Rádai Andrea

Egy olyan intézmény számára, amelynek nevében szerepel a kortárs szó, húsz év rendkívül hosszúnak számít. A Trafón azonban nem fogott az idő.

Lakatos Márknak lehetett egy olyan álma, hogy egyszer illatos báránybordát fog sütögetni színpadon, amit most valóra is válthatott a Trafóban létrehozott Kvartett című produkció keretében. Szerencsére ő az a fajta ember, akinek ez az önmegvalósítás akkor is jól áll, ha az előadás maga nem annyira érdekes. Magyarország leghíresebb stylistja arra vállalkozott, hogy néhány színházi alkotóval együtt színpadra állítsa Heiner Müller szövegét. Ami korántsem könnyű feladat, sőt. Több kritikus kollégánál olvastam már, hogy életükben nem láttak még jó előadást a Kvartettből – és egyáltalán nem biztos, hogy ez a darabot minősíti. (Magam csak a Nemzeti formás, szépen kivitelezett előadására emlékszem, Gergye Krisztián rendezte, a két főszereplő Alföldi Róbert és Udvaros Dorottya volt.)

Amikor létrejön és kiteljesedik egy új élet, az valójában inkább a szülőktől, esetleg a tágabb szociális környezettől kapott motívumok és minták újrarendeződése – legalábbis nagyon így fest Háy János novelláiból, melyeket akár „sorvezetőként” is olvashatunk arra nézvést, hogyan nem kellene élni. A lány, aki hozott lélekből dolgozott főhőse például anyai mintára olyan férfihez megy feleségül, akit nem szeret és akivel örömtelen a szex, apai mintára pedig a problémáktól való menekülés legradikálisabb módját választja.

Buszon, villamoson szoktam hallgatózni, sőt néha – pofátlanul, de nem feltűnően – a szomszédom csetüzeneteibe is beleolvasok. Egy-egy mondatból, gesztusból, telefonbeszélgetésből, arckifejezésből tudni vélem, hogy utastársaim nyaralni indulnak, gyűlölik az állásukat, szeretik a feleségüket, bántalmazzák a gyerekeiket, vagy hogy kire (nem) szavaztak.

Nem ez volt az első eset, hogy az élve boncolt személy nem vett részt az Alkalmáté Trupp aktuális előadásában (hogyan tudna bárki is hiányozni a saját élve boncolásáról?): a Száraz Dénesről szóló 2013-as epizódnak például Vele, de nélküle volt az alcíme – ám korántsem hiányzott belőle annyira Száraz Dénes, mint a Fenyő Ivánból Fenyő Iván.

A Városmajori Szabadtéri Színpadnak évek óta az az egyik küldetése, hogy vidéki – és olykor határon túli – színházakat mutasson meg a budapesti nyárban. A törekvés mindenképp fontos, hiszen ha egy előadás turnézik, akkor megmérettetik, és ebből a fajta megmérettetésből, azaz egészséges versenyhelyzetből még mindig sajnálatosan kevés van a magyar színházi életben.

Negyedóra sem telik el az előadásból: megszületik és már fel is nő Pájinkás János, feltalálja a Singer varrógépet, s nekigyürkőzik, hogy megváltsa a világot, például azzal, hogy megdönti a cár uralmát, és felhozza az olajat és az érceket a föld alól. Ez a fajta meseszövés kikacag mindenféle racionalitást, ok-okozatiságot vagy léptéket – nincs lassan vánszorgó idő vagy időrend, csak a képzelet erejében szétbomló jelen: az van, ami gondolatban.

Egy időben mutatták be a Katonában az Ithakát és a Kamrában az Ürgéket, így elkerülhetetlen az összehasonlítás.