Színház

Ők lehelnek életet a nőbe

Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott

Színház

Amikor létrejön és kiteljesedik egy új élet, az valójában inkább a szülőktől, esetleg a tágabb szociális környezettől kapott motívumok és minták újrarendeződése – legalábbis nagyon így fest Háy János novelláiból, melyeket akár „sorvezetőként” is olvashatunk arra nézvést, hogyan nem kellene élni. A lány, aki hozott lélekből dolgozott főhőse például anyai mintára olyan férfihez megy feleségül, akit nem szeret és akivel örömtelen a szex, apai mintára pedig a problémáktól való menekülés legradikálisabb módját választja.

A novellából készült előadásban, melyet a Nézőművészeti Kft. mutatott be a Szkénében, talán még nyomasztóbban, szájbarágósabban kidomborodik, hogy nem az számít, miben különbözünk a szüleinktől, hanem az, ami hasonló bennünk. Egyrészt a rendező, Szabó Máté él azzal a kézenfekvő megoldással, hogy bizonyos szerepeket ugyanazokkal a színészekkel játszat: Moldvai Kiss Andrea a Nő és saját anyja is, Mucsi Zoltán pedig apa, férj, szerető – és terapeuta. Másrészt ez utóbbi alak, a Pszichológus erősen rátelepszik az előadásra szarkasztikus, az-a-tanulság-hogy-nincs-tanulság látásmódjával, kissé kioktató modorával együtt.

Sőt igazából ő a főszereplő: míg a novellában sokáig nem derül ki, hogy valójában ki az elbeszélő, itt az egész előadás arra a szituációra épül, amiben a Pszichológus beszélget/vallomást tesz a Nyomozónak, és a Nő életéről mesél. Karaktere is sokkal kidolgozottabb, nem az a háttérbe húzódó, objektív narrátor alkat, mondjuk egy ilyen szerepre nem is Mucsi Zoltánt kérték volna fel. Szándékosan elejtett megjegyzéseiből az ő életéről is sok minden kiderül, de leginkább az a módszere emlékezetes, amivel általános életbölcsességet farigcsál mindenből, amire a nyomozó rácsodálkozik. Úgy ül tort a reménytelenségen, hogy ő maga sem kivétel. Mucsi otthonosan mozog a Háy-szövegekben, számomra már véglegesen ő testesíti meg ennek a világnak a nagybetűs és mindenkori Férfiját a tehetetlen alkoholistától a kéjesen lihegő alfahím szeretőig.

A Nyomozó alakját még inkább ki kellett színezni ahhoz, hogy az előadásban partnere – sőt valamiképpen méltó ellenfele – lehessen a cinikus terapeutának. A Kovács Krisztián által játszott alak az a fajta törekvő fiatalember, aki egyszerre profitált az élet iskolájából és a Közszolgálati Egyetemből. Sokat látott már, de még idealista és minden érdekli. Szomjasan hallgatja a Pszichológus szavait, de van benne valami szilárd meggyőződés, és mintha ezt az önérzetet rakná helyre mindig, amikor nyomozós mozdulattal megigazítja bőrdzsekijét.

A Nő alakjához nem tett hozzá semmit a rendező, s miután lényegében csak egy médiumon keresztül tud megszólalni – vagyis ha az elbeszélő pszichológus „szót ad” neki –, bár az ő története van a középpontban, ő maga a háttérben marad. Hiányzik szerepéből a mélység, az önreflexió lehetősége és az autonómia, amiből viszont a két másik szereplőnek bőven jutott. Ebben az előadásban a két férfi viszi a prímet, úgy is mondhatjuk, ők lehelnek életet a Nőbe, aki a színpadon is hátrébb ül. Kár, mert Moldvai Kiss Andrea, aki az életben egyébként Mucsi felesége, így inkább mintha csak elszenvedné ezt a reflektálatlan létezést, és emiatt hamisnak tűnnek a hangsúlyai. Még az is eszembe jut, hogy a Nő valójában nem is ilyen, hogy ő ebben a formában nem is létezik, csak a pszichológus fejében, aki a saját téziseinek igazolására hívta elő vagy értelmezte át páciense alakját. És akkor az is lehet, hogy az élet nem is ilyen (szörnyű).

Szépen vannak elrendezve és nincsenek túlhangsúlyozva a szerepek közötti váltások, árnyalatokból lehet tudni, ki beszél, Moldvai Kiss hangszíne például élesebb és fakóbb, attól függően, hogy anya vagy lánya. Néhol össze is mosódik, egybe is csúszik a narráció és a történet maga, és csak a második mondatból derül ki, hogy ki kit játszik épp, ami csak még jobban erősíti azt a feltevést, hogy az ember mindig saját anyja is, vagy hogy minden férfiban az apját keresi.

Ezzel már lényegében majdnem mindent elmondtunk a Szkéné produkciójáról, ami nem feltétlen baj, van annak a rendezői módszernek is létjogosultsága, ami a szövegre és a színészekre bízza az előadást, és színházi szempontból nem hagy túl sok megfejtenivalót, kortárs drámák esetében sűrűn alkalmazzák. A díszlet is csak jelzésszerű: műfű és néhány művirág az élethazugságoknak, három szék a színészeknek, akik főleg egy helyben ülnek: Kovács keresztbe fonja a mellén a karját, Moldvai Kiss hevesen gesztikulál a kezével, Mucsi hanyagul hátradől. Aztán van némi mozgás, főleg a (félre)dugás mozgatja meg a színészeket. Mégsem felolvasószínházban vagyunk.

Szkéné, szeptember 13.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.