Így sokkal inkább a harcművészeti iskolák csatáiba, a nagycsaládok és stílusok 30-as évektől követett, nem túl finom küzdelmeibe tekinthetünk bele. Az azonban, hogy ki kivel, miért és milyen elvek nevében küzd a történelmi tablóképekkel aláfestett kungfuódában, elég hamar követhetetlenné válik. A történet és a ritka, de annál enigmatikusabb, néhol szerencsesütibe illő kínai bölcsességekből összeálló dialógusok nem visznek sehova - Bruce Lee mesterének életrajza így mozgó festmény vagy jól komponált táncdarab marad.
Annak viszont nagyon jó. A harcjelenetekben annyi feszült agresz-szió és finomság van egyszerre, amennyit ritkán látunk európai vagy hollywoodi produkciókban. Gyönyörű, alapvetően a ritmusra alapozott, iszonyú precízen kidolgozott képi világot kapunk. Ha a történet nem is, ez bizonyára a vászon elé köti a nézőt - az atmoszférateremtés hihetetlenül erős. Az üresség viszont így is fájdalmas, a tiszteletadás igénye és a pátosz pedig olyannyira hangsúlyos, hogy az már-már giccs. A harcművészet formavilága mögött csupán némi nyugati szemnek mutogatott egzotikumot találunk - működhetne ez is, ha a rendező önkritikus akart volna lenni választott műfajával szemben... Ebben azonban a legkevésbé sem lehetünk biztosak.
Forgalmazza az MTVA; interjúnk a rendezővel online felületünkön olvasható
