Duda Éva saját megvallása szerint régóta akart már kezdeni valamit az underground cirkusszal, hát ez itt az. Kevésbé mély és enigmatikus a produkció, mint a Faun vagy az After - talán a téma hozta ezt magával, talán a vágy, hogy olyan, kissé közhelyes dolgok álljanak a középpontban, mint az állandó civódás, a pártoskodás, a nevetséges magyarkodás vagy a sírva vigadó kibékülések. Mindez szórakoztatóan, sok humorral; miközben a cirkusz nagy sablonjai, giccses bohóckodásai elmaradnak. Az élő zenekar magyar és balkáni zenei motívumokat vegyít elektronikus hangzással, a különböző motívumok dinamikus, kiforrott egységben vannak. A jól komponált, állóképszerű beállások mellett rengeteg a parodizált néptáncelem, gólyalábakkal táncolt ritmusjáték. A balettől a kontakttáncig pontosan kidolgozott minden, a "kortárs" jelző itt véletlenül sem a szakmaiság rovására megy. A társulat vízszintesből függőlegesbe teszi át a páros és hármas táncegységeket: az akrobatika szépen simul bele a koreográfiába, nem zökken, nem erőltetett, nem izzadságszagú, ám a montázsszerűség kicsit szétzilálja az egységet. Egyetlen igazi hibaként azonban csak a színházias dialógusok róhatók fel - esetlenek, nélkülük pedig minden ugyanennyire érthető lett volna. De ez az egész kétségtelenül cirkusz és virtus a javából.
Trafó, szeptember 12.
