Nyilván egy vagyont – bravó, Watson! Millie Bobby Brown, Henry Cavill, Sherlock Holmes és a negyedik, falakat áttörő kosztümös film, már hogyne érné meg visszatérni a bűnelkövetés helyszínére (ismét csak Harry Bradbeer rendezői útmutatását követve).
Enola Holmes nem kotnyeles kislány többé, hanem (majdnem) felnőtt nő, aki saját magánnyomozói vállalkozásba kezd. Természetesen bátyja árnyékából akkor sem tudna kilépni, ha nem egy ügyefogyott kislányt látnának benne a 19. századi angol férfiak. Egyetlen ügyét egy gyerektől kapja, aki eltűnt nővérét keresi. A lányról hamar kiderül, hogy táncosként dolgozott, így adott körülmények között az eset viszonylag könnyen felgöngyölíthető lenne, a szálak azonban jóval messzebb vezetnek.
Akármit is gondolunk az efféle könnyed szórakoztatásról, igazságtalan lenne azt állítani, hogy hiba volt elkészíteni az Enola Holmes 2-t, hiszen, amire vállalkozik, azt többnyire teljesíti is. A történet nem a legelejétől található ki, a Guy Ritchie-féle Sherlockból átültetett képi megoldások üdítőek, a cselekmény pedig épp elég kapkodó ahhoz, hogy ne legyen időnk elmélázni a hibákon. Bár a célközönség nem csak a továbbra is gyerekként működő Brown és a (spoiler!) végig felöltözve maradó Cavill kombója miatt zavaros, de ne feledjük, hogy nem gondolkodni vagyunk itt. Arra ott vannak helyettünk Holmesék.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
