Az untig ismételt kérdésre, hogy nevezze meg zenekara stílusát, így válaszol: jazzpop, ami a mostani albumon végig magyar szövegekkel szól, Závada Péternek és Szepesi Mátyásnak köszönhetően. Talán ezen a téren a legnehezebb a jazz-pop fúziót megtalálni, mivel felsóhajt néha a romantika: „álmot sző”, hogy azután visszataláljon a mába: „lassan minden kertszomszéd magáz”. Mintaszerű, ahogy a sokat foglalkoztatott, kiváló énekesnők, Kiss Flóra és Jónás Vera saját egyéniségüket megtartva tudják váltogatni a szóló és vokál szerepeket, nem beszélve a rögtönzéses részekről. A flikk-flakk a kijelölt út két széle között meggyőzőbb, mint az előző albumon (Octopus, 2020), ami annak is köszönhető, hogy a hangszerelés egységesebb és színesebb. A rövidre szabott szólók között az ütőhangszerektől a trombitáig az egész zenekar szólamai precízen artikuláltak, és véletlenül sem veszélyeztetik az összhatást. Bevállaltak rap duó bevezetőt, overdub vokált, impozáns szárnykürt- és fuvolaszólót, kiállásokat és torzított gitárt, ráadásul mindezt egy számban, a Vaklármában, amely évek óta az egyik legjobb poszt-jazzrock darab. De nem tudják mindig ezt a feszültségszintet fenntartani. A Subtones egy alapvetően derűsre hangolt zenekar, amely képes megfogalmazni elvont gondolatokat.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
