Színház

Isten tudja

Székely Csaba: 10

Színház

Istent keressük Székely Csaba drámájában, ebben a tízparancsolattal magára hagyott világban. Ott ül valahol a nézőtéren? Vagy a hiányával van jelen? Saját képünkben: a szelfikamerába bámuló színészek kivetített arcában? Egyetlen ember sorsában (is) vagy (csak) a nagy egészben, amiben minden mindennel összefügg?

És ha már itt tartunk: a gép forog, az alkotó pihen? A közönség mindig hálás, ha érdekes történetek fénytörésében elmélkedhet a szabad akarat és a determináció kérdéseiről. A Radnóti Színház decemberi bemutatója, Sebestyén Aba rendezése bőséges anyagot kínál ehhez: az oratóriumszerű előadás tíz szereplője élettörténetének mindegyike kérdéseket vet fel egy-egy parancsolat betarthatóságával, értelmezésével kapcsolatban. A számmisztika végigvonul az egész előadáson: tíz morális dilemma tíz (felvonásonként öt) jelenetben. A szereplők mind a Remény lakótelepről jönnek (elég szarkasztikus hangulatban lehetett e név kitalálója), a nyomor és a kilátástalanság kelet-európai hangulatú olvasztótégelyéből, amelyben az autószerelőn és a meggazdagodott plasztikai sebészen át a prostituáltig és a kisstílű bűnözőig mindenféle ember megtalálható. Az is közös bennük, hogy ki akarnak törni a lakótelepről és a sorsukból, de nagyon úgy tűnik, hogy a nyomor örökre megnyomorítja azt, aki beleszületett.

A szerző egyik legismertebb műve, a Bánya-trilógia Erdély egyik kis, magyarlakta falujának jellegzetes alakjairól szól, és jól megpiszkálja a romantikus Erdélyország–Tündérország metaforát. Más darabjai, mint például a szombathelyi Weöres Sándor Színházban is nagy sikerrel bemutatott Vitéz Mihály, a különböző történelmi olvasatok kisajátító verzióit ütköztetik és teszik nevetségessé elsősorban a román–magyar viszonylatokban. Nemrégiben járt a Szkénében az Öröm és boldogság című drámájából készült előadás, amelyet Ándi Gherghe rendezett a marosvásárhelyi független társulatnak, a 3G-nek, s amely a kisebbség kisebbségével, a meleg romániai magyarokkal foglalkozott.

A 10 nem szociografikus igényű couleur locale, inkább a misztériumjátékokra emlékeztet: akárhol (vagyis bármilyen lelakott lakótelepen) játszódhatna akárkivel. Ráadásul egy idő után a forma tolakodik előtérbe. A tíz színész végig jelen van a színpadon, s a szereplők egymás után, sorban mondják el élettörténetüket; a kulcsjelenetek eljátszásába a többiek is besegítenek. Ahogy haladunk előre, úgy fonódnak – illetve, ha nem vagyunk elég éberek, kuszálódnak – össze egyre jobban a történetszálak: szinte minden életút keresztezi valahol, ha futólag is, a kilenc másikat. Persze egyre vadabb fordulatok kellenek ahhoz – ilyenkor szokás elővenni egy kis vérfertőzést –, hogy összeérjen minden szál, és talán pont ezért érzem úgy, hogy egy idő után elfárad, kiüresedik a forma.

A szereplők tragikus sorsukra reflektálva azt firtatják, hogy van-e Isten, és ha van, hogy hagyhatja mindazt, ami megtörtént velük, és mintha a nagy egész, az élére állított kockákból bravúrosan kirakott építmény adna értelmet a szenvedésnek – egyetlen ember élete önmagában nem jelent semmit, legfeljebb a játék részeként. Így aztán nehéz elfelejteni azt is, hogy itt a szerző az, aki mozgatja a szálakat, vagyis ő Isten. Az én ízlésem számára talán túlságosan barokk Isten; nem látok a forma, a túldíszített ornamentika mögé.

A második felvonásban sem izgat a nagy egész, s klappol-e majd minden (naná), azok a jelenetek viszont annál inkább, amelyeket többször, több szereplő szemszögéből is látunk. Ezeket a nézőpontváltásokat úgy emeli ki a darab és a rendezés, hogy szinte felszikrázik belőlük a magány, az adott pillanatban ugyanazt a levegőt beszívó emberek közé ékelődő távolság. Az is jól működő rendezői ötlet, hogy a szereplők olykor egy kamerába beszélnek, s három kivetítőn közelről láthatjuk az arcukat. Ezek a képek néha kimerevülnek, és még néhány mondattal, fordulattal, jelenettel később is velünk maradnak, sokáig kísért például a prostituált elkenődött sminkje. Mintha arra emlékeztetne minket a kivetítő-triptichon, hogy ezek a pillanatok mindig igazak maradnak, akkor is, ha már teljesen máshol tart az élet.

Ettől és természetesen a színészek játékától válnak emlékezetessé ezek az alakok: a jó, a rossz és a szeretetéhes fiú, a karrierizmusban kiégő doktornő, a vallásos, a szereleméhes és a tragikus sorsú lány, a lúzer és az apa, aki mindent feléget maga körül: Schneider Zoltán, László Zsolt, Lovas Rozi, Sodró Eliza, Márfi Márk, Kováts Adél, Martinovics Dorina, Pál András és Vilmányi Benett. És jó a Radnóti színpadán látni a magának való, hóbortos, de megkeményedett festőnőt játszó Tóth Ildikót.

Az, hogy a szépen izmosodó társulat kortárs drámával merészkedik új utakra, s hogy ehhez Marosvásárhelyről hívta el a Székely Csabát jól értő rendezőt, Sebestyén Abát, minden hiányérzet ellenére szerencsés együttállást jelez.

Radnóti Miklós Színház, február 6.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.