Szellemház a Kossuth Lajos utcában

Mindhalálig műemlék

Lokál

Budapest legforgalmasabb utcájának, a Kossuth Lajos utcának fénye régen elhalványult, de a legszomorúbb látványt a Szép utca sarkán álló 3-as számú épület nyújtja. Az ütött-kopott homlokzat, az összegraffitizett kirakat láttán inkább szanálásra váró építménynek gondolnánk, mint az egyik legjelentősebb belvárosi műemléknek.

A forradalmi beszámolók a március 15-i események egyik csúcspontjaként említik, hogy a főként egyetemistákból álló sokaság délelőtt 10 órakor a Hatvani utczában (ma Kossuth Lajos utcában) álló Landerer és Heckenast nyomdához ment, ahol előbb felolvasták a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt, majd a Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vasvári Pál és a III. éves jogász Vidacs János alkotta négyfős küldöttség lefoglalta a nyomdát, hogy sokszorosíthassák az addigra híressé vált szövegeket.

A munkálatok felügyeletét azért bízták Petőfire, mert neki volt egyedül nyomdai tapasztalata – korábban a Pesti Divatlap segédszerkesztője volt –, bár egyes források szerint a legnagyobb problémát az okozta, hogy nem vitte magával a Nemzeti dal kéziratát.

A szabad sajtó udvara

A március 15-i akció után Landerer és Heckenast vállalkozása a sajtószabadság szimbólumává vált. Az alapító Landerer Lajos a forradalom oldalára állt, de társa, Heckenast Gusztáv március 15-re beteget jelentett. Petőfi ott, helyben javasolta, hogy a Hatvani ut­czát nevezzék át a „Szabad sajtó udvarára”, és a forradalmi hevületben ennek semmi akadálya nem volt. Nem sokkal később a nyomda épületét is átnevezték: a Hatvani utcza 583.-ból a Szabad sajtó utcza 583. lett. Ez nem azt jelentette, hogy majd’ hatszáz ház lett volna a mai Kossuth Lajos utcában. Az 1800-as évek elejétől még csak a telkeket számozták, a házakat utcák szerint csak 1852-től. De a „nyomda épülete” kifejezés sem pontos. A Hatvani utca és a Szép utca sarkán álló háromemeletes ház az akkori Pest egyik reprezentatív bérháza volt, amelynek üzlethelyiségeibe Landererék csak később költöztek.

Pollack Mihály másodszor

Az épület, az ún. Horváth-ház ekkor már több mint harminc éve állt, a telek története ennél is régebbi, 1784-ig nyúlik vissza. Ekkor költözött Budáról Pestre a Királyi Magyar Tudományegyetem, s kapta meg az e telket is magába foglaló területet, hogy botanikus kertet létesítsenek ott. A telek egy csereügylet révén 1808-ban került Grassalkovich Antal tulajdonába, aki viszont a leendő Nemzeti Múzeum számára ajánlotta fel. A múzeum terveit Hild József készítette el az 1810-es évek elején, az építkezés költségeinek fedezésére országos gyűjtés indult. Ám 1812-ben Pestre érkezett a korabeli ingatlanspecialista, Johannes Aman bécsi udvari építész, aki a telket alkalmatlannak nyilvánította a nagyszabású beruházáshoz a közeli magasabb épületek látványa, valamint tűzbiztonsági okok miatt, ezért a múzeum számára kijelölt területet 1813-ban nyolc házhelyre osztva elárverezték. (A Nemzeti Múzeum ügye csak 25 évvel később rendeződött, amikor 1837-ben, Pollack Mihály tervei alapján felépült a ma is álló klasszicista épület.)

A történetünk középpontjában álló telket Szentgyörgyi Horváth József földbirtokos, császári és királyi kamarás vásárolta meg, aki előbb Alois Pichl osztrák építészt bízta meg távmunkára – Pichl nem járt Pesten –, majd Pollack Mihályt. Az építkezés 1816 tavaszán kezdődött, és még abban az évben befejeződött – Szentgyörgyi Horváth bajai birtokáról hozatott fel jobbágyokat, s képeztette át őket építőmunkásokká. A háromemeletes épületet ma bérháznak tekintjük, de a Hazai ’s Külföldi Tudósítások című lap szerint 1820-ban „Cambridge Anglus Kir. Herczeg, és Károly Baváriai Kir. Herczeg Horváth Jó’sef, Tsászári Kir. Kamarás Urnak a’ Hatvani utszában lévő Palotájában vannak szállva”. A későbbiekben a ház lakója volt Arany János, Bajza József és Kossuth Lajos, Landererék pedig 1841-ben érkeztek. A földszinten nyitották meg nyomdájukat és kiadóvállalatukat, amelynek legfontosabb kiadványa a Kossuth Lajos szerkesztette Pesti Hírlap volt, de 1843-tól az Életképek szerkesztősége is itt működött, sőt Vörösmarty Mihály és Bajza József is az épületben szerkesztették az Athenaeumot. Ugyanekkor a második emeleten rendezte be rajzhivatalát Cassano József építész, aki az 1840-es években elsősorban „fenyítő házak” tervezésével foglalkozott, de 1857-ben a Miskolci Nemzeti Színház is az ő tervei alapján épült.

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

Most jöttem a kávéházból

A szabadságharc bukása után Landerer Lajosnak menekülnie kellett, a március 15-ét ellógó Heckenast Gusztáv azonban folytatta az ipart, és még a cég neve sem változott. De 1854-ben, amikor Landerer meghalt, Heckenast már elköltözött a Hatvani utcából, az üzlethelyiséget pedig az olasz származású Kammoni József szerezte meg, aki Kammon néven nyitott itt kávéházat 1853-ban. Ám ekkor már rá sem lehetett ismerni a Pollack Mihály tervezte épületre.

Az átépítés előzménye volt, hogy Szentgyörgyi Horváth József halála után örököse, Horváth Ödön arra kérte a pesti városi tanácsot, hogy vizsgálják meg, hogy a házat milyen károsodások érték az 1838-as árvíz óta. A tanács 1851. február 11-én, mérnökből, építészből és ácsmesterből álló háromtagú bizottságot küldött, akik nemcsak súlyos károsodásokat, de 1816-ból származó építési hiányosságokat is feltártak, ezért Horváth Ödön úgy döntött, hogy átalakíttatja ingatlanát. Az új terveket 1851 októberében engedélyezték, a munkálatok a következő februárban kezdődtek, és 1853-ban fejeződtek be. A főlépcsőházat kibővítették, az udvarban található istállókat megszüntették, a lakások közfalait módosították. De ennél látványosabb változást hozott, hogy a homlokzatokat, a kapualjat és a lépcsőházat is áttervezték a romantika jegyé­ben. A terveket Wieser Ferenc készítette, aki egyebek mellett a Szent István-bazilika melletti Pichler-ház tervezője volt, de a Belvárosi Ferences templom újonnan épült toronysisakja is az ő nevéhez fűződött. Az épület átépítése ideje alatt kapta meg a jelenleg is érvényes 3-as házszámot, és elsősorban a Kammon miatt volt népszerű és közismert „A jogász ifjúságnak a Kammon kávéház legkedvesebb gyülhelye. Kammon e részvétet azzal kívánja viszonozni, hogy derék ifjúságot a szünidő után, kávéháza tetemes megújitásával fogja meglepni. Új kárpitok, kijavitott billiárdok, s törökös erejű mokka fogják télen át kárpótolni a nyári garnitura és jó fagylalt hiányát” – számolt be 1856 júliusában a Hölgyfutár a kávéházi szolgáltatásokról, de a jogász ifjúság mellett Vajda Jánosnak, Pulszky Ferencnek és Herman Ottónak is a Kammon volt a törzshelye.

 
Kossuth Lajos u. 3.
 

Lezüllesztve

Kávéház 1900-ig működött a Kossuth Lajos utca 3. alatt, ami jelképesnek is tekinthető. A Horváth-házra a 20. században már sokkal inkább tipikus pesti bérházként tekintettek, s legfeljebb március 15-én gondoltak egyebekre. A lakók érdekében 1889-ben melléklépcsőházat is építettek, 1906-ban pedig mindkét oldalon átalakították a földszintet, ahol ekkoriban egy lámpagyár, illetve más kisipari vállalkozások is működtek. A következő harminc év is a hasonló hord­erejű, kisebb-nagyobb átalakítások jegyében telt. Még liftet is építettek, de különösen a földszinti üzlethelyiségek változtak az igényeknek megfelelően, 1931-ben például cukrászkemence létesítése miatt a Szép utcai oldalon.

Az épület Budapest ostroma idején súlyosan megsérült, de már 1947-ben műemléknek nyilvánították, rövid időn belül lakhatóvá tették, és felújítását – amelyre 1956–1957-ben került sor – igyekeztek a lehetőségekhez mérten szakszerűen megoldani. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne lettek volna lakásleválasztások, és természetesen az eredeti elemeket sem sikerült mindenhol pótolni. 1964–1967 között a földszintet újították fel; az utcai üzlethelyiségek arculati egységesítése is ekkor történt, így kerültek az „Antik bútor – Bizományi Áruház”, „Női férfi divatszalon”, „Köszörűs”, illetve „Látszerész” feliratú neonreklámok a homlokzatra. De ezek mellett töltőtolljavító és dohánybolt is működött a Kossuth Lajos utca felőli üzlethelyiségekben. A háznak ekkor még a Szép utca felől is volt bejárata, amely az V. kerületi Vendéglátóipari Vállalat „cukrász gourmand” üzemébe vezetett.

1981-re elkészült egy helyreállítási javaslat, amelyben megállapították, hogy mivel az épületet három alkalommal is renoválták, „alapvető műemléki beavatkozásra nem szorul”. Ennek ellenére „a használat során bekövetkezett károsodásokról”, illetve az „egyéb kisebb hiányosságokról” olyan tetemes listát állítottak össze, amelynek költségeiből vélhetően több panelházat is fel lehetett építeni. Mindez az akkori szigorú műemléki előírásokkal megfejelve természetesen elijesztette a tulajdonos V. kerületi tanácsot, majd önkormányzatot attól, hogy a tettek mezejére lépjen, így az épület állapota az elmúlt negyven évben csak romlott. Noha vannak a háznak működő üzlethelyiségei, és az önkormányzati lakásokból sem költöztettek el mindenkit, minden jel arra utal, hogy a pusztulást senkinek nem áll érdekében megakadályozni.

 

Az írás a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Magyar Narancs közötti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

Neked ajánljuk