Hedda Gabler a késő 19. századi Oslóból az 1950-es évek angol vidékére időutazik egy Gatsbyhez illő, apokaliptikus estély kellős közepébe. Tessa Thompson nyílt és érzéki alakításában viszonylag kevés tér marad az elfojtott érzéseknek és a finom nüanszoknak, helyette tort ül a melodráma, az alig leleplezett bujaság és a ragadozó ösztön.
Hedda épp most tért haza George-dzsal (Tom Bateman) közös nászútjáról, amit grandiózus partival kíván megünnepelni. Az összejövetel valódi indítéka inkább az, hogy beinduljon a tétova tudós férj karrierje, és megkaphassa a professzori kinevezést, hogy finanszírozhassa imádott neje fényűző életmódját. Az események azonban váratlan fordulatot vesznek, amikor megjelenik Hedda exszeretője és férje szakmai riválisa, a briliáns Eileen Lövborg (Ibsen darabjában egy Eilert nevű férfi, itt Nina Hoss). DaCosta magabiztosan formálja saját elképzelésére Ibsen komplex figurákkal operáló, csendesebb és fojtottabb realista drámáját, még akkor is, ha ez időnként megingatja filmjét. Hősei egyszerűbbek, de ösztönösebbek, a feszültség kezdettől a tetőfokon, Sean Bobbitt képei gazdag, meleg aranyban és barnában úsznak, ami csak kiemeli a dühtől és vágytól piros orcákat. Az egész felhajtás nevetséges és túlzott, de a filmet megmenti Thompson és Hoss, a két karizmatikus nő, akiknek mérge és szenvedélye – legalább két órára – minket is magával ragad.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
