A II. világháborúban nyertes hatalmak már a harcok lezárulta előtt folytatott tanácskozásokon is egyetértettek abban, hogy a német katonai és politikai vezetőket felelősségre kell vonni egyrészt az agresszív háború kezdeményezéséért, másrészt a civilekkel és hadifoglyokkal szemben elkövetett kegyetlenségek miatt. 1943 őszén például közös nyilatkozatban álltak ki a szövetséges külügyminiszterek amellett, hogy mindezen bűnöket jogi keretek között kell megtorolni. Abban viszont komoly nézetkülönbség alakult ki a szövetségesek között is, hogy a háborús és egyéb bűncselekményekért felelősnek tartott személyeket hol és milyen körülmények között állítsák törvényszék elé. Vitatott volt az is, milyen körre terjedjen ki a jogi igazságtétel. Egyes források szerint például Sztálin generalisszimusz, a legfőbb szovjet vezető az 1943-as teheráni tanácskozáson felvetette, hogy meg kellene tizedelni a német tisztikart, ami 50–100 ezer ember kivégzését jelentette volna.
A sommás igazságszolgáltatás vágya más vezetőkből sem hiányzott – Churchill például statáriális módon, listák alapján számolt volna le a náci vezetőkkel –, érdekesség, hogy 1944–1945-ben már Sztálin is ellenezte ezt a megoldást. Végül az amerikai álláspont győzött, amit Henry L. Stimson akkori amerikai hadügyminiszter javaslatára fogadtak el a győztes nagyhatalmak a potsdami konferencián. A Franciaország csatlakozása után immár négyhatalmi konszenzus (formálisan az 1945. augusztus 8-án aláírt londoni egyezmény) alapján egy nemzetközi bíróságot állítottak fel, amely az amerikai megszállási övezetben, Nürnbergben működött. (A szovjetek a berlini helyszín mellett kardoskodtak). Ennek volt némi gyakorlati oka is: a bombázások, utcai harcok során kevésbé sérült nürnbergi Igazságügyi Palotát lehetett a legkönnyebben tárgyalásra alkalmas állapotba hozni. De a szimbolikus szempontok is e helyszín mellett szóltak, elvégre itt tartották évről évre a – Leni von Riefenstahl által rendezett Az akarat diadala című hatásos propagandafilmben is megörökített – náci pártnapokat, ráadásul itt fogadták el és hirdették ki 1935-ben a zsidóüldözést megalapozó antiszemita faji törvényeket.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
