A mesterterv tudója

Pharoah Sanders (1940–2022)

Amióta világ a világ, sok zenész sokféle műfajban igyekszik megragadni, kifejezni és átadni a „metafizikait”, de ez csak különleges pillanatokban rezonál a hallgatókban úgy, ahogy az előadó szeretné. Amikor Pharoah Sanders szeptember 24-én meghalt, rengetegen reagáltak így: „Köszönjük a spirituális élményt!” A jazzhagyomány egyik őrzőjének tekintett, olasz származású amerikai szaxofonos, a nagy tudású Joe Lovano például ezt írta: „Megvilágosítottál előttünk túlvilági helyeket a kozmikus kifejezéseiddel.”

Érdemes eltöprengeni azon, hogy mi váltotta ki a rajongók és zenésztársak által kozmikusnak, földöntúlinak, spirituálisnak stb. leírt hatást Sanders zenéjében. Idősebb kori játéka letisztultságot mutatott, már-már eszköztelennek, de még mindig energikusnak tűnt; ennek előjeleit az elementáris erőt mutató első korszakában is ki lehet mutatni. Saját néven kiadott kései lemezei sugározzák a nyitottságot, áttetszőséget, tisztaságot, a fényt, a földi lét meghaladására tett közvetett utalásokat. A pentaton, legato dallamok, a nyugodt páros ütemek, a békés harmóniák uralják. Szaxofonozásáról – a jazztörténet megkerülhetetlen hangjáról beszélünk – már eddig is értekezések születtek. Hat évtizedes pályáját végigkísérve azt látjuk, hogy a radikális avantgárdtól, az AllMusic szerint, már-már anarchista hangzástól jutott el a világon mindenhol és mindenki által érthető szeretet- és békeüzenetekig. De ebben semmi ellentmondás nincs. Coltrane-ról szól, de Sandersre is igaz, amit az egyik lemezén egy Coltrane-szerzeménynek, a Moments Notice-nak szöveges változatában hallunk: „…szívünket szeretettel és harmóniával töltöd meg”.

Sanderst Farrellként anyakönyvezték, a Pharoah-t művésznévként használta, de még nagyanyja nevezte így. 1940. október 13-án született az arkansas-i Little Rockban, egyszerű családban. Először dobolgatott, de miután a helyi templomi közösség révén vehetett egy olcsó klarinétot, „pályaválasztása” eldőlt. De „kereső” attitűdje bölcs öregkoráig megmaradt: első szaxofonját csak az érettségi után tudta megvenni, noha akkoriban főleg a festészet érdekelte. Kaliforniai iskolás évei után 1962-ben költözött New Yorkba, hogy a tűz közelében lehessen. Mindenféle munkát vállalt, ha kellett étteremben is, de nem mindig volt hol aludnia. Viszont Don Cherry, Ornette Coleman, John Hicks, Billy Higgins és mások társaságában mozgott, próbált tanulni, fejlődni, Sun Ra zenekarában is szerepelt, és saját együttest is alapított. De a döntő jazztörténeti pillanat azután történt, amikor John Coltrane felfigyelt rá. Sanders saját együttesével is adott ki lemezt, de mindent megváltoztatott, hogy 1964 vége felé Coltrane stúdióba és koncertekre is hívta zenélni.