Koncert

Sima felszállás

Joshua Redman együttese

Kritika

A zsúfolt Nemzeti Hangversenyterem közönségét az elsőtől az utolsó hangig, majdnem két órán át repítette gazdag képzeletének szárnyain a Joshua Redman (szaxofon), Brad Mehldau (zongora), Christian McBride (bőgő), Brian Blade (dob) összeállítású csodacsapat.

Jazzkoncertnek nem kell feltétlenül, hogy címe legyen, de ennek adtak: MoodSwing Reunion. Így éppenséggel nosztalgikus húrokat is pengethettek volna, de ez eszükbe se jutott. Redmannek a MoodSwingre, az 1994-ben megjelent lemezére sikerült összehozni több korábbi partnerét. Igyekezett a legkiválóbbakat elhívni, és rögtön érezte, hogy ez az együttes ebben a formában egészen kivételes. A MoodSwing valóban nagyszerű album, de mivel a tagok akkor már szóló és kollektív projektjeikben külön-külön lépdeltek a legnagyobb sikerek felé, nem lehetett komolyabb utótörténete.

Érdekes szempont a kvartett befogadásához, hogy egyenrangú, szerepeiket váltogató szólisták kollaborációja formájában valósul-e meg a zene, vagy pedig Redman kvartettjét halljuk. Természetesen a zene fizikai adottságai hierarchiát képeznek a szólóhangszerek és a kíséret között. A modern jazz történetében a kisegyüttes a legelterjedtebb forma, és leggyakrabban a fúvós szólisták vezetik az ilyen zenekarokat. Ám ezen túl az érett Redman (mind ötvenen túliak) szerénysége érvényesült: semmilyen hierarchia nincs a kvartett tagjai között, a hajszálnyi változások, alakulások dinamikusan azt képezik le, hogy ki írta éppen a számot, és kinek a szólóját támogatják odaadóan a többiek.

Feltűnt, hogy a tagok tényleg árnyékként követték Redman tenorszólóját az első számban, ami felismerhetően az ő szerzeménye. A szokásos sorrendnek megfelelően Mehldau következett, aki szólójában rögtön ki is domborította ezeket a Redman-féle vonásokat. Mehldau „agyalósabb” Redmannél, ez a kompozícióiban is megmutatkozik, Dave Brubeckről sem szabad példaképei között megfeledkezni. A második szám, a Moe Honk, Mehldau kompozíciója, induló paródiajellegű ritmusával és groteszk modulációival minden­esetre ezt a jazztörténeti vonalat is idézte.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.