Markó Anita

Van, amikor a kevesebb több. Még akkor is, ha a kilencvenes évek elején érezzük magunkat, mert a beszélő állatokból hiányzik a CGI. Még akkor is, ha minduntalan a kínos élő szereplős fantáziamesék (A legenda, A végtelen történet vagy a Fantagiro) képi világa köszönt ránk.

Kultúrák és mítoszok váltakozása: a forró sivatag helyett gleccserek és hó, a vudu szellemekkel teli misztikus világ helyett a józan és távolságtartó Észak. Ezt az utat járja be Kun Árpád regényének főhőse, Aimé Billion, aki kívülálló még saját életében is. A Boldog Észak megjelenése alkalmából a Norvégiában élő szerzőt kérdeztük e-mailben.

"Cégünk kiváló stílusérzékkel megáldott, bölcsészdiplomás szakemberei nagy gyakorlattal vállalják újságcikkek, életrajzok, irodalmi művek, levelek, szerelmeslevelek, jelentések, szakmai resumék és egyéb dokumentumok magas színvonalú elkészítését és lektorálását." Kik csinálják ezt, kinek és miért?

Feldíszítettük a házat, lefagyott a kezünk, kicseréltük a karácsonyi izzósorokat, összevesztünk a családdal, hogy már megint ferdén lóg az a girland. Ha mindez megvolt, és a gyereknek is megmagyaráztuk, hogy a Mikulás-Télapó-Jézuska hármasból éppen ki hozza a karácsonyt meg a videojátékot, akkor leülhetünk végre "a képernyő elé".

Idegen tárgyak, idegen színek ismeretlen jelentéssel, azt is mondhatnánk, hogy egzotikum. De szerencsére Miklós Ádám nepáli dokumentumfilmje sokkal közelebb megy, és sokkal érzékenyebben mutat meg dolgokat.

Elhunyt a minap Ronald „Ronnie” Biggs, az 1963-as nagy angliai vonatrablás híres-hírhedt elkövetője. 84 éves volt. Nem börtönben, hanem nyugdíjasotthonban érte a halál.

Felnőni általában nehéz, ám egy saját, erdő közepén álló, szülők nélküli faházban nyilván könnyebb - pláne a filmeken. A tizenöt éves Joe, Patrick és Baggio megelégelve a szülők nyűgét s nyilait, nekivág a rengetegnek; hátizsákkal, kalapáccsal, szokványos, de életszerű konfliktusokkal és sok humorral.

Magunkénak ismerjük ezt a szót, nem hiába piros-fehér-zöld minden. Humor, játék, némi görbe tükör és mellé cirkusz, élőzenei kíséret, levegőakrobatika és nem mellékesen virtuóz kortárs tánc.

Felhúzzuk a fehér cérnakesztyűt, kézbe vesszük a szétszabdalt, szögekkel kivert, üres vagy jelekkel telecsúfolt könyveket, és máris feltárulnak előttünk egy alig ismert művészeti ág finom kis titkai.

Tudjuk jól, hogy mindenki kitörésre vágyik egy világvégi porfészekből, de az piszok nehéz. S ha ez nem volna elég, képzeljük el, Stephen Kinggel együtt, hogy egy szép, szokásos kisvárosi reggelen - mikor a szomszéd épp egy hullát ás el az erdőben, a korrupt polgármester propánkészleteket mutyizik, és a pap megint betép rendesen - egyszer csak lezuhan egy láthatatlan bura, és mindenki vidéken reked.

Mondhatnánk, hogy Wong Kar-wai filmje igazi wuxia, amely a kungfuhős életét, kalandjait beszéli el; ám igazából csak annyit mondhatunk, hogy A nagymester annak készült, de nem lett az. Az Ip Man életét feldolgozó nagyszabású mozi nem igazán marad meg az életrajz keretei között, ami talán nem is baj.