Film

Minden nap egy forradalom

Paul Thomas Anderson: Egyik csata a másik után

Kritika

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Nem előrehaladunk, hanem örökké körben rohangálunk. A 2014-es Be­épített hiba után Anderson ismét Thomas Pynchon regényét adaptálja (az 1990-es Vinelandet), elengedve az íróval kapcsolatos „megfilmesíthetetlenség” szorongását. A film antihőse, Pat/Bob (Leonardo DiCaprio) is időzavarban van: a sok piálás és füvezés miatt képtelen felidézni forradalmi sejtje titkos kódjait („Mennyi az idő?”), krónikus paranoiáját enyhítendő pedig inkább a múltba réved (Gillo Pontecorvo Az algíri csatáját nézi újra a tévében). Hiába a dicső múlt emlékei, Bob valójában sosem volt saját élete főhőse. A French 75 nevű forradalmi csoportban inkább amolyan háttéremberként funkcio­nált: tűzszerészi szakértelmét társai elterelésként használják, amíg gyűjtőtáborokban fogvatartott bevándorlókat menekítenek. Az igazi főhős inkább szíve választottja, az ádáz Perfidia Beverly Hills (Teyana Taylor lehengerlő alakításában), akinek már a felmenői is telivér forradalmárok voltak. Az amazonszerű Perfidia olyan karizmatikus, hogy még a papírmasé­náci Lockjaw ezredes (Sean Penn) szívét is meghódítja (nem kevés pszichoszexuális belső konfliktust okozva). A megállapodott családi élet béklyóit nem tűrő nő hamar eltűnik a színről (hiányával is erősen lehorgonyozva a filmet), hátrahagyva a kis Charlene-t/Willát (Chase Infiniti), akit mindkét, más-más módon gyenge jellemű férfi a sajátjának hisz.

Míg Perfidia inkább a saját elvtársait is elárulja, hogy megőrizze szabadságát, Bob önként veszi fel az egyedülálló apa szerepét, ami egyszerre puhítja meg és acélozza akaratát. Hogy lányát védje, inkognitóban hibernálja magát, és a bujkálás közepette szép lassan forradalmár hevületét is elveszti. Csak akkor képes újra összekapni magát, amikor Lockjaw 16 év elteltével újra Willa életére tör. Anderson részben saját és generációja portréját is lefesti Bob töketlen alakjában (A nagy Lebowski Tökijét sűrűn megidézve): saját háborújukat elvesztették, végtelen bátorsággal gyereket hoztak a reménytelen világra, amivel folyamatos rettegésre ítélték magukat, de ugyanezekkel a gyerekekkel képtelenek egy hullámhosszra kerülni. Azt pedig végképp nem tudják elfogadni, hogy az új generáció is csak a saját harcait szeretné megvívni (amelyek persze kísérteties hasonlóságot mutatnak a szülők múltbeli küzdelmeivel). Ugyanakkor Anderson ezt nem tragédiának, inkább szatírának látja; a csaknem háromórás film Bob teljesen eredménytelenül záruló vesszőfutását dokumentálja. Foggal-körömmel mentené lányát, de nem látja, hogy Willa már régen kinőtt a kisbabakorból, és köszöni szépen, egyedül is meg tudja védeni magát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.