Legát Tibor

  • Legát Tibor

    Szerkesztő

Legát Tibor cikkei

Alkalmazottak

Amikor 1984 tavaszán a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban bemutatták Gádor Béla Lyuk az életrajzon című szatíráját, senki nem gondolta, hogy a produkció nyomán egy csodálatos barátság veszi kezdetét.

Sár az orron

„A zenekar maga a tagadás. Tagadása mindennek. Azt mondanám, anarchista zene, de az anarchista zene mégsem ilyen” – olvasható egy régi blogbejegyzésben a Millenniumi Földalatti Vasútvonal (MillFav) zenekarról, mely zenekar a nyolcvanas évek elejétől nagyjából az ezredfordulóig volt aktív.

Nercbunda és munkásköpeny

Amikor 1949. szeptember 16-án, a Bécsi diákok című zenés játék premierjével megnyílt az államosított Fővárosi Operettszínház, senki nem gondolta, hogy a következőkben a műfaj klasszikusainak áll a zászló. Minden jel arra utalt, hogy a bolsevik propagandasajtóban lesajnált, silánynak, gyakran pornográfnak minősített művek helyébe a szovjet típusú népszórakoztatás etalonja, a szocialista operett („szoc­oper”) lép, amelynek meghonosítását pár hónappal korábban a Nemzeti Színház alkotógárdája meg is kísérelte.

„Létezik igazság”

A Blinken OSA Archívum új kiállítását a félelem nélküli beszédről olyan aktuális témák is ihlették, mint a CEU kiebrudalása és az SZFE ellehetetlenítése. Rév István történészt, az Archívum igazgatóját kérdeztük.

Kövess minket: