Visszhang: film

The Outfit

Visszhang

Nyilván szabás-varrási hasonlatokkal lehetne a leg­egyszerűbben leírni ezt a filmet.

Feszesre szabott cselekmény, sűrűn szőtt fordulatok, Johnny már a halszálkás öltönyökkel alszik. Többletjelzés lenne, mert a film maga is szakzsargonban íródott, másrészt nem kell neki semmiféle mutatvány, hogy eladható legyen. Elég elmondani, hogy a Kódjátszma forgatókönyvírója ez­úttal rendezőként is jelen volt, és hogy Mark Rylance sztoikus gengsztere lehengerlő (bár lehet, hogy ez a név ezzel a jelzővel egy mondatban szintén többletjelzés).

A színészt legkésőbb a Kémek hídjában nyújtott Oscar-díjas alakítása óta egyébként is az aggasztóan nyugodt főgonosz alakjával azonosítjuk, de ezt a szerepet most mintha tényleg rá öntötték volna.

Leonard boltját a chicagói bűnbanda egyfajta kommunikációs központként használja, ahol biztonságosan tudják lebonyolítani az ügyleteiket. De a maffiában mindenkinek nagyok az ambíciói, így hamar mexikói patthelyzetté eszkalálódik az ír–angol ellentét. Az izgalmas történetet a film kamaradráma jellegével és csupán néhány órát felölelő cselekményével formailag is követni tudja, így unatkozni sem marad idő. Valójában olyannyira fondorlatos mű, hogy a néző a túlingerelt csigához hasonlóan már nem is rezzen össze az újabb és újabb fordulatok láttán – sajnos. De azért rossz fényt vet ez most az utóbbi idők whodunit filmjeire (igen, Kenneth Branagh, rád nézünk), mert az első nagyjátékfilmes rendezőnek úgy sikerült életet lehelnie a haldokló műfajba, hogy közben még a kötelező píszí pontok belefoglalása is sikerült neki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.