Rudas Dóra

Jeges vizet öntünk a nyakunkba, Tide Podot majszolunk, home videókat szivárogtatunk ki; ahol kattintásban mérik a szeretetet, nincs olyan, amit ne tennénk meg a hírnévért.

A főzési ismeretek hiányát egyszerű leplezni, elég, ha friss, jó minőségű alapanyagokat használunk, és elkészítésükkor nem bravúroskodunk olyasmivel, amiben nincs stabil rutinunk.

Aki ismeri a Jóbarátok azon jelenetét, amelyben Joey a levele minden szavát a szinonimaszótár segítségével írja át, hogy hitelesebbnek tűnjön, az megértheti, hogy mi történt ezzel a Jane Austen-adaptációval.

Javier Bardem ugyanúgy teszi magáévá a vígjáték műfaját, mint a thrillert, keze alatt még a humor is az őrület eszközévé válik.

A letűnt rendező (Martin Short) és az egykor híres sorozatsztár (Steve Martin) egy gyilkosság nyomába erednek, s fiatal szomszédjuk (Selena Gomez) is csatlakozik hozzájuk.

Rétegfilmnek nevezhető-e egy olyan alkotás, amely a társadalom túlnyomó többségét célozza meg? Vagy ez a hozzáállás inkább egy alapjaiban kirekesztő attitűdöt indikál, ahol a privilégiumokkal rendelkezők komfortja előbbre való, mint az akár nagyobb létszámban élők jólléte? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel két szexjelenet között Sophie Hyde „idősfilmje”.

Hány bőrt lehet még lehúzni egy ártatlan nő haláláról?

Már 2002-ben is tudtuk, hogy David Simon örökérvényű történetet írt, de azt nem sejtettük, hogy húsz évvel később is elég lesz csupán lefújnia a port a feldolgozott alapkonfliktusról ahhoz, hogy egy – a Dróthoz felérni ugyan nem képes, de – aktuális sorozatot készíthessen.

A szerelem a művészetek legkeresettebb témája, már csak azért is, mert ha a beteljesült nem is, a beteljesületlen verziója mindenkit érinthet. Nem is csoda tehát, hogy olyan misztikum lengi körül, amihez a valóságnak felérnie gyakorlatilag lehetetlen.

Akár a Széll Kálmán tér címet is kaphatta volna Baranyi Benő – nyomokban Török Ferenc népszerű darabját idéző – filmje.

Ha egyik meglévő kategóriába sem férsz bele, csinálj egyet magadnak – ezt üzeni utóbbi alkotásaival Nicolas Cage.

„Ma már nem csinálnak olyan filmeket, mint a 80-as években” – hangzik el olykor a panasz, s többnyire jogosan, hiszen számos szeretett akcióvígjáték-elem sosem fog már visszatérni a mai mozikba.