A nürnbergi per 75. évfordulója

A velünk élő precedens

Külpol

1946. október 1-én zárult le Nürnbergben a náci háborús főbűnösök pere, amit számos „mellékper” követett. A tanulságok feldolgozása máig nem ért véget.

A II. világháborúban nyertes hatalmak már a harcok lezárulta előtt folytatott tanácskozásokon is egyetértettek abban, hogy a német katonai és politikai vezetőket felelősségre kell vonni egyrészt az agresszív háború kezdeményezéséért, másrészt a civilekkel és hadifoglyokkal szemben elkövetett kegyetlenségek miatt. 1943 őszén például közös nyilatkozatban álltak ki a szövetséges külügyminiszterek amellett, hogy mindezen bűnöket jogi keretek között kell megtorolni. Abban viszont komoly nézetkülönbség alakult ki a szövetségesek között is, hogy a háborús és egyéb bűncselekményekért felelősnek tartott személyeket hol és milyen körülmények között állítsák törvényszék elé. Vitatott volt az is, milyen körre terjedjen ki a jogi igazságtétel. Egyes források szerint például Sztálin generalisszimusz, a legfőbb szovjet vezető az 1943-as teheráni tanácskozáson felvetette, hogy meg kellene tizedelni a német tisztikart, ami 50–100 ezer ember kivégzését jelentette volna.

A sommás igazságszolgáltatás vágya más vezetőkből sem hiányzott – Churchill például statáriális módon, listák alapján számolt volna le a náci vezetőkkel –, érdekesség, hogy 1944–1945-ben már Sztálin is ellenezte ezt a megoldást. Végül az amerikai álláspont győzött, amit Henry L. Stimson akkori amerikai hadügyminiszter javaslatára fogadtak el a győztes nagyhatalmak a potsdami konferencián. A Franciaország csatlakozása után immár négyhatalmi konszenzus (formálisan az 1945. augusztus 8-án aláírt londoni egyezmény) alapján egy nemzetközi bíróságot állítottak fel, amely az amerikai megszállási övezetben, Nürnbergben működött. (A szovjetek a berlini helyszín mellett kardoskodtak). Ennek volt némi gyakorlati oka is: a bombázások, utcai harcok során kevésbé sérült nürnbergi Igazságügyi Palotát lehetett a legkönnyebben tárgyalásra alkalmas állapotba hozni. De a szimbolikus szempontok is e helyszín mellett szóltak, elvégre itt tartották évről évre a – Leni von Riefenstahl által rendezett Az akarat diadala című hatásos propagandafilmben is megörökített – náci pártnapokat, ráadásul itt fogadták el és hirdették ki 1935-ben a zsidóüldözést megalapozó antiszemita faji törvényeket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.