykor már-már a fikciós irodalmat megszégyenítő módon izgalmas. Igaz, ebben azért a hajdani galileisták érdeme is méltán elévülhetetlennek ítélhető.
Merthogy a Galilei Kör tagjai valóban ott voltak mindenütt, és benne voltak mindenben a múlt századi magyar progresszió legsűrűbb éveiben: ezt tényleg okkal mondták róluk az ellenfeleik – és ők maguk egyaránt. Ott vonultak a vérvörös csütörtök tüntetőinek sorában, és ott álltak – mint díszőrség – Ady Endre ravatalánál; részt vettek háborúellenes akciókban és a Tanácsköztársaság népbiztosságainak munkájában szintúgy.
Az 1908 novemberében, a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének fiók-diákegyesületeként megalakult Galilei Kör már a kezdet kezdetén több volt egyszerű „haladó szellemű” társaskörnél. Ahogy az programadó kiáltványukban állt: a Galilei Kör azért alakult, „hogy felvegye a harcot diákéletünk tudományos közönye, a terpeszkedő klerikalizmus és felekezeti szellem ellen az önképzés és ismeretterjesztés, a tanulás és tanítás eszközével...” A fényhozók erős – és olykor tudhatóan irritáló – magabiztosságával hirdették a „származástan”, az előítéletektől, dogmáktól ment’ szabadgondolkodás, de éppígy a csupán félig-meddig megemésztett történelmi materializmus elveit is. Pozitív és negatív felhanggal egyaránt gyakran fölemlegetett harcosságuk azonban korántsem volt önmagában álló jelenség: a múlt századelő minden oldalon és változatos körökben egyként a radikalizálódás, az emeltebb hang és az eleve ütközésre szánt véleményartikulálás kora volt. E tekintetben a galileisták doktriner önérzete inkább tipikus jelenség volt, semmint kivételes botránykő. A „gyermek Voltaire-ek” egyletét inkább csak az mutatta a közegnél provokatívabb társaságnak, hogy tagjai hivatalos, sőt uralkodó eszmék és állapotok ellen támadtak.
Olyan eszmék és állapotok ellen, amelyeket a mából már igen nehéz lenne józan fővel és nyugodt szívvel védeni – habár tudjuk, a valláserkölcsi alapon álló, félfeudális „békebeli” magyar világnak most is akadnak elkötelezett pártosai. Csunderlik mindenesetre nem tartozik közéjük, így nem is óhajtja a középen állás meg az elfogulatlanság pózát eljátszani a kör és a korszak történelmével kapcsolatban. Ahogyan persze nehéz is lenne a kezdetektől agresszíven zsidózó Galilei Kör-kritikákkal azonosulni, még akkor sem, ha amúgy a szerző kimutatja: az izraelita származás felemlegetésének gunyoros és nemtelen fegyverét olykor bizony maguk a galileisták is kedvvel forgatták.
Csunderlik könyvének fontos érdeme, hogy elválasztja egymástól a Galilei Kör működésének két periódusát: a kiadványokban és egyéb ismeretterjesztő tevékenységben gazdag, 1914 nyaráig tartó „nagy” korszakot, illetve a világháborús évek szűkösebb, „kis” korszakát. A személyi összetétel különbözősége, a működés irány- és a retorika hangsúlyváltásai választják el egymástól e két korszakot, ami persze korántsem jelenti azt, hogy a háborúellenesség és az őszirózsás forradalom támogatása ne következett volna logikusan a kör alapító elveiből. Nem így a bolsevizmus vagy a tanácsdiktatúra, amely olyan ősgalileisták számára bizonyult idegennek, mint amilyen a majdani nagy tudós, Polányi Károly volt.
Hiába, a Horthy-korszaknak már az őszirózsás forradalom támogatása és a Jászi Oszkár iránt érzett lelkesedés is elegendő lett volna a megbélyegző ítélethez. Ráadásul a kör más tagjai nagyon is beleelegyedtek a Tanácsköztársaság ügyeibe: Korvin Ottótól Pogány Józsefen át Rákosi Mátyásig. Ez az eltagadhatatlan tény azután valósággal ráégett a Galilei Kör emlékezetére, beszűkítve az utókor számára az egyesület tevékenységének és egész történetének észlelési tartományát. Talán ezen az elkedvetlenítő helyzeten változtathat most Csunderlik könyve: a Galilei Kör működéséből progresszívnak állítva és bizonyítva mindazt, amit érett ésszel, ép történelmi érzékkel és persze minden szégyenkezés nélkül ma is a modern Magyarországért folytatott évszázados küzdelem részének ítélhetünk.
Napvilág Kiadó, 2017, 400 oldal, 3900 Ft
