Tévésorozat

Bűnös élvezet

Rossz nővérek

Kritika

Női bosszúfilmek és sorozatok – ha néhány évtizede azt mondják a szerelemre és házi szolgálatra kényszerített asszonyoknak, hogy lesz idő, amikor külön kategória nyílik azoknak a mozgóképeknek, ahol erejüket visszaszerző nők rituálisan végzik ki a bántalmazó férfiakat, aznap talán mosolyogva tűrték volna a rendes napi gyomrosokat.

Épp ezért e nagyon mélyről jövő fájdalmat kompenzáló művektől kénytelenek vagyunk elfogadni valamelyest, hogy ugyanannak a gyűlöletnek a lángját szítják, amelyik az általuk védelmezetteket megnyomorította. Persze alapvető különbség, hogy akció vagy reakció-e az említett erőszak. Mindenesetre a filmipar igyekszik odafigyelni, hogy az efféle támadásokat már előre kivédje, így a hősnők a bosszút általában nem magukért, hanem valamely szerettükért állják, ami vitán felül protagonista pozícióban fixálja az elkövetőt. Van, aki sorstársaiért (Született feleségek, Westworld), barátnőjéért (Ígéretes fiatal nő) teszi, amit tesz, ám az indítékok aduásza természetesen a család (Kill Bill, Bosszú). Hiszen mire ne lennénk képesek a családunkért?

Nincs is dühítőbb, mint egy majdnem tökéletesre sikerült családi kép, ahol mindenki összebújva mosolyog, csak egyvalaki néz félre, durcás pofával vágva tönkre az idillt. A Garvey lányok például a nővérüket évek óta lelki terrorban tartó férj fejét igyekeznek végleg levágni a fotóról…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.