Lemez

Először a melódiát

Budapest Jazz Orchestra/Dániel Hofecker: New Days Ahead

Kritika

A lassan, de biztosan magára találó magyar jazzélet a kilencvenes évek második felében jutott el odáig, hogy egy állandó, professzionális big band ne csak elinduljon, hanem meg is maradjon.

A Cotton Club Singers mögül előlépő zenekart, a Budapest Jazz Orchestrát (BJO) a kezdeti időszakot követően az ambiciózus trombitás, zeneszerző és stúdiózenész, Fekete-Kovács Kornél fogta össze. Az első, igazán sikeres évek után 2005-ben megint foghatták a fejüket a rajongók: a zenekar és vezetőjének útjai szétváltak, Fekete-Kovács ezután indította útjára a Modern Jazz Orchestrát, akikkel a kortárs big band szerepkörébe álltak bele. Az első sokk óta viszont dörzsölhetjük a kezünket, mert immár két, igazán profi big bandünk bizonyított évtizedes távlatban.

A BJO Schreck Ferenc harsonás és Kollmann Gábor szaxofonos művészeti vezetésével továbbvitte eredeti koncepcióját. A műfajon belül inkább az aktuális mainstreamnek nevezhető repertoárt és hangzásideált követik, és pompás lemezeket adtak ki, többek között Oláh Kálmán, Kevin Mahogany, Dave Liebman és Butch Lacy kíséretében, de – gyakran ciklusban adott – koncertjeik a megjelent albumoknál sokkal színesebb képet mutatnak. Arról, hogy a professzionális státuszuk mennyire hasonlítható például a szimfonikus zenekarainkéhoz, más alkalommal essék szó, ám a művészi teljesítményükre nemzetközi mércével sem lehet panasz, külföldön is koncerteznek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.