Átgondolatlan tervében bűntársa a heteró és nála jóval rátermettebb barátja, Ray (Liam Oh). Még épp pár évvel (a másképpen homofób) „Don’t Ask, Don’t Tell” protokoll előtt járunk, miszerint a rejtőzködő melegek szolgálhatnak a seregben, amíg nem élik ki nyíltan bomlasztó hajlamaikat. Cameron komikus naivitással már csak a regisztráció után döbben rá, hogy tilos melegként szolgálni (pedig a sztori valós, hiszen a sorozat Greg Cope White The Pink Marine című memoárjából készült).
A széria hamar behajít minket a kiképzés sűrűjébe, amely úgy indul, mint Kubrick Acéllövedéke, de nagyjából a Narancs az új fekete tónusánál állapodik meg (amely szerint a börtön végső soron egy vidám barakk). Imádni való jeleneteket kapunk, ahogy a kopaszra nyírt fiúk akadálypályákon verekszik át magukat, kajacsatákba csatornázzák piti összetűzéseiket, vagy huncut csínyeket eszelnek ki a rivális szakasz bosszantására. Bár Cameronnak eleinte vannak kételyei a sereg agymosási taktikáit illetően, a végére egészen úgy tűnik, mintha móka lenne tökéletes gyilkológéppé képződni. Végső soron az összes fiú megtalálja a maga egyedi férfiasságát, ami erőssé és jó harcossá teszi: Cameront pontosan az érzékenysége teszi jó katonává, a túlsúlyos Johnt (Blake Burt) elszántsága és kegyetlen alfa-ikertestvére iránti szeretete, a térdsérülésével küszködő Santost (Rico Paris) pedig büszkén viselt dominikai identitása és a családja iránti lojalitása. A mindennapos zaklatás, az árulás jelenetei valahogy mindig elvesztik drámai súlyukat, így – ha volt is az alkotókban szándék a katonaság kritizálására – a bírálat súlytalan marad. A seregben tapasztalt homofóbia, rasszizmus és mérgező maszkulinitás mintha csak gyarló egyének (s mint ilyenek, rossz katonák) sajátja, nem a rendszer logikája volna (abba már bele sem mennénk, hogy ez a rendszer milyen célokat szolgál, hiszen maga a kellemes hangulatra törekvő széria sem teszi). Ha egy bizonyos szögből nézzük, mintha egy színes, vidám toborzóvideó peregne előttünk, amelyben nagy erőkkel próbálnak meggyőzni arról, hogy bár a hadsereg múltja nem makulátlan (lásd őrjöngő homofóbia), mára megváltoztunk; bárkiből válhat kiváló harcos, minden hazafira szükség van, akkor is, ha történetesen a saját neméhez vonzódik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
