Nem a mostani volt az utolsó árvízkatasztrófa
Ugyan kivételes körülmények vezettek a német-belga katasztrófához, de kevés a remény, hogy mindez nem ismétlődhet meg - akár hamarosan.
Ugyan kivételes körülmények vezettek a német-belga katasztrófához, de kevés a remény, hogy mindez nem ismétlődhet meg - akár hamarosan.
Romsics Ignác: Honmentők/Honvesztők című könyve a Horthy Miklóséhoz hasonló pályát befutott politikusok portréját vizsgálja, hasonlítja össze.
A 20. század, pláne annak első fele bővelkedett olyan fordulatokban, amikor sikeres katonatisztek (esetleg tengerésztisztek) avanzsáltak fontos politikai vezetőkké, sőt államfőkké, ahogy a történelmi szükség, illetve saját fékezhetetlen ambícióik diktálták.
Egy rangos közgazdasági-politikai folyóirat teljes különszámot szentelt Kornai Jánosnak. Számos jeles szerző (közöttük egy Nobel-díjas) most egy online konferencián is előadta téziseit.
A hosszú ideje húzódó magyar céllövőbotrány csak egy újabb példa arra, hogy némelyek szerint a rivális ellen mindent szabad.
Ismét ellenőrizetlenül hullottak az égből egy kínai űrrakéta darabjai – ezúttal szerencsére az óceánba. Aligha ez volt az utolsó, pályafutását űrszemétként végző és a Földet veszélyeztető égi jármű.