Közben igyekszik mindenkinek eleget tenni: muszlim anyjának, aki a vallás és a hagyományok tiszteletét várja tőle, mexikói barátnőjének, aki a kereszténység és a szabadabb élet felé húzza, az országnak, amely – még ha illegalitásban is, de – otthont biztosít neki, és leginkább elhunyt apjának, akihez, úgy érzi, sosem érhet fel igazán. Ahhoz, hogy Mo ebbéli terhei alatt mégis a maga ikonikus vidámságával és reményteliségével tudjon a jövőbe tekinteni, szüksége van némi tompításra.
Vajon a streaming szolgáltató mindig is tudta, hogy hogyan kell a rassz- és vallásbéli diverzitást anélkül megjeleníteni, hogy irritációt okozna a nézőnek vagy a vaktában lövöldöző üzletpolitikájuk vitt be egy véletlen találatot? Akárhogy is, a siker kulcsa valószínűleg az az autentikus megközelítés, amellyel az író-rendező-főszereplő Mohammad Amer kikerüli a cultural appropriation csapdáit. Persze nem merülünk el túl mélyen az iszlám szokásokban, de a stand-upos Amer életrajzi elemekkel dúsított szériája némi arab nyelvhasználattal, kevés házi olívaolajjal és persze jó adag szituációs humorral felül tud emelkedni a bombakészítős, varázsszőnyeges poénokon. Szerencsére az érzékenyítés nem megy az élvezhetőség rovására: a sorozat fordulatos cselekménnyel és Mo szeretni való személyiségével szimpla dramedyként is képes megállni a helyét.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
