TAVASZ! - Interjú

„Mint a szagos radír”

Szabó Tamás szájharmonikás

Zene

Húsz év kihagyás után, mindössze egy alkalommal lép fel a Palermo Boogie Gang. A nyolcvanas–kilencvenes évek talán legjelentősebb hazai blueszenekarát az áprilisi Veszprém Blues Fesztiválra sikerült összetrombitálni. Szabó Tamás szájharmonikással az együttes sikereiről és kudarcairól beszélgettünk a fellépés kapcsán, és szóba került az is, hogy komoly hangszer-e a szájharmonika.

Magyar Narancs: Minek köszönhető, hogy ennyi idő után újra összeálltatok?

Szabó Tamás: Soha nem mondtuk, hogy megszűnt a zenekar, egyszerűen csak elfáradtunk húsz évvel ezelőtt. Akkoriban háromszáz koncertet adtunk egy évben, az összezártság, az állandó együttlét miatt nem akartuk folytatni. De nem volt harag, és azután is együtt dolgoztunk, miután szétmentünk, csak nem Palermo Boogie Gang néven, vagy nem pontosan ugyanabban a felállásban. A mostani eseményre sem úgy tekintek, hogy újra összeálltunk, inkább úgy, hogy olyan koncertet adunk, ami a múltat idézi: azokat a számokat játsszuk el, amelyeket már régóta nem játszottunk. Ezért mondtuk azt is, hogy kizárólag erre az egy alkalomra vesszük elő a régi dolgokat, és a továbbiakban nem akarunk ezzel foglalkozni. Lesz egy koncert, amelyen megmutatjuk, hogy ilyenek is voltunk, aztán két héttel később már ugyanúgy játszom a többiekkel a mostani formációkban, a szokásos módon. A veszprémi koncertet 2011-ben elhunyt basszusgitárosunknak, Kepes Róbertnek ajánljuk.

MN: Neked mennyire hiányzott egy ilyen fellépés?

SZT: Nem az csigázott fel, hogy felidézzük a régi időket. Inkább az, hogy jó lenne bizonyos számokat újra eljátszani.

MN: Noha Fekete Jenő gitárossal ti vagytok a zenekar frontemberei, kevesen tudják, hogy nem vagy alapító tag. Hogyan kerültél a Palermo Boogie Gangbe?

SZT: Nem könnyű röviden elmesélni a zenekar megalakulásának történetét. Az alapító tag Hagyó Béla gitáros-énekes-szájharmonikás volt a nyolcvanas évek elején. Béla a Kisképzőbe járt (Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium, akkor szakközépiskola – L. T.), ahonnan akkoriban egy sor underground zenei kezdeményezés indult. Béla kitalálta, hogy bluesokat fog játszani többek között Fekete Jenővel, majd később Sykora Tamással. Eleinte egyedül vagy duóban lépett fel, később különféle zenészek csatlakoztak hozzá, például Dénes József „Dönci”, Gyenge Lajos vagy Helyes Gábor. Csak a Palermo Boogie Gang név volt az állandó, a zenekari tagok nem. Én úgy keveredtem bele, hogy Hagyó Bélát ismertem, ő hozott össze Fekete Jenővel. Béla sok mindent tanított nekem a harmonikázásról, azonban pár év után megnősült, és Németországba költözött. Csak ezután jött létre az a felállás Fekete Jenővel, Kepes Róberttel, Bacsa Gyula billentyűssel és velem, ami nagyobb körben is ismertté vált, és tizenöt évig együtt maradt. Eközben csak a dobosok cserélődtek, és persze megszámlálhatatlan vendégzenésszel is játszottunk. Eleinte Claptomán volt ennek a formációnak a neve, a Palermo Boogie Gang nevet csak később, 1988 körül vettük elő újra Béla jóváhagyásával.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.