Film

A nagymester

Film

Mondhatnánk, hogy Wong Kar-wai filmje igazi wuxia, amely a kungfuhős életét, kalandjait beszéli el; ám igazából csak annyit mondhatunk, hogy A nagymester annak készült, de nem lett az. Az Ip Man életét feldolgozó nagyszabású mozi nem igazán marad meg az életrajz keretei között, ami talán nem is baj.

Így sokkal inkább a harcművészeti iskolák csatáiba, a nagycsaládok és stílusok 30-as évektől követett, nem túl finom küzdelmeibe tekinthetünk bele. Az azonban, hogy ki kivel, miért és milyen elvek nevében küzd a történelmi tablóképekkel aláfestett kungfuódában, elég hamar követhetetlenné válik. A történet és a ritka, de annál enigmatikusabb, néhol szerencsesütibe illő kínai bölcsességekből összeálló dialógusok nem visznek sehova - Bruce Lee mesterének életrajza így mozgó festmény vagy jól komponált táncdarab marad.

Annak viszont nagyon jó. A harcjelenetekben annyi feszült agresz-szió és finomság van egyszerre, amennyit ritkán látunk európai vagy hollywoodi produkciókban. Gyönyörű, alapvetően a ritmusra alapozott, iszonyú precízen kidolgozott képi világot kapunk. Ha a történet nem is, ez bizonyára a vászon elé köti a nézőt - az atmoszférateremtés hihetetlenül erős. Az üresség viszont így is fájdalmas, a tiszteletadás igénye és a pátosz pedig olyannyira hangsúlyos, hogy az már-már giccs. A harcművészet formavilága mögött csupán némi nyugati szemnek mutogatott egzotikumot találunk - működhetne ez is, ha a rendező önkritikus akart volna lenni választott műfajával szemben... Ebben azonban a legkevésbé sem lehetünk biztosak.

Forgalmazza az MTVA; interjúnk a rendezővel online felületünkön olvasható

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.