Tévésorozat

Fiúk a barakkból

Újoncok

Kritika

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Átgondolatlan tervében bűntársa a heteró és nála jóval rátermettebb barátja, Ray (Liam Oh). Még épp pár évvel (a másképpen homofób) „Don’t Ask, Don’t Tell” protokoll előtt járunk, miszerint a rejtőzködő melegek szolgálhatnak a seregben, amíg nem élik ki nyíltan bomlasztó hajlamaikat. Cameron komikus naivitással már csak a regisztráció után döbben rá, hogy tilos melegként szolgálni (pedig a sztori valós, hiszen a sorozat Greg Cope White The Pink Marine című memoárjából készült).

A széria hamar behajít minket a kiképzés sűrűjébe, amely úgy indul, mint Kubrick Acéllövedéke, de nagyjából a Narancs az új fekete tónusánál állapodik meg (amely szerint a börtön végső soron egy vidám barakk). Imádni való jeleneteket kapunk, ahogy a kopaszra nyírt fiúk akadálypályákon verekszik át magukat, kajacsatákba csatornázzák piti összetűzéseiket, vagy huncut csínyeket eszelnek ki a rivális szakasz bosszantására. Bár Cameronnak eleinte vannak kételyei a sereg agymosási taktikáit illetően, a végére egészen úgy tűnik, mintha móka lenne tökéletes gyilkológéppé képződni. Végső soron az összes fiú megtalálja a maga egyedi férfiasságát, ami erőssé és jó harcossá teszi: Cameront pontosan az érzékenysége teszi jó katonává, a túlsúlyos Johnt (Blake Burt) elszántsága és kegyetlen alfa-ikertestvére iránti szeretete, a térdsérülésével küszködő Santost (Rico Paris) pedig büszkén viselt dominikai identitása és a családja iránti lojalitása. A mindennapos zaklatás, az árulás jelenetei valahogy mindig elvesztik drámai súlyukat, így – ha volt is az alkotókban szándék a katonaság kritizálására – a bírálat súlytalan marad. A seregben tapasztalt homofóbia, rasszizmus és mérgező maszkulinitás mintha csak gyarló egyének (s mint ilyenek, rossz katonák) sajátja, nem a rendszer logikája volna (abba már bele sem mennénk, hogy ez a rendszer milyen célokat szolgál, hiszen maga a kellemes hangulatra törekvő széria sem teszi). Ha egy bizonyos szögből nézzük, mintha egy színes, vidám toborzóvideó peregne előttünk, amelyben nagy erőkkel próbálnak meggyőzni arról, hogy bár a hadsereg múltja nem makulátlan (lásd őrjöngő homofóbia), mára megváltoztunk; bárkiből válhat kiváló harcos, minden hazafira szükség van, akkor is, ha történetesen a saját neméhez vonzódik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.

Elszállt évek és milliárdok

Sanyarú a múzeumok helyzete a NER-ben, és a legmostohább sors talán az Iparművészeti Múzeumnak jutott: ikonikus épülete 2017-es bezárása óta lassan menthetetlen állapotba kerül, a műtárgyak évek óta egy bérelt raktárban vannak elcsomagolva, a múzeum egyedül a Ráth György-villát használhatja kiállítóhelyként. Hogyan jutottunk idáig?

Túl mennyen és poklon

  • Földényi F. László

Hogyan győzi le a Menny a Poklot – a keresztény mitológia számára mi sem kézenfekvőbb. Miként gyűri maga alá a Pokol a Mennyet – Marquis de Sade óta ez is része az európai kultúrának. Ám hogy a kettő házasságban egyesüljön – ilyesmire egyedül Blake gondolt. Ráadásul e házasságnak a gyümölcse is foglalkoztatta. Mi születik ebből a frigyből? Egy új Megváltó? Vagy egy kentaur?

„Szerencsés együttállások és véletlenek”

Építésznek indult, majd a Middlemist Red első menedzsere, 2019-ben pedig a Terézváros alpolgármestere lett. Évekkel ezelőtt elindított instrumentális szólóprojektjéhez a Velencei Építészeti Biennálé miatt tért vissza. A Karabekian első kislemezének apropóján beszélgettünk a Képzelt Város zenekar egykori gitárosával.