Collier a magyar közönségnek a Müpa nagytermében éppen öt éve mutatkozott be szólóban, stúdiónyi elektronika és számítógép-rengeteg közepén varázsolt soha nem hallott hangzatokat és képeket (arról a koncertről írt kritikánkat lásd: Árulkodó ráadások, Magyar Narancs, 2017. november 26.). A Covid-járvány miatt elmaradt koncertjére a héten került sor a Müpában – írunk róla a Visszhang rovatban.
Az idén LP-n is kiadott első Djesse lemez (2018) úgy indul, mintha az utóbbi évtizedek legnagyobb vokálegyütteseit, a Hilliardot vagy a Take Sixet hallanánk. Itt a Voces8 sztárcsapat működik közre, de felismerni a mixben Jacob Collier hangjának jellegzetes színét. Ebben egy vékony, ritka fátyol is észrevehető, de rugalmassága, mozgékonysága és a terjedelme, főleg a bariton alapfekvéséhez képest, ellenállhatatlan. A falzett elég hamar elérkezik nála felfelé a skálán, amit sokan gyerekesnek, kiskamaszosnak tartanak, és ami Collier előadói énjének tagadhatatlan sajátja. Collier hangjára az oly gyakran bevetett többszörözések, szekvenszerek miatt eleve hajlamos vagyok úgy gondolni, mintha önmagában egy énekegyüttes volna. Az a capella nyitány után jön egy hangszeres is, ami a legnépesebb szerződtethető zenekarral csendül fel. Az XL-es Metropole Orkest még a stúdióban van a harmadik számban, amikor altatódal szól, pianissimo, xilofonnal. A kontraszt nem is lehetne nagyobb, főleg hogy a következőben mesefilm-hangkulisszát kapunk Laura Mvula énekesnő közreműködésével. A karusszellel a vurstliélmény jelenik meg, és amelynek címe egyszerűen Djesse. A szövege csak enigmatikus utalásokat tesz arra, hogy ki is ez a Djesse és mi lenne a mondanivalója, és nem segít azonosítani a konceptlemez alanyi költőjét az sem, hogy megjelenik a semmiből Hamid el Kasri énekes és gembrijátékos, mert az ő száma mintha két különböző fél arcból lenne összepasszítva, alterál a nyugati és a keleti ritmika és harmóniák között. Külön-külön pompásak lennének, de a végeredmény így majdnem követhetetlen. És amikor Djesse megnyílhatna, akkor egy fenségesen elbájoló Police-feldolgozás következik. Majd érkezik Collier hegedűtanár édesanyja az elé kiterített vonóskari hangszőnyegen, aztán a dzsungel teljes vokális és ritmikus arzenáljával maga a Take Six, Metropol-vonaton.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
