Rádai Andrea

Színházat gyakorlatilag bárhol lehet csinálni: láttam már előadást villamoson, átépítésre váró zsinagógában, plázában, fitneszteremben, a kőbányai pincerendszerben, múzeumban, kocsmában… És persze lakásban, ami külön műfaj a helyspecifikus színházon belül.

Istent keressük Székely Csaba drámájában, ebben a tízparancsolattal magára hagyott világban. Ott ül valahol a nézőtéren? Vagy a hiányával van jelen? Saját képünkben: a szelfikamerába bámuló színészek kivetített arcában? Egyetlen ember sorsában (is) vagy (csak) a nagy egészben, amiben minden mindennel összefügg?

Mi az izgalmasabb, ha Ascher Tamás egy kevésbé ismert orosz klasszikusba vágja a fejszéjét a Katonában, vagy ha szexi kultregényt, fordulatos gyerekthrillert rendez a Budapest Bábszínházban? Könnyű eldönteni, hiszen a két előadást alig egy hónap különbséggel mutatták be.

A mai Magyarországon ritkán lehet értelmes módon beszélni arról, hogy mi zajlik (vagy zajlott a közelmúltban) a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. A külpolitikai újságírás finoman szólva sem virágzik, de talán az olvasók érdeklődése is hiányzik; így annak ellenére, hogy a téma a migráció kapcsán állandóan jelen van, kevesekhez jut el komplexebb kép annál, mint amit a kormánymédia gyűlöletkampánya sugall, vagy amit a 3–5 csillagos turistarezervátumokban, fakultatív tevegeléseken lehet felcsipegetni.

A kormány a családok évének nyilvánította 2018-at. Lehetett volna arról beszélni, hogy mennyire nem magától értetődő entitás a család, hogy mennyi figyelem, energia kell a működtetéséhez. Vagy arról, hogy maga a pokol is lehet. Minderről azonban nem sok szó esett.

Nehezen összeegyeztethető a komolytalanságot csúcsra járató társulat szellemiségével, hogy ennyire komoly – negyedszázados! – múltra tekinthet vissza, amit ráadásul két hónapig tartó eseménysorozattal ünnepelt. Mentségükre legyen mondva, a társulat vezetője, Vajdai Vilmos eredetileg a 23. évfordulót akarta megünnepelni, de sajnos kiment a fejéből, és náluk amúgy is mindig fesztivál van.

Orbán Viktor két csecsét szopja Magyarország és a Fidesz, szó szerint. Elhangzik Rogán, Szijjártó neve, és a csatorna – amelynek logója szinte egy az egyben az M1-é – „fentről”, budipapíron érkező üzenetek alapján állítja össze hírműsorát. Semmi áthallás, analógia, tudjukkizés. A csatorna kőkemény és direkt.

Nemcsak az az általánosan elfogadott vélekedés, hogy egy egyedülálló férfi, ha tetemes vagyona van, csak nősülni akarhat, hanem az is, hogy egy regényt roppant nehéz úgy színpadra adaptálni, hogy ne hagyjon hiányérzetet az eredeti művet ismerő nézőben. Ez többnyire csak úgy sikerülhet, ha az adaptáció során kvázi önálló, de legalábbis jelentős újdonságokkal szolgáló alkotás születik.