Az Európai Unión kívüli státusz, a posztszovjet gazdasági szerkezetből eredő vagyoni bizonytalanság és bizonyos szabályozási sajátságok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a testük ilyen jellegű felhasználása potenciálisan vonzó lehetőségként tűnhessen fel a bizonytalan helyzetű nők szemében. A film főhőse, Zsana is ezt az utat követi – a rendező Ketevan Vasagasvili akkor kezdi követni kálváriáját, amikor még Tbiliszi utcáin él kislányával, Elenével. A nő elszántan akar jobb életet teremteni gyermekének, amihez paradox módon a saját méhén és többszörös (biológiai) anyaságán keresztül vezet az út.
Vasagasvili Zsana természetes karizmájára bízza a narratívát, engedi, hogy az eltökélt nő saját szavai és mindennapi kihívásai irányítsák az elbeszélést. A nagyobb társadalmi struktúrák és kötöttségek ennek az egy nőnek az életében csapódnak le, de az őt mellékszereplőkként kísérő orvosok, szociális munkások és válogatott hivatalnokok egyértelművé teszik, hogy megannyi sorstársa választ kényszerből hasonló utat. Az ő hozzáállásuk és kommentárjaik tükrözik a béranyasággal kapcsolatos társadalmi előítéleteket, empátiát, praktikus kihívásokat és kétségbeesést is. A rendező időbeli ugrásokkal és ellipszisekkel szövi Zsana és Elene közös történetét, ami csak jobban megvilágítja a nő egyre romló egészségi állapotát, reménytelen jogi csatározását a béranyaügynökséggel és az őt a távolból fenyegető apával, Elene nyiladozó értelmét, mely egyre nehezebbé teszi, hogy Zsana titokban tartsa, miből finanszírozza tanulmányait és lakhatásukat. Kettejük erős és őszinte kapcsolata szinte egymagában támasztja a filmet, és kirajzolódnak belőle Zsana kétféle anyaságának különbségei is: mások magzatainak kihordása és táplálása eszköz, hogy saját lányát támogathassa.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
