Zipernovszky Kornél

A lassan, de biztosan magára találó magyar jazzélet a kilencvenes évek második felében jutott el odáig, hogy egy állandó, professzionális big band ne csak elinduljon, hanem meg is maradjon.

Keith Jarrett bordeaux-i koncertjének első néhány hangját hallva senki nem lehet biztos abban, hogy közelebbről milyen műfajú előadást hall (a jellegzetes, egyeseket zavaró nyögéseitől is tekintsünk el). Rachmaninovtól Ligetin át Thelonious Monkig sok mindenki, akár Liszt Ferenc is eszünkbe juthat, mert szving lüktetés csak a 12 perces első track derekán jelzi egyértelműen a műfajt.

Az ő elementáris házikoncertjeinek sorozata az egyik maradandó emlékem a karanténkoncertek hónapjaiból.

Jacob Collier csodaénekes és multihangszeres szupersztár Djesse vol. 1. című lemezét érdemes kivételes pillanatokra tartogatni, és még így is lehet, hogy egyetlen alkalomra túl sűrűnek bizonyul. 

A zsúfolt Nemzeti Hangversenyterem közönségét az elsőtől az utolsó hangig, majdnem két órán át repítette gazdag képzeletének szárnyain a Joshua Redman (szaxofon), Brad Mehldau (zongora), Christian McBride (bőgő), Brian Blade (dob) összeállítású csodacsapat.

A két zenész nem nosztalgiavonattal érkezett az elektronikus, rockos-jazzes zenébe.

Az együttes vezetője, Subicz Gábor trombitás, a Modern Art Orchestra tagja a Subtonesszal találta meg azt az utat, amelyet a két világ között eddig is keresett.

Amikor a már egy ideje a csúcson álló zenekarvezető-bőgős, Charles Mingus és együttese európai turnéra indult 1964 tavaszán, nem álltak szerencsésen a csillagok.

Amióta világ a világ, sok zenész sokféle műfajban igyekszik megragadni, kifejezni és átadni a „metafizikait”, de ez csak különleges pillanatokban rezonál a hallgatókban úgy, ahogy az előadó szeretné. Amikor Pharoah Sanders szeptember 24-én meghalt, rengetegen reagáltak így: „Köszönjük a spirituális élményt!” A jazzhagyomány egyik őrzőjének tekintett, olasz származású amerikai szaxofonos, a nagy tudású Joe Lovano például ezt írta: „Megvilágosítottál előttünk túlvilági helyeket a kozmikus kifejezéseiddel.”

A Magyar Zene Háza harmadszor kért fel egy-egy neves muzsikust, hogy állítson össze olyan eddig nem létező formációkat úgy, hogy ő maga nem játszik azokban.