Lemez

Három zongorista magányossága

Esbjörn Svensson: HOME.S; Keith Jarrett: Bordeaux Concert; Abdullah Ibrahim: Solotude

Kritika

Keith Jarrett bordeaux-i koncertjének első néhány hangját hallva senki nem lehet biztos abban, hogy közelebbről milyen műfajú előadást hall (a jellegzetes, egyeseket zavaró nyögéseitől is tekintsünk el). Rachmaninovtól Ligetin át Thelonious Monkig sok mindenki, akár Liszt Ferenc is eszünkbe juthat, mert szving lüktetés csak a 12 perces első track derekán jelzi egyértelműen a műfajt.

Mire az előző évszázad véget ért, de a jazz még nem töltötte be a százat, az európai klasszikus zene visszahozott valamit a rögtönzésből, és ezt leginkább a jazz hatására tette. Az ezredfordulóra viszont annyira kitágult a jazz fogalma, hogy aligha lehet egynemű dologról beszélni. Inkább hagyományokról, megközelítésmódokról és kifejezési készletekről. Ezt példázza a „jazz”-zongorázás három, különböző földrészekről érkező, eltérő életkorú óriása, akiknek felvételei most első kiadásként jelentek meg. És akiknek az európai klasszikus zene újra megtermékenyítő impulzusokat adott, akár konkrét kulturális utalásokat, akár esztétizáló megközelítést vélünk hallani.

A három közül a legkevésbé Esbjörn Svensson újonnan kiadott felvételei illeszthetők be a 2008-ban balesetben fiatalon (44 évesen) elhunyt svéd zongoristáról rögzült képbe. Nem sokkal a halála előtt maga készített szólófelvételeket, de ezek a számítógépén maradtak, már nem jutott el velük az utolsó simításokig. Sosem beszélt erről senkinek, még a felvételeket most az ACT kiadónál publikáló feleségének sem. Attól kezdve, hogy zenekara, az EST 1993-ban megalakult, a trió kitűnt azzal, hogy szinte nem volt benne kifejezett kísérő- vagy szólóhangszer. Svensson sosem adott ki szólólemezt. A felfedezés értékét persze nem csökkenti, hogy a kifejezés pontosságát és kidolgozottságát minden szenvedélyességével együtt is mindig szem előtt tartó zongorista nem hagyta jóvá, nem minősítette befejezettnek ezeket a felvételeket. Az ő esszéit, próbálkozásait bármikor szívesen hallgatnám. Ám attól a fortélyos sejtésemtől sem tudok szabadulni, hogy Svensson „privát” felvételeinek a nyilvánosságra hozatalában lényeges ösztönzőként hatott a kiadóra az úgynevezett neoklasszikus zenei divat hullámának felívelése, az ambient és elektro irányokkal keveredve, amelyek főleg izlandi és más északi produkciók sikerét hozták.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.