Fiúgyermeket Napóleonnak keresztelni, hadihajót „Elsüllyeszthetetlen”-nek nevezni és filmcímben a „tökéletes” jelzőt alkalmazni nem tanácsos, mert a név- és címadás terén a hübrisz köztudomás szerint könnyen megbosszulhatja magát. Most Pacskovszky József krimije is igazolja ezt az általános érvényű igazságot, hiszen A tökéletes gyilkos a tökélytől távol, leginkább az „egyszer nézhető” és az „akaratlanul megmosolyogtató” szélső értékei között oszcillál, határozottan többet időzve az utóbbi minőség körül.
De kezdjük mégis a film erényeivel, melyek sorában az első hely okvetlenül László Zsolt létezését illeti. Mondhatnánk akár alakítást is, ám a főszereplő, a sokat szenvedett és intenzív lelki életet élő rendőrnyomozó figurája elsősorban László Zsolt színpadon, filmen és alkalmasint civilben szorgalmasan összeélt, középkorú férfiarcának köszönheti a létezés illúzióját. Barázdák, redők és árnyékok, az öregedés és a szexus egymással összeérő markáns jegyei uralják a színész arcvonásait, és László mindehhez még mesterséges mélyítést nem igénylő orgánumot és izmos-inas fizikumot is hozott magával. A lehetetlen nevű Kamenár rendőrkollégái is szorgalmasan dolgoznak: a snájdig Szabó Kimmel Tamás ágyékvonalat, Szabó Győző némi kis színészi ambíciót villant, s helyből hiteles Nagypál Gábor roma nyomozója is. (Alighanem Karácsonyi Zoltán is jó figura lehetne, de neki végül csak egy értelmezhetetlenül a semmibe futó snitt és egy szerepnév jutott.) No, és Kálid Artúrnak is könnyű elhinnünk a zakóban is erőteljes kiállású török „üzletembert”.
Az alkotók által izgalmasnak remélt történet azonban közhelyes és suta, paneljei kétfélék: tízezredszer látottak vagy átgondolatlanul eredetieskedők. (Ilyen egyébiránt Bacsó Kristóf filmzenéje is: ahol épp nem mintakönyv után dolgozik a komponista, ott munkája rögtön tolakodónak hat, például a cimbalomfutamok öntetszelgésével.) A krimi középponti főelemeként azonosítható, roppant vegyes összetételű vonzalmat pedig, melyet Kamenár a gyanúsított bakfislány, Petra iránt táplál (és viszont), sajnos, a nézői empátia csúcsra járatásával sem lehetséges komolyan venni. Jórészt, habár korántsem kizárólagosan azért nem, mert Hőrich Nóra Lili játéka jóval visszafogottabb intenzitású, mint László Zsolté, és e zavaró kettősséget csak tovább fokozza a tény, hogy Petrát Majsai-Nyilas Tünde szinkronhangján halljuk megszólalni. A rossz útra tévedt, de jobb sorsra érdemes leányzó megszólalásai így majdnem annyira mesterkéltnek és hamisnak bizonyulnak, mint a Magyarországon játszódó krimibe 3 (azaz három) vonalon is bekéredzkedő apácatematika.
Végezetül egy apróság. Régen az alkotók a poénok lelövését, a történetek kisebb-nagyobb titkainak óvatlan kifecsegését a filmkritika szakmányban dolgozó kisiparosaira meg az internetes kommentelés mezei hadaira hagyták. A jelek szerint ma már ez a feladat sem maradhat külsősökre: a profik elintézik ezt is, rögtön a film plakátján.
Forgalmazza a Fórum Hungary
