Visszhang: tévésorozat

Mo világa

Visszhang

A család még Mo gyerekkorában menekült Kuvaitból Texasba, s azóta is papírok nélkül élnek, így a férfi számára a menekülés máig nem ért véget.

Közben igyekszik mindenkinek eleget tenni: muszlim anyjának, aki a vallás és a hagyományok tiszteletét várja tőle, mexikói barátnőjének, aki a kereszténység és a szabadabb élet felé húzza, az országnak, amely – még ha illegalitásban is, de – otthont biztosít neki, és leginkább elhunyt apjának, akihez, úgy érzi, sosem érhet fel igazán. Ahhoz, hogy Mo ebbéli terhei alatt mégis a maga ikonikus vidámságával és reményteliségével tudjon a jövőbe tekinteni, szüksége van némi tompításra.

Vajon a streaming szolgáltató mindig is tudta, hogy hogyan kell a rassz- és vallásbéli diverzitást anélkül megjeleníteni, hogy irritációt okozna a nézőnek vagy a vaktában lövöldöző üzletpolitikájuk vitt be egy véletlen találatot? Akárhogy is, a siker kulcsa valószínűleg az az autentikus megközelítés, amellyel az író-rendező-főszereplő Mohammad Amer kikerüli a cultural appropriation csapdáit. Persze nem merülünk el túl mélyen az iszlám szokásokban, de a stand-upos Amer életrajzi elemekkel dúsított szériája némi arab nyelvhasználattal, kevés házi olívaolajjal és persze jó adag szituációs humorral felül tud emelkedni a bombakészítős, varázsszőnyeges poénokon. Szerencsére az érzékenyítés nem megy az élvezhetőség rovására: a sorozat fordulatos cselekménnyel és Mo szeretni való személyiségével szimpla dramedyként is képes megállni a helyét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.